Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2019

Mi várható a média világában 2020-ban?

Nehéz jósolni az élet bármely területén, nem is szeretek. Érdekes azonban elgondolkodni azon, hogyan is alakul majd a világ médiájának helyzete 2020-ban. Íme szerintem a fő trendek az alábbiak lesznek: 1. Folytatódik a bulvárosodás, az úgynevezett komoly tartalom pedig egyre nagyobb arányban lesz fizetős. 2. Nő a médiatermékek és platformok száma. de ezek tőkeereje és színvonala egyre alacsonyabb lesz. A politikusok egyre inkább hajlamosak lesznek a sárdobálásra. 3. A média egyre inkább arcok köré rendeződik. Néhány húzónév fogja növelni a látogatottságot ( Obama,Ronaldo, Trump, Orbán, és mások). 4. A fogyasztási szokások 2019-hez képest jelentősen nem változnak. Szerintem ezt várhatjuk. Reméljük, 2020 olyan év lesz, amely év miatt nem kell majd szégyenkeznünk. Ennek reményében kíván Áldott Karácsonyi Ünnepeket és boldog Új Évet: a Szerkesztő

Már 1980-ban himlőmentessé vált a Föld!- ÉT, 1980.739.o.

Az Élet és Tudomány ( közismert nevén ÉT) az egyik legjobb magyar ismeretterjesztő médiatermék. Már 1980-ban hírül adták (739.o.), hogy himlőmentessé vált a Föld! A himlő alatt it nem a még ma is fertőző bárányhimlőt értjük, hanem egy feketehimlő nevű alattomos betegséget, mely nemcsak hogy elcsúfítja az ember bőrét, hanem még a látására, a hallására is rámehet. Utóbbiról Klöcsey Ferenc, nemzeti Himnuszunk kötője tudna mesélni...Koszovóban még 1972-ben is volt himlő, az utolsó eset pedig 1977, Szomália. 1980. óta nem támadtak himlőjárványok, a kórokozót kihaltnak minősítették. Reméljük, nem támad fel. Soha. 

Szlovákiában a tanárnak erkölcsileg feddhetetlennek kell lennie-ujszo.com,2019.12.15.

Az ujszo.com   szlovákai magyar nyelvű hírportál (a szlovákiai média egyik legmagasabb színvonalú produktuma) beszámol arról, hogy minden tanárnak ki kell kérnie a teljes erkölcsit.( A cikk letöltve 2019.december 15.23 óra 32 perc) Történt, hogy egy szlovákai tanárról kiderült, hogy korábban voltak csúnya ügyei, csak éppen nevet változtatott. Erre a szlovák illetékesek köteleztek minden tanárt, hogy a teljes erkölcsi bizonyítványát kérje ki. Ha valakiről kiderül, hogy büntetett előéetű, elveszíti állását. Eddig a cikk lényege. Recenzens véleménye: Nem hangzik rosszul. Egy tanár legyen erkölcsileg feddhetetlen. Csak éppen mi van akkor, ha a tanár 20 éves korában elgázolt valakit, feflüggesztettetre ítélték, ez letelt, és éppen monst 40 éves? Akkor is elveszíti állását, ha az általa elkövetett bűncselekménynek semmi köze a tanári hivatáshoz? Azt gondolom, attól lehet valaki jó matematikatanár 40 évesen, ha fiatalon pl. garázdaságot követett el. Talán nem ártana súlyozni ezt a dolgo

Magyar részvétellel készül az új szuperszámítógép- Innotéka,2019.szeptember

Megdöbbentő. Megdöbbentő, hogy amíg a hazai írott és elektronikus média tele van a legócskább politikai sárdobálással, addig oly kevés tér jut ezeken a platformokon a magyar innovációnak. Éppen ezért nézegetek olykor szaklapokat, mint például az Innotéka, amely valódi értékeket közvetít, és nem utolsósorban: nem hangol le. Szokás szerint a főoldalt linkeljük . A 2019.szeptemberi szám 40. oldalán, keretes írásban olvashatunk arról, hogy magyar részvétellel készült az új szuperszámítógép, mégpedig Bolognában, a tervek szerint 2020.nyaráig be is fejeződik a projekt. Az Innotéka szerint az új technológiát a vegyiparban, gyógyszeriparban, az MI-kutatásokban, az önvezető járművekhez kapcsolódó infrastruktúrában lehet majd alkalmazni. Szurkolunk a kutatóknak a sikerért. Egyúttal megkérdezhetjük a hazai mainstream médiát: eddig erről miért nem tudtunk? Visszatérünk az alulmenedzselt magyar tudomány korába? Vagy már ott is vagyunk?

Klímaváltozásról és mezőgazdaságról tárgyilagosan

Bár nem kifejezetten a tömegmédia kategóriájába tartozik, néha érdemes böngészgetni a Magyar Országgyűlés weboldalát. Tegnap jómagam is így tettem, és találtam rajta egy igen pontos, tárgyilagos írást a klímaváltozás és a mezőgazdaság összefüggéseiről.Itt a link: https://www.parlament.hu/documents/10181/1789217/Infojegyzet_2019_53_klimavaltozas_es_mezogazdasag.pdf/266bafc1-246b-b450-e4dc-db850c894170?t=1575887136013 Erdőtelepítéstől kezdve talajpusztulásán át géntechnológiáig mindenről szó esik ebben az írásban. Nagyon hasznos, mert a magyarországi média (is) kétfelé szakad a klímaváltozás kérdésében: a hisztérikusra, és az elutasítóra. A feni írás egyik sem. Okos, tárgyilagos, a problémákat nem elkendőző. Olvassák el. Ja: közérthető stílusú- Ezt majdnem elfelejtettem. Éppen ezért ez a médiaanyag középiskolák számára is kifejezetten érdekes lehet, oktatási célból.

Kiesett a Fradi az Európa-Ligából- Nemzeti Sport,2019.december 13.

A Nemzeti Sport nagyon mértéktartó, okos cikket közöl (Fájdalmas búcsú. Nemzeti Sport 2019.december 13.,3.o.) a tegnapi Ludogorec-Ferencváros 1-1-re végződött meccsről. Írott sajtóban/ médiában, kinek melyik kifejezés tetszik jobban, szóval, írásban és képben, így kell tudósítani sporteseményről. Itt az internetes platform főoldala: nso.hu Pedig megvolt az esély.A CSZKA Moszkva gyengén szerepelt, az Espanol sem hozott valami nagy formát. A Fradinak igazi ellenfele a bolgár Ludogorec volt. Két meccs alapján kijelenthetjük: a Ludogorec jelenleg jobb csapat. Nem feltétlenül azért, mert a játékosok egyéni képességei jobbak, hanem azért, mert jobban tudnak összpontosítani, pszichésen jobban összeállt a csapat. Koncentráltabbak, ahogy a mai médiában divatos szóval mondhatnánk. A Fradi kiesett az Európa-Ligából, ezzel nagy esélyt szalasztott el. Marad a hazai bajnokság és a kupa.

A Rubicon cikkéhez:Brassai Sámuel ma igazi médiasztár lenne

A Rubicon folyóirat 2019/12. számában érdekes cikk jelent meg a 19.század egyik legnagyobb polihisztoráról, Hermann Ottó mesteréről, Brassai Sámuelről. Persze, nem csodálkoznák azon, ha a Kedves Látogató nem tudja, ki volt Brassai Sámuel. Én sem tudtam, pedig szülővárosomban még iskolát is neveztek el róla. Csak valahogy elsikkadt a történelmi köztudatban, mint annyi más zseni. Mihet is értett Brassai Sámuel? - Nyelvészet: például nem különböztette meg a -ba -be ragokat a -ban- ben ragoktól. Magyarországon ő alkalmazott először strukturalista, mondatközpontú nyelvelemzést. - Matematika - Fizika - Filozófia - Zoológia. - Botanika Nekem pont az a problémám Csorba László írásával, hogy ez utóbbiakat nem emeli ki. Inkább a tudós személyiségét rajzolja, az agglegény, ámde a női nemet nem megvető, magányos farkas-típusú emberét. Kellene azért a szakmai oldal is. Mert az igaz, hogy Brassai Sámuel túllépett a poltikán, és hogy manapság igazi médiasztár lenne. Ha kitörnr valahol egy

Dobrev Klára politikai programjai a magyar médiában

Őszintén bevallom:nem tartozom a Gyurcsány-házaspár politikájának feltétlen rajongói közé. Ugyanakkor nem tetszik az a karaktergyilkosság sem, amit a hazai jobbos média kettejük ellen elkövet. Nem tárgyilagosan kommentálnak, túlzottan az érzelmekre játszanak. Én szeretek egy politikust a politikai tevékenysége és programja alapján megítélni, nem pedig címkéket ragasztani rá. Dobrev Klárának mostanában két figyelemreméltó politikai elképzelése járta be a hazai írott és elektronikus médiát. Az egyik az Európai Egyesült Államok. Azt gondolom, hogy jó ez, felvetődött ez már az 1920-as években is, de valahogy -korai. Ha erről megkérdeznénk egy francia vagy német átlagpolgárt, többségük hümmögne. Európa ma ráadásul recesszióban van- akárhogy is próbálják tagadni egyesek- ennélfogva aztán az európai vezetők nem mernek belevágni nagyobb projektekbe. Szóval, jó kis (?) politikai program ez, csak most nem időszerű. A másik Dobrev Klára-projektet már figyelemreméltóbbnak tartom. Az európai m

Riport a repülőtér rendőrségéről- Kékfény, 2019.december 9.

Bevallom, szeretem nézni a közmédia csatornáján futó bűnügyi magazinműsort, a Kékfényt. Egyrészt azért szeretem, mert jó tájékozottnak lenni a legújabb bűnesetekről, túl a bulvármédia színvonalán. Másrészt azért szeretem, mert ismeretlen, sokszor megfejthetetelen és tragikus, világokba visz. Ilyen ismeretlen világ az átlagnéző számára a repülőtér. A Kékfény 2019.december 9-i adása ( visszanézhető itt: mediaklikk.hu  )riportot sugárzott a budapesti Liszt Ferenc repülőtér rendőrségéről. Megnézhettük az útlevélellenőrzéseket, jelen lehettünk csomagátvizsgálásoknál, EU-n kívülről érkezett állampolgárok átvizsgálásánál. Megnézhettük, milyen módszereket alkalmaz a rendőrség a csomagfosztogatók ellen. Izgalmas, érdekes riport volt, azt különösen jó ötletnek találtam, hogy a csalibőröndről szóló snitteket a végére hagyták. Így kell bűnügyi témákat tárgyalni! 

A regisztált munkanélküliek kapjanak BKV-bérletet?-Magyar Nemzet, 2019.december 9.

A regisztrált munkanélkülieknek adott BKV-bérletről is szavaz majd a Fővárosi Közgyűlés- adja hírül a polgári média vezető lapjának, a Magyar Nemzet 2019.december 9-i száma. Az újságíró kissé tartózkodóan ír az ügyről, a cikk alcíme is ez:másfél milliárdba is kerülhet az álláskeresők BKV-bérlete. Azt gondolom, kapjanak. A havi tömegközlekedési bérlet amúgy is drága, Budapesten már 10 000 HUF fölött van, vidéki városokban is eléri a 6-10 000 forintot. Az álláskeresők többségének nincs pénze, minden segítség jól jön. Úgyhogy véleményem szerint nyugodtan odaállhat a jobboldal is az ügy mellé, legalább szavazókat szerez. Azt is gondolom, hogy a vidéki nagyvárosokban is be kellene vezetni hasonló juttatást, ha nem is 100, de legalább 50 százalékot állna a város vagy az állam vagy mindkettő. Amúgy a Magyar Nemzet cikke kitűnő. 

Klímaváltozás miatt több a sáska,a szöcske,a tücsök- Élet és Tudomány, 2019/49.

2019.márciusában a marokkói Agadirban konferenciát rendeztek az ortophterológusok( rovarszakértők). A konferenciáról az Élet és Tudomány ( itt most a főoldalra linkelünk ) 2019/49. száma írt. A szakértők megállapították, hogy a klímaváltozás hatására egyre több sáska, szöcske- és tücsökfaj (egyenesszárnyúak rendje) jelenik meg eredeti élet-területétől északabbra. Olyan fajokkal találkoznak az emberek Hollandiában, melyek azelőtt csak a maditerrán vidékeken voltak honosak. Hát, nem voltunk jó gazdái a bolygónak. De, és nagyon de:amíg a klímaváltozás okait, jelenségeit szakmailag kutatják és értékelik, addig nincs baj, az jó. De amikor a klímaváltozásból politikai következetéseket vonnak le ( az Élet és Tudomány nem esett ebbe a hibába), az már veszélyes. A globális éghajlatváltozás a biológusok ügye. Olyan stratégiákat kell kidolgozni biológusok, ökológusok segítségével, melyek segítenek a meglehetősen rossz állapotban lévő Földnek. Hogy aztán jó gazdák legyünk, jó uralkodók. 

Az FTC kiesett a Békéscsaba ellen a Magyar Kupából-m4 sport

2019.december 4, este. az m4 sporton elkezdődik a Békéscsaba-FTC Magyar Kupa mérkőzés. Azt gondolnánk, az FTC nyer 2-3 góllal. Aztán másfél perc után kiállítják Leandrot, jogosan. A Fradi mégis átveszi a kezdeményezést, de komoly gólhelyzetet csak egyet-kettőt tud kialakítani. A Békéscsaba szöglet után szerez vezetést, az FTC kétségbeesetten támad, aztán- mikor már az m4 sport riportere is alig bír uralkodni a feszültségen- egy kontrából újból a Csaba eredményes. 2-0, a Fradi kiesett. A sportesemény médiaközvetítése kitűnő volt. Az azért eszembe ötlött: hogy lehetséges, hogy egy magyar bajnok csapatnak nincs B csapata? Az FTC jelenleg 15 játékosból áll, a többiek inkább csak gyakorolnak. Ezen változtatni kell. A Békéscsaba pedig minden dicséretet megérdemel.

A MOL Fehérvár FC csak nagyon nehezen nyert a Szeged-Csanád ellen- m4 sport, 2019.december 3.

Az immár sokadik nevét viselő magyar labdarúgó sztárcsapat, a MOL Fehérvár FC , Magyar Kupa- mérkőzést játszott a csapat-névváltozásban ugyancsak nem szűkölködő Szeged-Csanád ellen. A meccset a közmédia sportcsatornája, az m4 közvetítette 2019.december 3-án, alapvetően jól, bár én a bíróval kapcsolatban kissé keményebben fogalmaztam volna. A Fehérvár szenvedett. A Szeged az első negyedórát megúszta kapott gól nélkül, erre felbátorodott, és a remekül játszó csapikapi, Tóth Gábor vezetésével, remek kontrákkal zavarba hozta a Fehérvárt ( már em is merek Vidit írni...). A székesfehérváriaknál különösen Petryak nyújtott a vártnál gyengébb teljesítményt, de Zsórinak alig volt eredményes megmozdulása. A Szeged hősiesen védekezett. A második félidőben az jelentette a fordulópontot, hogy csereként beállt Kovács István és Nego. Megélénkült a Fehérvár játéka. A hajrában kaptak egy tizenegyest- az m4 ezt is remekül interpretálta- ezt a Szeged kapusa védte. A hosszabbításban aztán a kettős embe

Nagyon gazdag, nagyon szegény-mno.hu,2019.december 3.

Az mno.hu oldalán olvasható egy érdekes írás arról, hogyan veszítette el egy üzletasszony pénzét, hitelét, mindenét, mert hazudott. Itt a cikk: https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/macska-a-padlon-7534265/ Szóval, azon bukott le a hölgy, hogy azt állította, fájdalommentes eljárást talált fel a vérvételre, olyan tűt, melyet, ha vérvételnél használnak, a páciens nem érez fájdalmat. A befektetők elhitték- vesztükre. Kiderült, hazugság az egész, a befektetők pedig perelnek, nagy valószínűséggel hiába. Gazdagból szegény.  Azon gondolkodtam az egyébként kitűnő cikk kapcsán, hogy Magyarországon hány és hány ilyen vetítőember él. Van egy ötlete, megvalósítani nem tudja, hát úgy tesz, mintha tudná. Kommunikál, reklámoz, akciózik, elad, vesz, tévében szerepel- aztán az egészről kiderül, hogy az egész egy nagy semmi. Lufi. Amerikában a lufik mindig kipukkannak, Magyarországon ritkábban.  Kívánom, hogy Önök közül,Kedves látogatóink, senki ne essen áldozatául ilyen vetítőembereknek. M

Miért kell az agyunkat hűteni?- Infotéka,2019.szeptember

Az Infotéka szaklap 2019.szeptemberi száma részletesen beszámol arról, hogyan áll az egy évvel korábban elindult Nemzeti Bionika Program. A bionika- mint a cikkből kiderül- a biologia és a technics szavak összekapcsolásából ered, és arról szól ( legalábis nekem, laikusnak), hogy hogyan lehet összekapcsolni az emberi testet különböző computerekkel. A Nemzeti Bionika Program egyik projektje az agyhűtéssel kapcsolatos. Miért kell az agyunkat hűteni? Erőss Loránd és Pongrácz Anna szerint azért, mert ezáltal Parkinson-kóros betegeket lehet gyógyítani. Úgy legyen, kívánom, hogy a bionika megoldásait nálunk csak pozitív célra lehessen használni, a projektben résztvevő fiatal kutatóknak pedig sok sikert és szép karriert! Az Infotéka pedig egy kitűnő szaklap. A cikk eredeti címe. Agyhűtés, kétfoton-mikroszkóp és gépi tanulás.

Fundamentalisták, evangelikálok és liberálisok- Szolgatárs,2019/3.

Kereszténység. A huaszadik században annyi irányzatra szakadt, hogy laikus hívő már követni sem tudja a gyors változásokat. Izsák Norbert a Szolgatárs című baptista folyóiratban ( amely igen szépen kiállított és értékes, gazdag tartalommal bíró médiatermék) áttekint három fontos irányzatot:a teológiai liberálizmust, mely elfogadta a világ változásait, a technikai fejlődést, a sokszor bibliaellenesként beállított társadalmi változásokat, a fundamentalizmust, mely a Bibliának örökérvényűségét és kizárólagosságt hirdetve utasított el mindenféle haladást, illetve az elvangelikalizmust, mely valahol a kettő között állt, a személyes istenhit fontosságát hangsúlyozta, de szerepet vállalt a változó társadalom életében is. Az egészben, legalábbis az cikksorozat első két részének elolvasása után úgy tűnik, a meghatározás a legfontosabb. Egy evangelikál kereszétny visszautasítja, hogy ő fundamentalista lenne, pedig egy történelmi egyház képviselője könnyen vádolhatja ezzel. Aztán, hogy miként

Az egész hazai média tele van a Gothár-üggyel

Hogy ne legyek feleslegesen önismétlő: az egész hazai média tele van a Gothár-üggyel. Az origo.hu -n már a Katona igazgatóját, Máté Gábort veszik célba, mondván, hogy eltussolta az ügyet. Nekem az a véleményem az egész zaklatási ügyről, hogy ha a péknek nem szabad zaklatnia a kolléganőt, akkor Gothár Péter rendezőnek sem. Az emberek természetesen nem egyenlők, küönböző a képesség, a siker, éppen ezért vannak területek, ahol egyik ember többet megengedhet magának, mint a másik. A szex nem tartozik ezek közé. Itt univerzális normák vannak. A menőre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a lúzerre. A művészre is , mint a kishivatalnokra. Szerintem Gothárnak most kissé pihennie kellene, aztán pedig folytatnia a munkát, immár új alapelveken. Mert remek rendező.

Toni Kroos volt a Real Madrid vezére a PSG ellen, 2-2 lett a meccs-m4 sport

Amikor CR7 eltávozott a Real Madridból, az egész média azzal volt tele: ki lesz most a királyi gárda szellemi vezére, Ahogy elnéztem ( m4 sport, a hazai közmédia kitűnő sportcsatornája, 2019.november 26.) a Paris Saint-Germain ( ahogy emlegetik:PSG) elleni BL-meccset, azt gondolom, megvan a válasz. Az új szellemi vezér, az irányítók irányítója, nem más, mint a német szuperklasszis, Toni Kroos. Az egész pályát átlátja folyamatosan. Jól lő a pálya minden pontjáról, ballal és jobbal is megereszt az ellefél kapujára szédületes bombákat. Vészhelyzetben higgadt ( talán kicsit túlzottan halkszavú, de nem baj az, ha valakinek nem kilométeres az egója). Remekül passzol, hozza helyzetbe társait, nyerésorientált, mindig támadásokat irányít. Nála a védekezés nem öncélú, hanem a kezdeményezés megszerzéséért van. Kroos igazi kezdeményező típusú játékos. Ha már mindenkinek elfogyott minden ötlete ( ez még a Real Madridnál is megesik), akkor Kroos az, aki előhúz még valamit. Kreatív, dinamikus. A PS

Karácsony Gergely ajánlata az atlétikai VB-ről-mno.hu, 2019.november 26.

Ránéztem az mno.hu-ra ( csak a rend kedvéért: letöltés 2019.november 26-án), egyik kedvenc magyarországi médiatermékemre, s mit láttam: Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, mégis szeretne atlétikai VB-t rendezni, csak éppen kér ézért egy kis lóvét. Ötvenmilliárdot szeretne a főpolgármester, amit a budapesti kórházak fejlesztésére fordítanának. Ami erről eszembe jutott, az a következő: 1. Budapest kórházaira tényleg ráférne némi fejlesztés. Magyarországon jelenleg a vidék egészségügye fejletteb, mint a fővárosé. 2. Atlétikai VB-re szükség van, mert hazánk PR-ja a sport, a tudomány és a művészetek köré szerveződik. 3. A főpolgármester nem gonodlkodhat csak Budapestben. 4. A kormánynak el kellene fogadnia az ajánlatot. 5. ÉS ez a legfontosabbb: minden egyes fillért leellenőrizni, hogy valóban arra vagyon-e fordítva, amire kérték. Hirtelen ezek jutottak eszembe. Amúgy meg jó lenne, ha Karácsony és Orbán békében megférne egymással. Nem tenne rosszat az országnak. Persze, min

Klaus Iohannis lett Románia elnöke-Magyar Nemzet,2019.november 25.

Románia elnököt válaszott, pontosabban: újraválasztott. A 2019.november 24-i választások során az eddig elnök, Klaus Iohannis, a szavazatok közel 66 százalékát megszerezve, győzött. A választásról részletes cikket, korrekt és tárgyilagos értékelést olvashatunk a Magyar Nemzet 2019.november 25-i számában. Nekem az jutott eszembe Iohannis úrról, hogy olyan ő, mint valami kevésbé tehetséges gátőr:csak akkor reagál, amikor már úszik a vízben a falu. Az elmúlt periódusában Iohannis elnök nem emelte fel szavát gyakorlatilag semmilyen magyarellenes, nacionalista kirohanással, szervezettel szemben, inkább csak a korrupció miatt ostorozta az éppen aktuális kormányt. Talán nem véletlen, hogy a magyarok távolmaradtak ettől a választástól.  Nagyon remélem, hogy ebben a második ciklusában igyekszik gátat vetni a román nacionalizmus egyre veszélyesebb térhódításának. Mert ha ő nem, akkor ki? Mert ha őnem, akkor Románia visszacsúszik oda, ahol az 1990-es években volt. Nagyon nagy reményönk van I

Karácsony Gergely az atlétikai stadionról- Magyar Narancs, 2019.november 21.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, interjút adott a Magyar Narancsnak. Az interjú a 2019.november 21-i szám 8-10.oldalán olvasható. Karácsony, nagyon okosan, a kormánnyal való együttműködés, a kompromisszumkészség fontosságát emeli ki. Szól a tervezett atlétikai VB-ről, és az ahhoz kapcsolódó nagyberuházásról, az atlétikai stadionról is. Szerinte olyan stadionra van szükség, amely a VB után rekreációs sportolás céljait is szolgálhatná. Szerintem ezt a kormány is így gondolja- máskülönben miből tartanák fenn a létesítményt? Nyilvánvaló, hogy egy atlétikai stadionban a helyi sportolók és szabadidő-sportolók is lejárnak, példának okáért futni. Nagyon remélem, hogy az atlétika nem esik áldozatául a kormány és a főváros rivalizálásának. Kell atlétikai VB! Egész Magyarországnak szüksége van rá! Szokásunk szerint, csak az adott médiatermék címoldalát linkeljük: magyarnarancs.hu

Igenis kell atlétikai VB Budapestnek! - mno.hu

Az mno.hu cikke szerint ( letöltve 2019.november 22.) Budapest díszpolgárai álltak ki az atlétikai VB megrendezése mellett. Azért volt erre szükség, mert Karácsony Gergely főpolgármester stábjának erről más a véleménye. Szerintük Budapest ne rendezzen atlétikai VB-t. Bár ez egy alapvetően médiaszemlével foglalkozó blog, itt és most személyes véleményt szeretnék kifejteni, a tőlem megszokott rövidséggel, számozva a mondatokat, hogy mindenki megértse. 1. Magyarországnak szüksége van atlétikai VB-re, minden sportág minden nagy eseménye nékünk áldás, ha meg tudjuk rendezni, akkor meg kell rendeznünk. 2. Miért?- és most új mondat jön. 3. Azért, mert Magyarország picike ország, nem gazdasági nagyhatalom (még), úgyhogy kell nekije az országimázs. Nincs annál jobb országimázs, mint hogy a Föld nevű bolygó több tízezer sportolója, a világ minden szegletéből, Budapestre jön kicsit futkosni, súlyt lökni, távolba ugrani meg rúdugrani. 4. Úgyhogy Budapestnek kell ez a VB 5. Ha Budapest annyi

Marco Rossi nem keres kifogásokat- Nemzeti Sport, 2019.november 21.

A Marco Rossi irányította magyar labdarúgó válogatott 2-0-ra kikapott Wales csapatától, így pótselejtezőt kell vívnia ahhoz, hogy kijusson a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra (Ha belegondolok: kibővítették az EB mezőnyét 24 csapatra, és meg ebbe sem tudunk simán bekerülni. Amikor a magyar futball jó volt, még 8 csapat vett részt az EB-n. Oda is alig tudtunk bekerülni.) A Nemzeti Sport- Magyarország vezető print sport-médiaterméke- 2019.november 21-i számában Marco Rossi elvállalja a felelősséget a vereségért. Nem keres kifogásokat. Véleményem szerint- s szerintem nem csak az én véleményem szerint- legkevésbé Marco Rossi tehet az egészről. A vereség oka az volt, hogy a magyar csapat nem játszott kreatívan. Merthogy nagyon kevés olyan játékosa van, aki képes kreatívan és egyúttal megbízhatóan játszani. Ezeket az ászokat a kluboknak kellene kinevelni, de nem teszik. Inkább vásárolnak a piacon harmincéves szerbeket meg bosnyákokat, akik két évre leszerződnek, egy évre lesérülnek,

Tébolyult, eszét vesztett sztálini rezsim- Szocializmus, 1938/3.

Érdekes lehet a 20. századi történelem kutatói számára, hogyan vélekedtek az európai országok szociáldemokratái a sztálini rendszerről. Arról a rendszerről, mely 1938-ra emberek millióit semmisítette meg, vagy küldte munkatáborba. Tébolyult, eszét vesztett módon. A Szocializmus folyóirat- főszerkesztője Mónus Illés- mérsékelt szociáldemokrata irányultságú médiatermék volt, éppen ezért igen alaposan szidalmazta a sztálini rendszert, és sok esetben magát Sztálint is. Az 1938/3. számban maga a főszerkesztő írt elkeseredett hangú cikket a Szovjetunió-beli állapotokról. Az alábbiakat tartom érdemesnek kiemelni ebből a cikkből: - A Szovjetunióban Sztálin maga alá gyűrte a demokráciát és diktatúrát épített ki, ami ellenkezik mind a marxizmussal, mind a leninizmussal. - A régi bolsevikokat, az 1917-es forradalom hőseit Sztálin kiirtotta, vagy megfosztotta funkciójuktól. - Sztálin átiratta a történelmet, kitöröltette az iskolai tankönyvekből a régi gárdának még az emlékét is. - A szovjet

Wales-Magyarország 2-0-m4 sport,2019.november 19.

Hát, szóval én is megnéztem az év legfontosabb válogatott meccsét, és csalódtam. Hiába dolgozik remekül az m4 sport stábja, ha maga a mérkőzés- hát, finoman szólva sem szívderítő. Wales soha nem volt a magyar labdarúgó-válogatott kedvenc ellenfele, de azéer ennyire simán még nem mostak le bennünket. 2-0 lett az eredmény, de ha jobban meghajtják, lehetett volna 4-0 is. Annyira nem tudtunk velük semmit kezdeni, hogy az felháborító. Csak mezőnyben voltunk egyenrangúak, semmiféle kreativitás nem volt a játékunkban. Szalai nem lehet egyszemélyes csatársor. Kellenének még minőségi támadók, kreatív, eszes, ahogy régen mondották, a futball hőskorában: fineszes játékosok. Nem sokan vannak ilyenek Magyarországon, illetve a magyar futballban. 8 gólt lőttünk az EB-selejtezőkben, ez semmi, ennyivel nem lehet továbbjutni. Negyedikek lettünk a csoportban, sajnos, ez a realitás. Jobb focit! Pótselejtező? Ezzel a játékkal esélytelen! Inkább olvass könyvet! konyv-ajanlo.blogspot.com

Valóban lesz klímakatasztrófa?Mi erről a zsidóság álláspontja?-Új Élet,2019.november 1.

Előrebocsátom: nem tartozik hatáskörömbe annak eldöntése, hogy valóban lesz-e klímakatasztrófa.Mindenesetre a zsidó Új Élet című folyóirat 2019.november 1-i számában olvashatjuk Kardos Péter imáját, mely a Föld bolygó megmentéséért, a klímakatasztrófa elkerüléséért szól. Nagyon szép, még a nem zsidóknak is érdemes elolvasni. Akár lesz, akár nem lesz klímakatasztrófa, Isten az ilyen személyes, valóban szívből jövő imákat biztosan meghallgatja. 

A pszichiátriai betegek és a Brokenwood titkai sorozat- 2019.11.17., TV4

Nagyon szeretem a Brokenwood titkai című új-zélandi krimisorozatot, már többször írtam is róla ebben a blogban. A 2019.11.17-én a TV4 csatornán bemutatott résszel kapcsolatban azonban vannak fenntartásaim. Mint krimi, kitűnő, okos cselekmény, nehezen felderíthető bűntények. Ami nem igazán nyerte el a tetszésemet, az a karakterábrázolás. A halott pszichiáter maga elmebeteg volt, szadista, a hajdani betegek közül az egyik mindent szétszed, a másik folyton balett-táncol, van, aki pedig rádió-hullámokat észlel a szabadban. Szóval, olyan sablonos volt. Nem ilyenek a betegek.  kis részük ilyen. Nem tipikus, hanem eltúlzott karakterek voltak. És íg már nem is annyira élveztem a filmet.

Spanyolország-Románia 5-0, nagyon okos közvetítés a Sport1-en

A Sport1 TV-n néztem a Spanyolország-Románia EB-selejtező labdarúgó-mérkőzést (2019.11.18.). A spanyolok simán lemosták a románokat, 4-0 volt a félidő, végül 5-0 lett. A románoknak, 1-0-s spanyol vezetésnél nem adtak meg egy jogos tizenegyest, ha megadják, akkor sem hiszem, hogy különösebben más lett volna az eredmény, legfeljebb a vereség aránya lett volna kisebb. Ramos már 170. válogatottságánál jár, lassan itt lesznek a 200-szoros válogatottak... A Sport1 közvetítése okos volt, tagolt, nem örvendezett a románok bukásán, szépen, higgadtan " lenyomták", ahogy azt a 20. században kell. OK volt, nagyon.

Magyarország-Uruguay 1-2, a meccs közepes volt, a Puskás Stadion kitűnő

Csakhogy végre eljött a nap- felavatták az új Puskás Stadiont. A stadionavató meccsen minden magára valamit is adó média ott volt. Amit a magyar csapat az első félidő első húsz percében csinált, arra nincsenek szavak. Olyan gyámoltanul játszottunk ,mintha legalábbis most először látnánk kaput. Félénken nem lehet dél-amerikai csapat ellen játszani. Aztán a vezető uruguayiak visszavettek a tempóból, a magyarok erre feléledtek, és meglett az első magyar gól a Puskásban, szerzője Szalai. Csakhogy az uruk azért állnak a vilgáranglista 5. helyén, hogy nyerjenek ellenünk, és ők lőttek még egyet, mi meg nem. Így aztn 2-1. A stadion gyönyörű. Már csak jó foci kell.

Tontina, avagy a Brokenwood titkai c. sorozat egyik legjobb epizódja- TV4

A magyar néző a TV4 csatonán láthatja a Brokenwood titkai című új-zélandi krimisorozatot, mely igazi unikum a manapság tapasztalható sorozat-dömpingben. A Tontina c. epizód egy különös végrendelet körül forog: apuka ún. tontinarendszerben hagyta gyermekeire valamint volt és jelenlegi házastársaira a birtokot. Lényege: közösen örökölnek, de ha egyikük meghal, birtokrészét felosztják egymás között. A szó olasz eredetű, állítólag a biztosítás őshazájából származik. Egyébként a konkrét epizódban a nyomozók a negyedik gyanús haláleset után fognak szimatot:valaki gyilkolja a tontina- közösség tagjait. Érdekes a családtagok reakciója: van, aki bepánikol, más úgy tesz, mintha le sem...., valaki pedig tudja, hogy ki a gyilkos, pusztán annyit kér tőle, hogy őt hagyja életben, a többieket nyugodtan öldösheti. Erre mondják, hogy az emberi önzetlenség nem ismer határokat... A Tontina a Brokenwood titkai sorozat egyik legjobb epizódja. Remek jellemábrázolás, ugrálás oda-vissza az időben, ami olyko

Miért haragszik a chilei antifasiszta a keresztényekre?-mno.hu, 2019.november 15.

Az mno.hu oldalán olvashatunk arról, hogy Chilében az antifasiszta szélsőbal felgyújtott egy keresztény templmot, korábban pedig egy keresztény menetben vertek össze gyerekeket és öregeket. Kérdés: miért haragszik a szélsőbal a keresztényekre? Válaszok: 1. Mert mindig is haragudott. 2. Erős a marxi tradíció ( " A vallás pedig a nép ópiuma") 3. Valakin ki kell tombolni magukat. 4. Szívük mélyén tudják, hogy Isten látja őket, ettől aztán idegesek lesznek 5. Egy templom felgyújtása, sajnos, médiaesemény. Más válaszok pillanatnyilag nem jutnak eszembe, aki tud, kérem, segítsen, szóljon hozzá!

Magyarország-Uruguay stadionavató ma- Nemzeti Sport,2019.november 15.

A Nemzeti Sport nyomtatott kiadása 2019.november 15-én hatalmas, kiáltó szóval a címlapján jelent meg. Ez a szó pedig: " Végre!". Igen, végre elkészült az új Puskás Aréna. Bizonyára nagyon szép lesz. Csak azt szeretném- s ezt szerintem sok szurkolótársam nevében írhatom- hogy eredményes és jó futballt lássunk benne. Ne kapjunk ki Máltától, Luxemburgtól, Andorrától, a klubcsapatok úgy játsszanak- bocsánat:legalább úgy játszanak- mint a Fradi a CSZKA ellen, de inkább még annál is jobban. Nagyszerű eredményeket kívánunk a magyar labdarúgó- válogatottnak a Puskás Stadionban! Itt van például a mai meccs, a Magyarország-Uruguay. Meg lehetne mutatni a világnak ezen a stadionavatón, hogy méltó ellenfelek tudunk lenni egy, amúgy papírforma szerint kategóriákkal jobb csapat ellen. Egy iksz, egy szoros, egygólos vezetés, azért emlékeztetné az urukat arra, hogy Magyarországot sosem szabad leírni. 

Tordas Dániel követői- mno.hu,2019.november 14.

Az mno.hu-n olvastam egy nagyon érdekes cikket (letöltve 2019.november 14., 12 óra 43 perc) Tordas Dániel akciójáról. Tordas Dániel nagyon jó realitásérzékkel rendelkező gyermekorvos, aki elindított egy petíciót. Azt kérte, hogy a szülők az eddig megszokott 3 nap helyett többet igazolhassanak le a gyereknek. Egy tanévre ugyanis 3 nap kevés. Van, hogy a gyereknek megfájdul a torka, de csak 1 napra. Akkor most szaladjanak a háziorvoshoz? A szülők nagy része egyetért a petícióban foglaltakkal, Tordasnak egyre több követője van. Ezt  a problémát oldaná meg a petícióban foglalt kérés. Az mno.hu cikke persze szót ejt a magyarországi gyermekorvos-hiányról is. A cikk szerint 7 %-al több gyermekorvos kellene. Elgondolkodtató írás. Remélem, az illetékes oktatási- és egészségügyi irányítók is felkapják rá a fejüket.

Radiátorral fűteni nem is ciki még a 21. században sem- Magyar Installateur,2019/8-9.

Az ember azt gondolná, hogy radiátorral fűteni már túl " klasszikus", magyarul: ócska. Olvasom Juhász Pál cikkét a Magyar Installateur 2019.évi 8-9.számában, és megerősít abban, hogy bizony jelenleg még mindig a radiátoros fűtés a legjobb. alacsony az energiafelhasználása, kevesebb szén-dioxidot igényel, lazítja a függést a fosszilis tüzelőanyagoktól. Ráadásul a jó öreg radiátor a hetvenes évek óta nagyon sokat korszerűsödött, egyre inkább nőtt a hőt kibocsátó felület a fűtőtesteken. A Magyar Installateurban megjelent cikket ajánljuk elsősorban a gépészhallgatóknak, valamint azoknak, akik még nem döntötték el, hogyan is fűtsék épülő új lakásukat. 

Hogy Bukowski szerint kitől kell óvakodni és miért- Irodalmi Szemle,2016.november. Amúgy ki az a Bukowski?

Ahogy olvasom a régebbi folyóiratokat, rábukkantam egy zseniális Bukowski-versre az Irodalmi Szemle 2016.novemberi számában. Címe: A tömeg géniusza. Őszintén szólva, nem tartozom a jó öreg Charles bácsi rajongói közé, erről most nem is beszélnek, csak azt a két sort emelném ki a versből, ami élethelyzetemnek köszönhetően legjobban megfogott: "óvakodj azoktól, akik szilárd tömegekre vágynak/ mert egyedül semmit sem érnek". Hú, de igaz, sok politikusra, meg egyéb népszerűséghajhász emberre. Amúgy az egész vers kiváló. Amúgy ki az a Bukowski? Amerikai költő, te kis buta! Irodalmi Szemle, 2016.november, 3-4.o.

Mesterek presztízse-feol.hu,2019.november 13.Amúgy Te mester vagy?

Szakma. Egy időben úgy lejáratták ezt a szót, szinte másodrendű állampolgárnak számított a kétkezi munkás. Nem volt a munka szónak presztízse. Aztán a 2010-es években mégis rájöttek az emberek, hogy nem lehet megélni algoritmusokból és amerikai belpolitikai események elemzéséből, valakinek a kaját is meg kell főzni és a villanyt is meg kell szerelni. A feol.hu ( letöltve 2019.november 10 óra 12 perc), Fejér megye hírportálja és egyben vezető médiaterméke számol be arról, hogy mesteravatót tartottak Székesfehérváron, ahol mások mellett villanyszerelők szakácsok, pincérek, gázszerelők, autószerelők kaptak elismerő oklevelet. Én személy szerint nagyon örülök annak, hogy ilyesmi létezik, hogy az elismert szakikat megkülönböztetik a kontároktól. Kívánom az új mestereknek, hogy munkájukon, életükön, egészségükön még sokáig legyen áldás! Nagyon nagy szükség van rájuk ebben az országban. A cikket Sági Zoltán írta, magas szintű, korrekt tudósítás. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx - Amúgy te mester

Magyar Innováció Háza, csak nem Budapesten- mno.hu,2019.november 12. Amúgy hol van Budapest?

Ez a bejegyzés szándékosan rövid lesz, egyelőre, aztán remélem, lehet majd még hozzáírni... Amint az a mno.hu portálon olvasható ( letöltve 2019.november 12.9 óra 31 perc), a kormány meg szeretné valósítani a Magyar Innováció Házát, akár a Városligetben, akár máshol. Ezt jelentette be Vitézi Dávid kormánybiztos. Ezzel üzent Karácsony Gergelynek, Budapest főpolgármesterének. Miután Budapest új városvezetése visszamondta a projektet, több vidéki város is bejelentkezett, például Debrecen. Nem lenne rossz hely, nagyon képzett szakemberek, sok iskola, az innováció tradíciója. Szóval, szurkolok, hogy a projekt mindenképp megvalósuljon. -Amúgy hol van Budapest? -A Duna-parton, te kis buta.

Mexikóban békülnek a konkvisztádorok és az aztékok-mexiconewsdaily.com,2019.november 11.Amúgy kik azok az aztékok?

A történelmi kibékülések mindig nagy szenzációt jelentenek a médiában. Egy japán-koreai, egy német-lengyel, egy német-izraeli összeborulás mindig is hírértékű volt, és azt hiszem, amíg létezik történelem, az is lesz. Most éppen a konkvisztádorok ( A Kolumbusz Kristófot követő kegyetlen európai, főleg spanyol hódítók)  és az általuk legyőzött aztékok kései utódai békültek össze Mexikóvárosban, mint arról beszámol a mexiconewsdaily.com . Nagy ölelés, nagy mosolyPR, aztán persze gazdasági tárgyalások. Mindezt egy nagy trauma 500.évfordulóján. Kellene azért még néhány kibékülés...most nem akarok felsorolni nemzeteket, de vannak itt a Földön olyan népek, akik még nem rendezték a tartozást. Itt az említett médiatermék főoldala: mexiconewsdaily.com . Szerintem nagyon igényes megjelenítésű, a világon bárhol vállalható hírportál, jó képekkel, értékes szöveggel. -Amúgy kik azok az aztékok? -Kolumbusz előtt ők lakták Közép-Amerika nagy részét, nem tudtad, kis buta?

Feszültség az Instagramnál- haon.hu,2019.november 11.Én nem vagyok feszült.

Áll a bál az Instagramnál, ahogy azt a haon.hu-n olvasható írás is mutatja ( letöltve 2019.november 11,11 óra 50 perc). Szóval, az történt, hogy Zuckerberg Facebook-vezér és az Insta alapítói között feszültség robbant ki, erre az egyik alapító, Kevin Systrom, kitörölte az összes fényképét az Instáról. Aztán jól megmondta mindenki a magáét a másikról. Mindeközben pedig röpködnek a millió dollárok. Meg a milliárd dollárok. Hát, erre mondják, nagyra nőtt fának nagyon nagy a koronája. Amíg Európa politizál ( lásd cikkünket Macronról ), Amerika gazdagszik. Amúgy a haon.hu cikke kitűnő. Rendszeresen olvasom a haon-t. Jó kis regionális hírportál ( Hajdú-Bihar megyéből hoznak anyagokat), de a hírek között még az ausztráliai szükségállapot is benne volt. Igényes, sokatmondó. 

Emmanuel Macron Európa vezetője akar lenni- mno.hu, 2019.november 11.

A mno.hu oldalán 2019.november 11-én jelent meg egy nagyon gondolatébresztő cikk Emmanuel Macron francia elnök kínai tárgyalásairól. Macron Eu-lobogók és EU-csillagok alatt tárgyalt a kínaiakkal,úgy, mintha Európa nevében beszélne. A cikk szerzője, Sitkei Levente, azt elemzi, hogyan lehetséges, hogy Macron francia elnök vált az unió vezető politikusává. Németország belső problémákkal küzd, Nagy-Britannia brexitezik, a többiek pedig, ebből a szempontból nem számítanak. Azon tűnődtem Sitkei Levente kitűnő cikkénak olvastán: szeretnék-e egy Macron irányította Európába élni? Ha válaszolni akarok erre a kérdésre, az alábbi tényezőket kell figyelembe venni: 1. Macron migránspárti, az ún. kvótarendszer elkötelezett híve. 2. Macron hosszú távra tervez, nem pillanatnyi karrierpolitikus. 3. Macron a katolicizmus liberális ágának híve. 4. Macron ellen már két éve tüntet a saját népe, ő pedig vízágyúval oszlatja őket, és nem tesz különbséget sztrájkoló munkások és anarchisták között. 5.

Mit írnak az orosz lapok a Ferencváros-CSZKA meccsről?- nso.hu

A Ferencváros labdarúgócsapata 2019.november 7-én Európa-liga meccset játszott az orosz CSZKA Moszkva csapatával. A mérkőzés 0-0 lett, a Fradi támadott többet, de az oroszok kapusa, Akinfejev, mindent védett. A Ferencváros ezzel 3. csoportjában, a CSZKA pedig 4. Az orosz média nem épen dícsérőleg szól a moszkvaiak teljesítményéről. Hogyan értékelték az orosz lapok ezt a nullnullt? Hát, nem voltak odáig tőle. Az  nso.hu -n (letöltve 2019.november 8-án 10 óra 39. perckor) rendkívül színvonalas lapszemle olvasható. Érdekes, hogy nem azt kérik számon, hogy miért nem verték agyon a Fradit, inkább a játék minősége, és a bedobott fiatalok nem túl jó szereplése okoz fejfájást az orosz sportújságíróknak. Ez arra utal, hogy nem volt elvárás a CSZKA Moszkvával szemben, hogy megverje a Ferencvárost. Ez jó, úgy látszik, Rebrov mester legényei már bizonyos elismerést vívtak ki maguknak a sorozatban. Ahhoz azonban, hogy továbbjussunk, meg kell verni a bolgár Ludogorecet. Nem lesz könnyű. 

Második világháború:Magyarország a Szovjetunió ellen- Rubicon online,2019/1.

A Rubicon történelmi folyóirat 2019/1.online kiadásában olvashatjuk Horváth Csaba igen alapos és okos cikkét ( helyesebb volna inkább tanulmánynak nevezni), melynek címe: A magyar haderő a keleti hadszíntéren 1941-1943. Vészes történelmi idők, nagy magyar tévedések, súlyos következményekkel. Magyarország iszonyatos kálváriát vont magára. Anélkül, hogy részletesebben véleményt mondanánk a cikkben ( tanulmányban) szereplő minden egyes adatról, tényről, néhány pontban összefoglaljku az írás lényegét: - A magyar katonai körök igenis akarták a Szovjetunió elleni bevatkozást. ( ld. Werth Henrik levele) - A kassai bombázás kérdése megoldatlan, de erős a vaószínűsége, hogy szevjetek követték el. - A magyar hadsereg nem volt felkészülve ekkora feladatra. Azért ajánlom, mindenkinek, hogy olvassa el ezt a cikket, mert néhány ponton gyökeresen eltér attól, amit az iskolában tanítanak. Azonkívül a második világháborús magyar részvétel nélkül a huszadik századi magyar történelem egyszerűen

Virágok Moszkvában-Kertészet és Szőlészet,2018.december 12.

Az ember, főképp, ha férfi, azt gondolná, hogy a virágok, azok olyan öreg mamiknak valók. Hát nem. A virág, a dísznövény hatalmas üzlet ( erről sajnos, keveset szól a hazai gazdasági média), a világ minden táján dollármilliárdokat hoz a konyhára. Mármint a tehetséges szerencséseknek. Ha valaki nem hiszi, olvassa el a Kertészet és Szőlészet folyóirat 2018.december 12-i számát! A 24-27.oldalon olvashatunk a Moszkvában rendezett FlowersExpo virágkiállításról ( flowers angolul virágot jelent). A képek elképesztenek. Micsoda rózsák, akkorák, mint egy ember fej, annyira szép színűek, hogy az Olvasó le sem tudja róla venni a szemét. Még olyan rózsa is van, melyet tartósítani lehet, több évre! Lenyűgöző. Aztn beleolvasunk a szövegbe. Mindenki panaszkodik, hogy gyenge a gazdaság, kevés a vásárló.Panaszkdoik Japán, Panaszkodik Oroszország, panaszkodik Venezuela. A látvány nem támasztja alá a sirámokat. Szépség, tomboló, artisztikus szépség. óh... Ez pedig a Kertészet és Szőlészet weboldala

Cionista mozgalom a második világháború után- Történelmi Szemle,2019/2.

A Történelmi Szemle folyóirat 2019/2. számában olvasható Novák Antal kitűnő tanulmánya a második világháború utáni magyar cionista mozgalomról. Sok dokumentumot kellett átnézni a történésznek, illetve tekintettel kellett lennie arra, hogy az ÁVH előtt tett vallomásokban a lebukott fiatalok gyakran torzítottak- illetve maguk az ávósok is torzítottak. Összességében azt állapíthatjuk meg, hogy a második világháború utáni magyar cionisták többsége - fiatal volt - nagyon eltökélt, nagyon céltudatos volt - képesek voltak egy kommunista diktatúrában éveken át konspirálni - a vezetők között igen gyakoriak voltak a konfliktusok - és sajnos, akadtak közöttük besúgók is. Ennek ellenére a mozgalom erkölcsileg kitűnően vizsgázott. A vezető, Englander Tibor, komoly munkát végzett. Novák Antal tanulmánya pedig példaértékű. Objektív, nagy látószögű. A magyar történelem egyik kevésbé ismert eseménysorozatára hívja fel a figyelmet. Érdekes lenne azt kinyomozni, hogy a nagyobb vidéki városokba

Egy ateitsta pápa, VIII.Bonifác- Wikipédia

Elöljáróban annyit: A Wikipédia szerintem az egyik legjobb dolog, ami az internettel történhetett. Nem lehet úgy médiáról beszélni, hogy ne szólnánk a jó öreg Wikiről. A Wikipédia az egyetemes emberi kultúra része.Ennyi. Tegnap este például a pápákról szóló címszavakat nézegettem, s feltűnt köztük a középkor egyik legmarkánsabb egyénisége, VIII.Bonifác pápa. Minden megtett azért, hogy erősítse a pápaság világi hatalmát. Harcolt a franciákkal, és az ő pápasága alatt számolták fel a templomos lovagrendet. Csakhogy akadt egy hibája ennek a VIII.Bonifácnak.. Ateista volt, legalábbis a halála után rendezett per szerint. Ilyet mondott például: a keresztény vallás kitaláció. Ilyet is mondott:Az emberek úgy támadnak fel haláluk után, mint a tegnap megdöglött lovam. Hogy aztán tényleg mondott-e ilyeneket, nem tudni. Őszintén szólva: kinézem belőle. Szóval, VIII.Bonifác nem volt éppen igazhitű keresztény. Ő olyan, olyan, olyan, ateista pápa volt, na. Nem lehet mindenki egyforma. 

Film és irodalom viszonya- NézőPont, 2018.június

Vitéz Ferenc irodalmi-kulturális-művészeti folyóirata, a NézőPont, a 2018.júniusi számban film és irodalom kapcsolátval foglalkozik. A 274.285. oldalon nyugatos íróknak  filmről alkotott verseit, publicisztikáit olvashatjuk. Nem akármilyen névsor: Ady Endre, Heltai Jenő, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes. Mindannyian írtak a filmről, a moziról. Van, aki azt fájlalta, hogy a színpadi szerzők anyagi lehetőségei csökkennek. Van, aki szerint túl irodalmi a mozi, márpedig irodalmi követelményeknek a mozgókép nem fog megfelelni. Volt, aki csodálatos versben zengedezett ( talán nem sértés...) a moziról. Érdemes elolvasni, hogyan vélekedtek a szellemi élet akkori óriásai a tömeg (?) kultúráról. Amúgy a folyóirat kitűnő, Vitéz Ferenc elképesztő munkát végez évek óta. Köszönet neki!

Mi alapján minősít a hitelminősítő?-Figyelő,2019.44.szám. Amúgy mi az a hitel?

Olvasom a Figyelő című hetilapban Szajlai Csaba cikkét (Felminősítés, tartózkodás és feljavítás), kissé megnyugszom, azért mégsem utál bennünket a nemzetközi gazdasági elit. A cikk kitűnő, csak egy kérdés marad bennem:mi alapján minősít egy hitelminősítő? Ezek a közgazdasági fogalmak, hogy:adósság, fizetőképesség, rentabilitás, ezek annyira szubjektívak, több szempont alapján megítélhetők, hogy ezekből objektív képet nehéz kialakítani. Szakemberek tollából szívesen olvasnék olyan cikket- vagy ha valaki olvasott már ilyet a hazai médiában, akkor küldje el a linket, köszönettel veszem- hogy konkrétan mi alapján zajlik a hitelminősítés. Mit és főképp? mekkora súllyal vesznek figyelembe. Képletekkel számolnak, vagy pontszámokat alapján döntik el, hogy pl. Magyarország egy adott évben Baa3, Szlovákia pedig A2. Szóval, egy ilyet szívesen olvasnék. Amúgy Szajlai Csaba cikke kitűnő, jól megírt, objektív összefoglaló. xxxxxxxxxx - Amúgy mi az hitel? - Ami, öl butít és nyomorba dönt, kis

Technika, technika, itt a nyomtatott fénykép- HVG,2019.október 24.

Jómagam nagyon szeretek telefonnal fotózni. Ám nem egyszer tapasztaltam, milyen nehéz elküldeni vagy éppen kinyomtatni ezeket a képeket, hol ez a baj, hol az a baj. Éppen ezért örültem a HVG cikkének ( szokás szerint csak a főoldalt linkeljük, tessék olvasni, kalandozni, szörfölni!). Egy cég, mégpedig a Polaroid Lab, instant nyomtatót dob piacra. Ráteszed a kamerás mobilt a gépre, megnyomsz egy gombot, és máris ki van nyomtatva a felvétel. Van egy szép ,nyomtatott fényképem. Nagyon egyszerű, nagyon okos, nagyon emberi.Mindig örülök, ha a technikát valóban olyan célra használják, mely valódi igényeket elégít ki. Ez olyan. Éljen a technika, éljen a Polaroid Lab! Kérhetek egy ilyen instant nyomtatót ajándékba?

A baloldali pártok aláhullásáról- mno.2019.november 4.

Az mno.hu konzervatív közéleti hírportálon jelent meg Baranyai Gábor cikke, Vámpírok bálja címmel. Ebben Szerző fellebbezehetetlenül megjósolja, hogy az MSZP 2022-ben aláhull " a történelem süllyesztőjében". Hát, hát. Először is:osztom a cikkírónak az MSZP-vel szembeni véleményét. Az MSZP posztkommunista utódpárt, már harminc éve csak megy le és megy le. Ugyanakkor veszélyesnek tartom az ilyen jósolgatást. A jobboldali média Karácsony Gergelynek se adott semmi esélyt, aztán tessék. Merthogy hiába áll az MSZP vesztésre, ott vannak a többi baloldaliak: a DK, a Momentum, a Párbeszéd, meg a baloldalhoz önként besorakozó, korábbi jobboldali Jobbik. Velük már nem bír olyan könnyen a FIDESz-KDNP. Azért remélem, a következő országgyűlési választásokon még az általam is remélt eredmény születik. Szóval, ne igyunk előre a medve bőrére. Veszélyes. Amúgy a cikk kitűnő, gondolatgazdag, szellemes. Itt pedig a főoldal linkje: mno.hu

A történelem egyik hőse, Zsukov marsall- Magyar Honvéd, 2010/5.

Vannak a huszadik század történelmének olyan hősei, akikről keveset tudunk. közéjük tartozik Zsukov marsall. Bár jelentek meg róla könyvek ,ezek erősen ideologikus színezetűek, csak az olvasta ezeket, akiknek muszáj volt. Újabb életrajz ( tudomásom szerint) nem jelent meg a Vörös Hadsereg nagy hadvezéréről. Viszont a Magyar Honvéd című folyóirat 2010/5. számában indult el srozoat Szóljatok Zsukovnak címmel. mely áttekinti a nagy marsall életét és katonai tevékenységét. Szó esik a pályakzdés nehéz éveiről, a felemelkedés időszakáról ( sajnos, arról nem olvasunk ,hogy a sztálini tisztogatások milyen hatással voltak a Vörös Hadseregre), az első hadműveletekről, a reakciókról a Szovjetunió 1941-es német megtámadása után. Nagyon plasztikus, jól megírt, ismeretterjesztő cikk. Nem hadtörténészeknek szól elsősorban, inkább tanároknak, történelem iránt érdeklődőknek. Remek munka. Kár, hogy a Szerző nevét nem tüntették fel. 

Ha a keresztényt nem üldözik?-Vetés és Aratás,2018/1.

A Vetés és Aratás évente három alkalommal megjelenő keresztény evangelizációs foyóirat. A 2018/1. szám 7. oldalán olvashatjuk a Rossz-hír-jó hír című cikket, mely "Joe Stowell nyomán"íródott. Szerző ebben a Máté 5,11-re alapozva tanít. Ha üldöznek benneteket Jézus nevéért- így a tanítás lényege- akkor jutalmatok lesz a mennyben. Ez így is van, így tanítja Isten a Bibliában. Annyit fűznék csak hozzá, hogy ma, Európának ezen a középső fertályán nem üldözik a keresztényeket, inkább közömbösek irántuk.A világiakban van valami ösztönös gyanakvás azon emberek iránt, akik Isten Igéjét, az Örömhírt terjesztik.  Mit akar ez tőlem?-kérdezi a világi ember. Miért engem pécézett ki? Én se szólok bele az ő dolgába, őis hagyjon nekem békét! Ezért nehéz ma az igehirdetők, evangelizátorok munkája. Mert az ellenségességgel ( pl. ha valaki okkult kultuszok rabja, vagy harcos ateista), azzal lehet mit kezdeni. Meg kell cáfolni. Ugyanarról kell beszélni mint ő, csak éppen a másik nézőpontból.

Megyeri Dávid cikke az 1919.év történelméről-mno.hu

Az mno.hu oldalán ( letöltve 2019-október 30., 11. óra 25.) szenzációs, történelmi tárgyú cikk olvasható Megyeri Dávid tollából, az " Ez történt 100 éve" rovatban. Téma: a Tanácsköztársaság utáni Magyarország eseményei, a korabeli sajtó és a hétköznapi ember szemével. Kiderül:a tankönyvek által oly sokat emlegetett Károlyi-féle földosztás sem az volt, mint aminek az elmúlt évtizedek történetírása beállította. Érdekes, izgalmas, szokatlan. Jó. 

Nagy-Britanniában előrehozott választások lesznek- kitekinto.hu,2019.október 30.

A kitekinto.hu folyamatosan és beható részletességgel foglalkozik a brexittel ( szándékosan írom kisbetűvel, nem vagyok hajlandó személyként kezelni, mint a hazai média legnagyobb része), és mindazzal, ami Nagy-Britanniában történik. Nagyon objektív, okos cikkek születtek a témában. Én, mint laikus, csak annyit fűznék hozzá: ami Nagy- Britannia politikai életében az utóbbi években történik, az méltatlan a szigetország történelméhez. És méltatlan Európa történelméhez is. Hogy egy ország népszavazást rendezzen, amely úgy dönt, hogy kilépnek az EU-ból, aztán mégse, aztán ekkor és ekkor, közben két kormányfő bebukik- ez már kabaré. Rossz szappanopera. Azt kívánom Nagy- Britanniának, hogy akadjon végre olyan politikusa, aki határozott, döntésképes, tudja, hogy népe mit akar. Mert ez a kicsinyes bohóckodás már fárasztó.

Türingia politikai életében minden a feje tetejére állt-mno.hu, 2019.október 29.

Sokáig egyszerű volt a német politika. Volt a CDU-CSU, meg az FDP, meg a többiek. mostanában aztán, hogy a CDU-CSU koalíció sikertelenül konszolidálta a gazdaságot, meg aztán ugye ott a migránsprobléma, most aztán mindenki szövetkezne mindenkivel, csak hogy odaférjen a húsosfazék köré. Ez a benyomásom, miután elolvastam az mno.hu- n 2019.október 29-én megjelent cikket. A türingiai (Thüringiáról,Németország egyik tartományáról van szó) választásokat a Die Linke ( szélsőbal) nyerte, második az AfD, harmadik a CDU. Utóbbiak egyik politológusa- nyilván tesztelés- jelleggel is- bejelentette, hogy esetleg hármas koalíció alakulna Türingiában. Ezt azért már nem. Így a CDU felelősei -mert azok- megússzák. Amúgy a cikk kitűnő. magyarnemzet.hu

Mi az a jojka?-Néprajz és nyelvtudomány, 1998.

A Szegeden megjelenő Néprajz és nyelvtudomány című sorozatot felfoghatjuk könyvnek, de tudományos folyóiratnak is. Periodika- talán ez a legmegfelelőbb szó rá. Az 1998-ban megjelent kötetben olvashatjuk Tamás Ildikó írását a jojkáról. A jojka lapp szóbeli irodalmi műfaj, valami furcsa énekbeszéd, sámánisztikus motívumokkal. Nem csoda, hogy a keresztény egyházak tiltották: Tamás Ildikó tanulmánya feltárja a jojka kutaásának történetét, a főbb tendenciákat. Ezzel aztán annyira kíváncsivá tesz, hogy szívesen meghallgatnék egy jojkát. De az nincs. Érdemes lett volna legalább egy szöveget közölni, Finnországban biztosan vannak jó fordítók. Ettől eltekintve a tanulmány kitűnő.

Megújuló energiaforrásokról, másképpen- Egyetemi Élet, 2019.október

Néha a legváratlanabb médiatermékekben bukkanunk a legérdekesebb cikkekre. Az Egyetemi Élet, a Debreceni Egyetem lapja, 2019.okótóberi számában közli Szalacsi Norbert írását, A klímaváltozás lassításának lehetőségei címmel. Azért fontos ez a cikk, mert 1. Politikai elfogultságoktól mentesen szól egy napjainkban igencsak átpolitizált kérdésről, az energiagazdálkodásról 2. Új szempontból közelít témájához. Mi, laikus Olvasók, megtudhatjuk, hogy a megújuló energiaforrások előállítása igencsak környezetszennyező. Például az epoxid nevű anyag előállítása, melyből a szélturbinákat gyártják, kifejezetten környezetkárosító. A szélerőművek átlagos súlya pedig 385 tonna, ez hatalmas terhelés a talajnak. A vízerőművek szennyezik a környezetet, a napenergia megtérülési iedeje pedig hosszú. Szóval, a cikk szerzője pesszimista abban a tekintetben, hogy átáll-e az emberiség megújuló energiaforrásokra. Szalacsi Norbert írását mindenkinek ajánlom, mert tiszta vizet önt a pohárba. Nincsenek csak jó

Neil Armstrong, egy unalmas űrhajós- Nők Lapja,2018.november 7.

Férfi létemre igenis szoktam Nők Lapját olvasni, egyszerűen azért, mert vannak benne érdekes cikkek. Ezek közé tartozik a 2018.november 7-i számban Hulej Emese írása, melynek címe:Az első ember és az Apollo-11. különösen arra a mondatra figyeltem fel, ami szerint Armstrongot mindenki olyan unalmas figurának tartotta. A zsenik ilyenek. Mivel az életüket egy dolog teszi ki, a többi dologban szükségszerűen kissé járatlanabbak, mint kortársaik. Igazából nincs mirő mesélniük, mert amiről mesélhetnének, az, abban mélységben, senkit sem érdekel. Úgyhogy inkább hallgatnak. Armstrong sem lehetett olyan igazi társasági ember. Földi dolgokan nem izgult, hiszen a Holdon talán minden kortársánál nagyobb stresszt élt át. Csendes volt. Küldetését véghezvitte. Amúgy a cikk kitűnő, többször is elolvastam, el is teszem emlékbe. Ez pedig a Nők Lapja weboldala: noklapja.nlcafe.hu

Csoda, hogy nem dőlt rá a fa a parókiára?- Dunántúli Református Lap,2017.október

A Dunántúli Református Lap 2017. októberi számában Csoda történt az Őrségben címmel olvasható egy igencsak tanulságos írás. Egy tízperces, iszonyú nagy vihar történetét beszéli el, amikor a buszmegálló pillanatok alatt eltűnt, a fák kicsavarodtak, a tetőcserepek lehulltak. És akkor erre azt írja Szakál Anikó: " Mi lett volna, ha a diófát a parókiára csavarja a szél?". Tehát, ebből következik a Szerző sterint: Isten bevatkozásának köszönhető, hogy a fát nem a parókiára csavarta a szél. Huha. Az én véleményem erről a következő: egyáltalán nem nevezhető Isten csodatettének, hogy a parókia megmenekült a diófától. A vihar sem nevezhető Isten csodatettének, inkább a Gonosz művének. Az, hogy a Gonosz nem volt képes még nagyobb pusztítást okozni, jól mutatja gyengeségét. Isten nem bünteti a híveket viharral, és nem jutalmazza azzal, hogy a vihar nem psztít el mindent. Ez az őrségi tornádó a bukott angyalok műve volt. Istennek ehhez semmi köze. 

Mi lesz most Budapesten?-Magyar Nemzet,2019.október 25.

A Magyar Nemzet polgári napilap- véleményem szerint a magyar média egyik zászlóshajója-  2019.október 25-i száma interjút közöl Fürjes Balázzsal, a kormány Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárával. Szó esik a Liger projektről, a következő vekben megrendezendő sporteseényekről. a fő téma persze az: hogyan fog együttműködni a kormány az ellenzéki fővárosi vezetéssel? A kormány, persze, korrekt próbált lenni. Aztán, hogy a projektek mennyire rendelődnek alá különböző politikai játszmáknk, nem tudni. Az a helyzet: nem vagyok pesti, de féltem Budapestet. Valami rosszat érzek, itt belül... magyarnemzet.hu

Aki lefestette Rákosit pucéran- Új Művészet,2016.november

Belelapozgattam az Új Művészet folyóirat egyik régebbi számába, ott találtam egy kedves kis történetet ( Molnár Erika: Rákosi aktja, 12-13.o.). Szóval, az újságíró interjút készít Szurcsik Miklós festőművésszel, aki elmeséli, hogy a Képzőművészeti Főiskola egyik növendéke a kommunizmus legsötétebb óráiban, az ötvenes években, Rákosi- képet készített. Hogy egészen pontosak legyenek a testarányok, először aktban festette meg, a többi növendék persze, röhögött. Na, hát ez nem volt veszélytelen mulatság akkoriban...Rákosi Mátyás pártfőtitkárt pucéran lefesteni-hm. ujmuveszet.hu

Csak 13. a Manchaster United a Premier League-ban-Nemzeti Sport, 2019.október 21.

Olvasom a Nemzeti Sportot, és fáj a szívem.Hol vannak már a régi szép, Fergusonos idők! Ha így haladunk, a Vörös ördögök- most inkább kisbetűvel írom,mert most inkább ördögöcskék, fiókák-a kiesés ellen küzdenek majd a Premier League-ban. 13 hely, te jó ég...ez néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. A Nemzeti Sport 2019.október 21-i számában éppen a Liverpool elleni ikszről írnak(a tárgyilagosság kedvéért tegyük hozzá:ezt a rangadót majdnem megnyerték), dehát ettől még nem lesz jobb a szurkoló kedve. Hajrá, Vörös Ördögök, legalább maradjunk bent! Ez pedig a Nemzeti Sport weboldala: nso.hu

Tudod, mi az a toxikus vezető?-Mozgó Világ,2019/10.

Most nem a túlzottan nagy hévvel bulizó politikusokról van szó... Bevallom, én nem ismertem a " toxikus vezető" kifejezést mindaddig, míg nem olvastam a Mozgó Világ folyóiratban megjelent pódiumbeszélgetés anyagát. Csepeli György, Dessewffy Tibor, Domány András, és Lakner Zoltán a beszélgetés résztvevői, a moderátor pedig Zentai Péter. Szóval, címben feltett kérdésre válaszolva: az a toxikus vezető, aki a karizmáját felhasználva rossz irányba viszi az általa vezetett népet ( vajon kire céloznak ezzel?). Konkrét , ma is dolgozó toxikus vezetőkről persze nem esik szó, inkább történelmi példákat hoznak ( Hitler, Mussolini), egy szóval sem említik, hogy bármilyen analógiát is feltételeznének a 21.századi eseményekkel és folyamatokkal. Azt viszont említik, hogy a toxikus vezetők rossz irányba vezetik a népet. Megvan hát a magyarázat a 2010-es évek magyar politikatörténetére?-- kérdi az álnaiv recenzens.Egy toxikus vezető jött, látott, győzött, és toxikus népe pedig utánament

Afrika új perspektívában-mno.2019.augusztus 30.

Mi jut eszünkbe Afrikáról? Polgárháborúk, szegénység, csempészet, menekültek. Az mno.hu oldalon 2019.augusztus 30-án jelent meg Sitkei Levente cikke, mely megrpóbálja cáfolni az évtizedes közhelyeket. A lényeg az, hogy azok az afrikai államok, ahol a kormányzás jól működik, az embereknek nem kell a legszükségesebbekben hiányt szenvedni, nos ezek az országok jól működnek. Sitkei kiemeli Angolát, a Dél-Afrikai Köztársaságot, Botswanát, Nigériát, Kenyát, és a mindinkább jobban teljesítő Etiópiát. Ellenpéldként Kongót említi, ahol az összeomlott kormányzati-közigazgatási rendszer Tarrósy Istvánra, az Afrika Kutatóközpont vezetőjére hivatkozva két területet jelöl meg az afrikai országok kitörési lehetőségeiként: üzlet és sport. És ami a cikk végén nagyon megragadott:egy teljesen tét nélküli, a magyar segélyszervezet és a kongóiak között játszott barátságos focimeccset kétezren néztek meg! Nálunk egy első osztályú bajnokin nincsenek ennyien. Szóval, Afrika változik, fejlődik, utol akarj

A Magyar Honvédség és a Debreceni Egyetem- Hajdú-Bihari Napló, 2019.október 16.

A Hajdú-Bihari Napló 2019.október 16-i számának 3. oldalán nagyon szépen megírt és korrekt összefoglaló olvasható arról, hogy a Magyar Honvédség és a Debreceni Egyetem együttműködési megállapodást írt alá. A cikket LD írta, kíváncsi lennék a teljes nevére... Nekem két dolog jutott eszembe a cikk olvastán. 1. Napjainkban mintha újra népszerű lenne a katonaság. boldogult ifjúkoromban, rendszerváltás történelmi idején, cikinek számított, ha valaki érdeklődött a katonai pálya iránt. A liberális propaganda, vagy éppen a kommunizmus erőltetett rend-uralmára való reakcióképpen, a szabadság alkotóelemének tekintettük, hogy mostmár, a nagy demokráciában, nem kell katonának lenni. 2. A magyar hadsereg is sokat változott. A történelmi-politikai fejlemények hatására egyre többet foglalkoznak a műszaki fejlesztésekkel, elméleti képzéssel. Merthogy a jövő háborúit- és ezt a Napló cikke is kiemeli- technológiai fölény dönti majd el. Nagyon jó cikk, engem lekötött, gondolkodásra késztetett. Ann

Egy ellenzéki médiareakció a választási eredményekre- hvg.hu, 2019.október 14.

2019. október 13.: Magyarországon önkormányzati választásokat tartanak. Vidéken a kormánypárt nyer, a fővárosban az ellenzék. 2019.október 14.: Megjelenik az ellenzékhez közel álló hvg.-hu-n, Magyarország egyik legnépszerűbb közéleti médiaorgánumán,  Gergely Márton cikke, mely így indít: " A hatalmi arrogancia tartja össze évek óta a FIDESZ-t". Kérdezem én: milyen hatalmi arroganciára gondol? Mert az, hogy egy politikai párt hatalomra akar kerülni, az még nem hatalmi arrogancia. Minden politikai párt azért alakul, hogy hatalomra kerüljön, kivéve az úgynevezett kamupártokat, melyeknek az a célja, hogy szavazatot vegyen el anagy politikai erőktől. Orbán semmivel nem arrogánsabb, mint ellenfelei, csak éppen nyerő szériában van. Az, hogy egy politikai erő demokratikus módon- mert azt gondolom, a magyar választások demokratikus voltát senki nem kérdőjelezheti meg- hatalomra jut, még nem hatalmi arrogancia. Ha visszaél hatalmával, még akkor sem biztos, hogy arrogancia áll a hát

Így reagált Orbán Viktor a választási eredményekre- origo.hu,2019.10.14.

2019.október 13-án önkormányzati választásokat tartottak Magyarországon. A FIDESZ-KDNP a vidéki városokban 13-10 arányú győzelmet aratott, Budapestet viszont elveszítette ( Karácsony Gergely lett a főpolgármester). Hogyan reagált a választások eredményére Orbán Viktor? Az origo.hu (megtekintve 2019.október 14,9 óra 32 perc) nagyon szépen és példásan. Biztosította Budapest lakosságát arról, hogy együtt kívánnak működni az új vezetéssel, Tarlós Istvánt pedig kinevezte tanácsadóvá. Megköszönte a vidéki szavazóknak a támogatást. Ennyi és semmi több, mégis, ez a reagálás igazán profi politikusra vall. Nem magyarázkodik, nem ünnepel. Így kell ezt csinálni.

Egy nagyon okos és tárgyilagos cikk a Borkai- ügyről-Új Szó,2019.október 10.

Az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű portálon olvashatjuk Feledy Botond írását a Borkai-ügyről ( megtekintve 2019.október 10, 9 óra 17 perc). Ennél okosabban, árnyaltabban nem lehet megfogalmazni ezt a- hogy is nevezzük- problémát. Nagyon sajnálnám, ha a Borkai-ügy döntően befolyásolná a választási kampányt. Márpedig, ahogy elnézem, fogja. Feledy Botond cikke kitűnő, példaértékű. Persze, mondhatjuk azt, hogy könnyű nekik, hiszen szlovákiaiak, nem Magyarországon élnek és működnek, de ez mit sem számít: csak az a lényeg, hogy médium jó vagy rossz anyagokat közöl-e. Ez jó. Semmi más nem számít. Ez pedig a szlovákiai lap internetes oldala: ujszo.com

Történelem:szenzációs anyagokat közöl a BBC History 2019.októberi száma!

A BBC HIstory 2019.októberi számában (34-35.oldal) szenzációs anyagokat olvashatunk Magyarország második világháborús történetéről, azon belül is a diplomáciatörténetről. Magyarország 1941-ben hadat üzent a Szovjetuniónak illetve később az angolszász hatalmaknak, erről található itt két dokumentum. Az egyik:Sztójay Döme berlini magyar követ levele Bárdossy Lászlónak Másik: Ernst Weizsacker német külügyi államtitkár feljegyzései a berlini magyar követtel való tárgyalásairól. Ami nagyon meglepett: Sztójay azt állítja, hogy a németek azt akarják, Magyarország ne vegyen részt a Szovjetunió elleni háborúban. Ha tényleg ezt akarták, alaposan újra kell gondolnunk Magyarország második világháború alatti történelmét. Itt a folyóirat honlapja: bbchistory.hu . Itt megvásárolhatók a magyarországi nyomtatott tudományos ismeretterjesztő médiában immár előkelő szerepet betöltő folyóirat régebbi számai is. 

Készpénzre pedig szükség van, nem lehet minden online!-Heti Válasz 2016.május 5.

A minap, selejtezés közben került kezembe a Heti Válasz 2016.május 5-i száma. A 36-37.oldalon Nagy László Nándor cikke azt taglalja, hogy el kell tűnnie a készpénznek a magyar gazdaságból. Részletesen, szakmailag korrekten elemzi a készpénzforgalom hátrányait.7 érvet hoz fel amellett, hogy miért rossz a készpénz. Nekem az ezzel a bajom, hogy ha már a fizetés is csak elektronikusan történhet, megint újabb területet találunk, ahol függünk a technikától. Egyre több és több területet engedünk át a nagy cégek által befolyásolt techno-biznisznek. Ha nincs készpénz, ezek a cégek már mindent fognak tudni az emberről. Nekem személy szerint ez nem hiányzik. Jó lenne megtartani magunknak egy kis szabadságot. Ha folyton ellenéőrzés alatt állunk, ez nem fog menni. Lehet, hogy közgazdasági értelemben nem jó dolog a készpénzfogalom, társadalmi értelemben viszont igenis szükség van rá. Ez biztosítja az emberek számára azt bizonyos kis fogyasztói szabadságot, amiért jó kétszáz éve létrejött a demok

Németh Szilárd, a rokonszenves- Mandiner, 2019/4.szám

Német Szilárdot, a FIDESZ politikusát általában kemény, szigorú embernek ábrázolja a média. Éppen ezért olvastam örömmel Szalai Laura cikkét a Mandiner hetilap 2019.évi 4. számában- egyébként, maga az egész hetilap rendkívül nívós, bármelyik európai ország bármelyik főszerkesztője és média- kiadója elfogadna ilyen szintű lapot a nyomtatott médiaportfóliójában. Szóval, az interjúban Németh Szilárd úgy kemény, hogy közben rokonszenves, mondhatnánk:laza. Tetszik, ahogy arról beszél, hogy nem tart húsmentes napot, hogy az EU nem írhatja elő senkinek, hogyan táplálkozzon. Remekül megindokolja a bevándorláspárti ellenzék és Csepel kapcsolatáról szóló Facebook-bejegyzését. És amit különösen rokonszenvesnek találtam: nagyon egyetértek Németh Szilárd álláspontjával a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség kérdésében. Hogy hogyan vélekedik erről Németh Szilárd? Elolvashatják a Mandiner hetilap I.évfolyam 4. számának 22-24.oldalán megjelent interjúban. Azért tartom fontosnak, hogy

Divat és média: A férfiak megőrülnek a 21.századi női divattól?- RD, 2000.augusztus

A Reader's Digest Válogatás( továbbiakban: RD) a világ egyik legismertebb médiaterméke. 2000.augusztusi számának 57-59.oldalán olvashatjuk Matvej Vologzsanin írását a modern női divatról. Címe: Elegem van a divatból! A cikk nagyon szellemes, gondolatébresztő.Minden állításával nem tudok egyetérteni, engem például nem zavarna a kék rúzs. Vologzsanin kiemeli a női divat embertelenségét, valamint azt, hogy a nő csak úgy tudja magára felhívni a férfiak figyelmét, ha megfelel a modern szépségeszménynek. Utóbbival vitatkoznék. Sok olyan nőt ismerek, aki nem felel meg a modern 21.századi, a tömegmédia által közvetített  szépségeszményeknek ( nem festi kékre a száját például), mégis, talál magának párt, férjet, lesznek gyermekei. Ha a férfi és a nő úgy dönt, keresztény házasságot kötnek, akkor pláne nem nem számít az, hogy a nő megfelel-e bármilyen szépségeszménynek. Valószínűleg már nincs a cikk a weboldalon ( rd.hu ), ennek ellenére, akit érdekel a téma, feltétlenül keresse meg a

Sztercey Szabolcs verse:Javítás- helikon.ro

A Helikon című irodalmi folyóirat 2018/8. számában bukkantam rá Sztercey Szabolcs versére, melynek címe: Javítás ( a cím kisbetűvel írva). Őszintén szólva, először nem is akartam elolvasni, gondoltam, megint valami ifjú poéta világmegváltó ábrándozása- de nem. A mű kellemes cslódást okozott. A vers első sorai egy esküvőre való készülődést idéznek: a menyasszony keresi a ruhát, a vőlegényre szűk az öltöny, és nyakkendőt sem tud kötni, végül mégis megköti- de aztán akkora, de akkora poén jön, hogy bármelyik standupos megirigyelhetné. Aki nek módjában áll Helikont olvasni, ezt a verset ne hagyja ki! Számomra eddig a " TOP 10 versek 21. század" kategóriában ott lenne az első háromban. Itt pedig a folyóirat weboldala: helikon.ro Nagyon igényes, nagyon profi.

Németország:Mi baja a gazdaságnak?- elemzés:HVG,2019.október3.

A HVG 2019.október 3-i számának 28-30. oldalain olvashatjuk Weyer Béla kitűnő, olvasmányos, mégis pontos cikkét, mely a német gazdaság perspektíváját tárgyalja. Weyer egyetért a német elemzőkkel abban, hgy három alapvető baj fenyegeti Európa legnagyobb gazdaságát: - exportlehetőségek szűkülése - túlzottan nagy megtakarítási arány - Brexit. Alapvetően igazak is ezek a vélemények. Mégis, azt gondolom, még egy okot hozzá kellene tennünk: ez pedig a gazdasági folyamatok mögött meghúzódó szellemi tényezők együttese. Németország az utóbbi években a globalizmus útjára lépett, a globalizmus pedig- főleg az elején- nagyon drága. Egymáshoz össze nem illő embereket, elemeket, mindenféle tényezőt kell közös nevezőre hozni. Ez pedig mindig macerás. Sokba kerül. Meggyőződésem, ha Németország őrizte volna nemzetállami jellegét, az kevesebb jóléti kiadással járt volna. Ezáltal több jutott volna-másra. Itt a főoldal linkje: hvg.hu

Ausztria:Kurz nyert, de mi lett a Szabadságpárttal?Elemzés:magyarnemzet.hu, 2019.október 3.

Ausztriában választásokat tartottak, a fiatal Sebastian Kurz vezette Néppárt nyert, kérdés, kivel köt koalíciót. A magyarnemzet.hu portálon (megtekintve 2019.10.03. 9 óra 53 perc) nagyon alapos, mindenki számára érthető elemzés olvasható Fricz Tamás politilógus tollából. A tárgyilagos elemző cikk végül oda lyukad ki: Ha Sebastian Kurz a zöldekkel köt koalíciót, akkor engedni kell migrációellenes álláspontjából. Ha viszont a megtisztult Szabadságpárttal lép kormányra, akkor maradhat a migrációellenes álláspont. Nagyon színvonalas publicisztika Fricz Tamásé ( https://magyarnemzet.hu/velemeny/hatalmasat-nyert-sebastian-kurz-7351829/ , )kíváncsian várom, hogy a sógoroknál hogyan alakul a helyzet. 

Tottenham Hotspur-Bayern München 2-7- nso.hu, 2019.október 2.

Szépen indul az október, ha minden meccs ennyire jó lesz a BL-ben, talán még nagypapi is elkezd újra meccset nézni. Az nso.hu oldalon ( megtekintve 2019.október 2., 9 óra 33 perc)nagyon jó, objektív elírás olvasható a Tottenham Hotspur-Bayern München labdarúgó BL- mérkőzésről, amit a vendégek nyertek 7-2-re, és nem Lewandowski lőtte a gólók nagyját. Különösen tetszik az összefoglaló végén olvasható mondat, mely a meccset a 2014-es VB-elődöntőhöz, az ominózus-brazil-némethez hasonlította. Igen, a németek tudnak hatékonyak lenni. nso.hu Amúgy: egy ilyen futballmeccsről többet beszélnek az emberek, mint akárhány politikai megnyilvánulásról.

Trócsányit kibuktatni, Orbánt felőrölni?-Magyar Nemzet,2019.október 1.

A Magyar Nemzet polgári napilap 2019.október 1-i száma címlapon foglalkozik az EU-biztosnak jelölt, de a szükséges támogatást meg nem kapó- azaz:kibuktatott- Trócsányi László esetével. "Politikai lincselés"-nek nevezik az EP eljárását- azt gondolom, teljes joggal. A Trócsányira nemmel szavazók azzal indokolják lépésüket, hogy Magyarország, Trócsányi igazságügyminisztersége alatt, kiadott Oroszországnak két fegyvercsempészt, akikre viszont az USA hatóságai is vadásztak. Miért nem az ameriakaiaknak adtuk ki a bűnözőket? A FIDESZ viszont azt állítja, hogy a valódi indok nem ez, hanem Trócsányi bevándorló-ellenessége. Ezt az álláspontot vallja a Magyar Nemzet cikkírója is. Szerintem joggal. Van ugyanis olyan szabály,miszerint ha egy bűnözőt külföldön fognak el, és sahát hazájában is követett el bűncselekményeket, amelyekért elítélték, akkor saját hazájának kell kiadni. Ez nem mérlegelés kérdése. A magyar Igazságügyminisztériumnak ki kellett adnia a két bűnözőt. Mégpedig a j

Magyar történelem:Kristóf László ölte meg Ságvári Endrét?-Rubicon,2019/9-10.

Ságvári Endre illegális kommunista volt, akit 1944. július 27-én tisztázatlan körülmények között lelőttek egy budapesti cukrászdában. Kahler Frigyes írása ( Rubicon, 2019/9-10.) arra igyekszik választ találni, hogy jogos volt-e a Legfelsőbb Bíróságnak 2006-ban Kristóf László ügyében hozott, az eredeti elmaraszztaló ítéletet megsemmisítő határozata. Nagyon részletes esetleírás után- melyből inkább csak az derül ki, hogy mindenki másképp emlékszik, még egy, az eset idején 11 éves szemtanút is kihallgattak- kideról, hogy Kristóf László csendőr semmiképp nem azért ment be a cukrászdába, hogy Ságvárit meggyilkolja. Ságvári volt az, aki dulakodás közben előrántotta fegyverét, és meglőtte az egyik hadnagyot. Hogy aztán valóban Kristóf lőtt-e vissza, az megint nem egyértelmű. Tehát:Kristóf László bűnössége nem állapítható meg egyértelműen, ezért jogtalan az ellene hozott elmarasztaló ítélet. Kahler Frigyes írása nagyon alapos, a tények forrása, az emlékezet, az eltelt idő ugyanakkor annyir

Orbán Viktor a keresztény szabadság alapjairól- origo.hu, 2019.szeptember 30.

Nagyon átfogó cikket közöl az origo.hu internetes portál ( megtekintve 2019.szeptember 30., 9 óra 36 perc) Orbán Viktornak a FIDESZ-kongresszuson elmondott beszédéről. A magyar kormányfő a keresztény szabadság alapjának a családtámogatást illetve a határon túli magyarok befogadását nevezte. Utóbbi talán sokak számára meglepő lehet. Miért keresztény dolog, kérdezhetik sokan, ha Magyarország segítséget nyújt a határon túli magyaroknak? Van erre egy biblikus válasz. Isten nem államoknak, hanem nemzeteknek adott elhívást.  A kettő messze nem ugyanaz, különösen Közép-Kelet-Európában nem. A magyarság összetartozik. Akárhány államban is élünk, összetart bennünket valami. Nevezhetjük genetikának is, de egyszerűen " vér"-nek is hívhatjuk, biblikusan. Ha tehát egy nemzet összegyűjti szétszórt testvéreit, azzal a zsidó- keresztény hagyományban gyökerező cselekedetet hajt végre. Az Orbán-kormány pontosan ezt teszi, már 2010. óta. Ezért keresztény dolog a határon túli magyarok támogat

A pálinkaivás, az miért jó?- Magyar Nemzet, 2019.09.25.

Tállai András biztosította a pálinka rajongóit, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy adómentes legyen a pálinkafőzés. Erről olvashatunk a Magyar Nemzet 2019.szeptember 25-i számában. Véleményem szerint ez nem valami jó ötlet. Magyarország így is tele van piással. Vagy, ha úgy tetszik iszákossal, alkoholbeteggel. Szerintem a kormánynak inkább az alkoholfogyasztás csökkentésén ( és tegyük hozzá: a kávé ,az energiitalok fogyasztásának csökkentésén) kellene munkálkodnia. Ne értsenek félre, nem vagyok én vegán, de ami egészséges, az egészséges, ami meg nem, az nem. A pálinka, tudomásom szeirnt, nem eégszséges. Akkor miért támogatja a kormány?

Csődbe ment a Thomas Cook- Világgazdaság, 2019.szeptember 24.

A Világgazdaság üzleti napilap 2019.szepptember 24-i száma címoldalon számol be a világ legnagyobb utazási irodájának, a Thomas Cooknak a csődjéről. Nagyon okos, jól megírt, tárgyilagos cikk, nem kelt pánikot ( a kereskedelmi média sajnos, sok esetben felturbózza a kedélyeket, ha csődbe megy egy utazási iroda), szól a magyar vonatkozásról, azaz a Neckermann stabilitásáról- egysózval, mértéktartó, kiegyensúlyozott írás. A napilap online verziójának itt a linkje: vg.hu Nekem egy globális közgazdasági kérdés jut eszembe a Thomas Cook csődjéről. Ez pedig így szól: Van-e értelme a 21. században sok országra kiterjedő offline céghálózatok működtetésének? Annyi tényezővel kell számolni, annyi kulturális különbséget kell figyelembe venni, annyi eltérő gazdasági szabélyozónak, trendnek kell megfelelni. Működhet ez így, tartósan? Egyre több olyan vállalat kerül nehéz helyzetbe, mely pályafutását még a 19. vagy a 20. században kezdte, s modernizálódott ugyan, de a struktúra eleve- ódon és kla

Iskola Pápán,1940-es évek- Acta Papensia,2018/1-2.

Az Acta Papensia rendkívül színvonalas tudományos folyóirat, címlapján ez szerepel: a Pápai Református Gyűjtemények közleményei. A 2018/1-2. számban nagyon érdekes írást közölnek Böcskei László tollából, aki pápai diákéveiről írt nagyon részletes, de adatgazdagságával együtt is szórakoztató visszaemlékezést. Az akkori diákcsínyeket leszámítva- melyek ma már nem hatnak olyan elevenen- nagyon érdekes társadalomtörténeti forrás is ez a visszaemlékezés. Részletesen ismerteti az osztály társadali hátterét, szól arról a konfliktusról, amit a koedukáció okozott, illetve arról, amikor a sok eléggé szegény diák között feltűnt egy igazi nagypolgár. Az oktatás körülményei is említést érdemelnek. A  történelem viszontagságai, a második világháború során megsemmisült a kémiaszertár- mégis volt kémiaóra. Nem voltak rajz-felszerelések, mégis, valami ábrázoló geometriát tudtak tanítani. A könyvtárak megsemmisültek, mégis, valahogyan előteremtették a kötelező olvasmányokat. Szóval, a kitartás, az új

Fürdők, 19-20.század:Megyünk a kúrszalonba!- Korunk, 2009/8.

Az ember holtig tanul. Tudod, mi az a Kúrszalon? A Korunk folyóirat 2009/8. számából megtudhatod. Régen, a fürdőhelyeken, ahol az emberek a kulturált társalgás szenvedélyének is hódoltak, előfordult, hogy rossz volt az idő. Ilyenkor a jól szituált hölgyek és urak a kúrszalonba sétáltak. A kúrszalon: kultúrszalon. Zongora, könyvtár, minden egyéb. Az urak zöme azért nem ide gyűlt, inkább elmentek vadászni. A hölgyek pedig művelt környezetben társalogtak. Hát, ez volt a kúrszalon. Ön mire gondolna egy ilyen szép magyar szó hallatán? Kérem, ne írja meg! A csodás szó jelentéséről, jellegéről pedig: özv.Bálint Lajosné Gál Brigitta: Emlékképek a régi Tusnádfürdőről. Korunk, 2009/8. 55-66.o. Egyébként: fontos életmódtörténeti forrás. Tessék elolvasni!

Tagadjuk meg, bontsuk szét a közhelyeket!-Magyar Műhely 177.

A Magyar Műhely művészeti folyóirat 177. számában olvashatunk jó Handó Péter-verseket (is). Amúgy a szám önmagát teljes egészében a dadaizmusnak szenteli. A Handó Péter-versek legjobbika szerintem A bölcs Öde fiolzofál. Az a jó benne, hogy nem tudjuk meg, kicsoda az az Öde, de egy idő után már nem is érdekel. Miért is, mikor ilyen sorokkal találkozunk: " Kétszer nem lehet/ugyanabba a kislányba nézni...". És hasonlók. Handó Péter szétszedi a közhelyeket. Bontja az uncsi házat. Felaprítja, amolyan dadaista fejszével. De ez a tevékenység engem speciel szórakoztat. Aztán, hogy még irodalom is? Ja igen, igen, az... Handó Péter: A bölcs Öde filozofál.Magyar Műhely 177.4-6.o.

Sakkfeladvány: Világos lép és nem ad mattot- Magyar Sakkvilág, 1922/1.

A zseniális Breyer Gyula, akiről manapság megint oly keveset beszélnek, nemcsak a gyakorlati sakk, de a feladványszerzés terén is maradandót alkotott. A Magyar Sakkvilág folyóirat 1922/1. számában találunk tőle egy feladványt, melynek követelménye: világos lép és nem ad mattot! Ezen követelménnyel feladványt csak igen kevesen tudtak alkotni. Úgyhogy minden sakkrajongónak ajánlom, nézegesse ezt a feladványt. A Magyar Sakkvilág 1922/1. számát megtalálja az Arcanum Tudástár digitális adatbázisban. A feladvány a 19. oldalon található. xxxxxxxxxxx Ha pedig unod a sakkot, olvass könyvet! konyv-ajanlo.blogspot.com

Felfogja-e egy 12 éves gyermek Istent?- Új Szőlőskert, 2014/2.

Az Új Szőlőskert a Kecskeméti Református Egyházközség hírmondója. Az igényes tartalmú és kiállítású folyóirat 2014/2. számban jelent meg Pintér Nóra írása Konfirmáció címmel, melyben Szerző felteszi a kérdést: " Elég érett lehet-e egy 14, máshol 12 éves fiatal arra, hogy egy életre szóló módon hitet tegyen Jézus Krisztus és az egyháza mellett"? Az én válaszom erre az, hogy igen. Egy 12 éves fiatalnak már van szelleme- igaz, hogy még ingatag, sokszor formátlan, alaktalan- és értelme által is teljes egészében képes arra, hogy Krisztust befogadja. S hogy előfordul, hogy hiányzik a hűség és a kitartás? Van, aki konfirmál, de aztán " hitehagy"? Az vesse rá az első követ.... Pintér Nóra:Konfirmáció. Új Szőlőskert, 2014/2., 18.o.

Freud és a gyónás- Antenna, 2018/4.

Az Antenna a Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány kiadványa. A folyóirat 2018/4. számában olvashatjuk Ittzés István nagyszerű írását, " Megújul ifjúságod" címmel. A cikk Szerzője leírja, micsoda károkat okozhatnak az ember életében az okkult ideológiák, káros meditációk. Szót ejt Freudról és a pszichoanalízisről is. Ezt írja: " Mégis Freud leutánozta a gyónást, de az volt a téveszméje, ha kibeszéljük a bűnt, a rosszat, akkor megszabadulunk tőle". ( 16.o.). Nagyon sokat gondolkodtam ezen a mondaton, mivel életem egy szakaszán magam is jártam pszichológusokhoz, pszichiáterekhez. Azt kell mondjam, egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy a bűn és a baj kibeszélésével megszabadultam volna bármitől is. Inkább egyfajta eszköznek tekintettem ezt a bizonyos kibeszélést: én elmondom a problémámat, kedves doktornő, Ön pedig mondjon rá valami megoldást. A pszichoterápia egy idő után elszemélytelenedik, pusztán kommunikációs technikává válik: valahogy ki kell tölteni az egy órá

A Nemzeti Sport 2019.szeptember 20-i számából

Bevallom, az Espanol-FTC mecsre én enyhe hazai győzelmet tippeltem, erre 1-1. Ez nagy siker a Ferencváros számára. A Nemzeti Sport 2019.szeptember 20-i száma foglalkozik a témával. Nagyon jó, tárgyilagos cikk, elismeri, hogy a második félidőben inkább a magyar térfélen folyt a játék. Nem sztárol, nem eng ódákat. Az viszont elég érdekes, hogy a bolgár Ludogorec 5-1-re verte a CSZKA Moszkvát... Nagyon szeretem azokat a cikkeket, melyek sportolókat mutatnak be. Alekszejev Tamara öttusázóról a Nemzeti Sport 2019.szeptember 20-i számában A kitartás jutalma címmel olvashatunk cikket. Remek ember, sokoldalú érdeklődésű, önmagát vállaló személyiség képe rajzolódik ki. Itt a honlap: nso.hu

Szlovákia:Magyar politikusok is nemet mondtak a nemzetiségi iskolákra- Új Szó, 2019.szeptember 20.

Amint azt a pozsonyi Új Szó hírportál ( véleményem szerint nagyon korrekt, magas színvonalú médiatermék) a világ tudtára adta, Szlovákiában magyar nemzetiségű politikusok is nemet mondtak a nemzetiségi iskolákat garanciákkal védő törvényre. A teljes cikket itt olvashatja: https://ujszo.com/kozelet/matovicek-futyultek-a-magyar-iskolakra?utm_source=newzmate&utm_medium=email&utm_campaign=ujszo&tqid=lv7kaGMuBF8BNSrVwM5PEFWwUTU.CRTodkAM1i7SCA Nekem erről- bocsássanak meg a furcsának tűnő történelmi metaforáért- a híres- hírhedt december 4-i népszavazás jutott eszembe. Akkor a magyarországi magyarok árulták el, pusztán pártpolitikai meggyőződés-nélküliségből határon túl élő testvéreiket. Most, Szlovákiában, a magyar politikusok egy része, különböző pártpolitikai sakkjátszmák okán, úgy döntött, hogy nemet mond a kisebbségi magyarság egyik szellemi menedékére, az anyanyelvű oktatásra. Pontosabban: ennek törvényi garanciájára. Mert azt, hogy a Matovic nevű szlovák politikusnak ne

Interjú Sir Arthur Conan Doyle-lal-The New York Times,1894.október 3.

A The New York Times 1894.október 3-i számában interjút olvashatunk Sherlock Holmes detektívhős megalkotójával, Sir Arthur Conan Doyle-lal. A cikk elején azt emelik ki, hogy Doyle szenvedélyesen vonzódott a spiritizmushoz, ezért látogatott Amerikába ( valójban beteg feleségét vitte gyógykezeltetni). Maga az interjú eléggé rövid és felszínes, nem is maradt fenn az újságíró neve, ami az akkori médiaviszonyokat illetően eléggé szokatlan. Szóval, megkérdezik szegény írót, mit szól Allen Poe-hoz illetve más egyéb kollégákhoz, Doyle pedig sportszerűen elismeri érdemeiket. Ennyi. Fél hasáb az egész. Ma már le sem közölnének ilyen gyenge nívójú interjút. Ennyi. Tanulság nincs.

A Kassai Szent-Erzsébet dómról- Magyar Krónika,2019/6.

Kassa- hajdan Magyarországhoz, ma Szlovákiához tartozó város. A Szent Erzsébet- dóm az egyik legszebb középkori templomunk. A Magyar Krónika című kulturális folyóirat 2019/6. számában gyönyörű cikk jelent meg erről a csodálatos épületről és történetéről. Az írás Szentei Anna munkája. Példamutató, okos, korrekt, igazat beszél és mégsem korbácsol indulatokat. Az illusztrációk pedig gyönyörűek. Bár a folyóirat azóta- tudomásom szerint- megszűnt, a 2019/6. lapszám szerintem könyvtárakban még elérhető. Ezt a cikket mindenképp érdemes elolvasni!

Kovács Vilmos grafikus kiállítása-Magyar Iparművészet, 2018/4.

Kovács Vilmos( 1929-2017) grafikus plakátokra specializálta magát. Méghozzá filmplakátokra. A Magyar Iparművészet 2018/4. számában részletes beszámoló olvasható a Műcsarnokban rendezett kiállításából, amely nem más, mint Kis magyar Filmtörténet. Olyan, kitűnően megalkotott plakátokat láthatott a nagyérdemű, mint a Koldus és királyfi című Mark Twain- filmadaptáció plakátja, vagy mint a nyolcvanas évek nagy sikerfilmjének, a Piedone Hong-Kongban című, művészileg nem éppen veretes opusának hirdetménye. Kovács Vilmos alkotásai realisztikusak, s ha kép zőművészetben beszélhetünk mágikus realizmusról, akkor azok. A népies, az urbánus és a techno-motívumok egymás mellett élnek, békés Kovács Vilmos- ságban. Olyan művész volt ő, aki valóban saját világot teremtett. És ezt a világot, Istennek hála, mások is élvezik. Itt pedig a folyóirat weboldala: magyar-iparmuveszet.hu . Ha rákattintanak ( 2019.szeptember 19.), nagyon szép virtuláis válogatást láthatnak. 

A keresztények otthagyják a szektákat és visszatérnek a katolikus egyházba?Hát...- La Croix, 1984.július 29-30.

La Croix a francia katolikus egyház lapja. Az 1984.július 29-30-i számban olvasható egy cikk, mely arról szól, hogy egy hölgy nagy nehézségek közepette otthagyta a Moon szektát, és visszatért a katolikus egyházba. A cikk szerzője ezt általános folyamatként láttatja. Szerintem hibásan. A "dezertáló" hívők már 1984-ben sem hagyták ott a szektákat és nem tértek vissza a katolikus egyházba. A római katolikus templomok kongtak az ürességtől. Ami a legrosszabb:a kiábrándult keresztény hívők nem azért hagyták ott a katolikus egyházat, mert szektákba vágytak ( és itt jön a kérdés: mit nevezünk szektának? Egy nemrégiben keletkezett katolikus honlap még a baptistákat is szektának minősíti!), hanem azért, mert a katolikus egyház kiüresedett, nem tudott számukra semmi lényegeset mondani. Ennyit a Croix cikkéről. 

Magyar génállomány, magyar nyelvi örökség- Valóság, 1992/7.

A Valóság folyóirat 1992/7. számában olvasható Varga M. János: Magyar paradoxon? című írása. Voltaképpen egy igen éles bírálat ez, melyre Luigi Luca Cavalli-Sforza professzornak a Scientific American 1991.novemberi számában megjelent cikkére reagál. Cavalli-Sforza szerint a magyar paradoxon az, hogy míg génállományunk túlnyomórészt európa, addig nyelvünk finnugor gyökerű. Varga M. János nem igazán érti, hogy miért olyan nagy paradoxon ez. Hiszen nem egyedi eset, hogy népek genetikai "profilja" és nyelve eltér. Szerző szerint az eltérés egyik legfőbb oka, hogy a magyarság már a Kárpát-medence elfoglalása előtt sem volt egységes: keveredetünk altáji, török, iráni és szláv népekkel. Tovább változott a génállomány a 18.századi nagy betelepítésekkel, valamint a 19.századi nagy asszimilációs kísérletekkel. Nagyon érdekes a cikk, mivel vlóban létünkről szóló tudományos problémával foglalkozik: honnan származunk? Kik az őseink? Mi számít jobban: a nép vagy a nyelv? Ajánlom e cikk