Bejegyzések

Természetbúvár címkéjű bejegyzések megjelenítése

Hogyan jut víz a fák tetejébe?-Természet Búvár, 2018/2.

Elgondolkoztak már azon, hogy a fák, ezek a gigantikus élő szervezetek, hogyan juttatják fel a vizet lomkoronájuk tetejébe? Úgy, mint a kerti slag, vagy úgy, mint a szivattyú? Dr. Zlinszky András ökológus, akadémikus és csapata ennek igyekezett utánajárni. Kísérleteik eredményét a TermészetBúvár címá folyóirat 2018/2. számában tették közzé. A kutatócsapat több, mint húszféle fát vizsgált meg, elsődlegesen abban az összefüggésben, hogy alszanak-e éjszaka, s ha igen, ez kifejeződik-e valahogy mozgásukban, megjelenésükben. A válasz: igen. Minden fa mutat valamilyen változást éjszakánként, néhány centiméterre felfelé mozdulnak, vagy tágulnak, vagy éppen lefelé mozdulnak az ágak és a levelek. De ezzel összefüggésben azt is felfedezték a kutatók, hogy a nappali-éjszakai mozgásnál van egy rövidebb ciklus, ez viszont a víznek a fa testében való mozgatásáért felelős. Olvassák el a cikket, nagyon érdekes, mint hogy maga a TermészetBúvár folyóirat is a hazai nyomtatott ismeretterjesztő média egy

TermészetBúvár,2017/6.

A TermészetBúvár című, 1935-ben alapított folyóirat a magyar ismeretterjesztő sajtó egyik legjobbja, öröm szemlézni. A 2017/6. szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: - 2018 madara a vándorsólyom lesz, amely az 1950-es évek végére teljesen eltűnt Magyarországról, mígnem 1966-ban megpillantottak egy tojót. A vándorsólyom nem rak fészket, ezért sok rabló állat támadásának ki van téve- főleg a tojásai. - Az év természetfotói közül véleményem szerint figyelmet érdemel Herpai Imre: Vízicsata című képe, melyen két réce harca látható. - Schmidt Egon cikkéből megtudhatjuk, hogy télen sem áll meg az élet a hazai élőhelyeken. A csuka például télen is halászik. A vidra pedig egész évben aktív. - Kovács Gergely Károly Székesfehérvár vidékét járta be, és találkozott természeti szépségekkel. A magyar tarsza nevű sáskafélérő például keveset hallottunk, pedig fokozottan védett. - Dr. Isépy István írása a magyar botanika elképesztően sokoldalú alakjáról, Dr. Priszter Szaniszlóról. 

Természetbúvár, 2010/6.

A Természetbúvár a természettudományok- elsősorban a biológia- iránt érdeklődők folyóirata. A 2010/6. szám tartalmából: A tiszafa jól alkalmazkodik a változó körülményekhez, ezért egész Európában elterjedt- 2011-ben a mindenhol honos széncinege lesz az év madara- Máté Bence 2010 legjobb magyar természetfotósa- Nagojában üléseztek a Biológiai Sokféleségért Egyezményt aláíró országok képviselői- Téli kirándulásokon találkozhatunk hidegtűrő állatokkal ( pl .menyhal)- A növények versengenek azért, hogy egy-egy területen megmaradhassanak- Poszter a keveset emlegetett, ám nagyon szép külsejű meggyvágó nevű madárról- IV. Béla király a Paklenica-szurdokon át menekült a tatárok elöl- A Balatontól északra is elterjedtek a sziklagyepek. A Természetbúvár szakmailag magas színvonalú, jól illusztrált, közérthető nyelven írt folyóirat. Minden természettudományt kedvelőnek ajánljuk!