Bejegyzések

Midsomer Murders címkéjű bejegyzések megjelenítése

Midsomer Murders: Miért lett keresztényellenes?

A TV4 hétről-hétre bemutatja a Midsomer Murders ( magyar címen:Kisvárosi gyilkosságok) című filmsorozat legújabb epizódjait. Ezzel nincs is semmi baj, jómagam szeretem a színvonalas klasszikus krimit. Csakhogy Az ima ereje című epizódban, véleményem szerint, határozottan keresztényellenes irányba tolták el a cselekményt. Miért is? A történetben szerepel egy középkori templomi festészetet kutató művészettörténész, aki nem mellékesen meggyilkolnak, nem is akárhogy:kerékbe törik, szóval, erről az emberről kiderül, hogy homoszexuális, ráadásul feketemágiával is foglalkozik. Ezt a Biblia bűnnek ítéli. Szerepel még egy lelkésznő, akit a film készítői embertelen, részvétlen, kizárólag a saját anyagi érdekét szem előtt tartó emberként ábrázolnak. Aztán szerepel egy harmadik egyházfi, aki pedig elrabolja egy leányanya kislányát (narkós, betépett, úgysem tudja felnevelni...), aztán sajátjaként felneveli. Szerepel még egy hölgy, epizodista, aki folyton sápítozik, és azt gondolja, a templomi

TV 4: Újra Kisvárosi gyilkosságok

Nem hittem volna, hogy Barnaby felügyelő még egyszer visszatér. Pedig ez történt, a TV4 csatornán új részekkel jelentkezett a Midsomer Murders ( magyar fordításban: Kisvárosi gyilkosságok) klasszikus angol krimisorozat. John Nettles visszavonulása után átvette helyét Neil Dudgeon. Azt kell mondjam, nem romlott a sorozat színvonala. Az új Barnaby felügyelő nem olyan joviális, viszont korszerűbb, modernebb, dinamikusabb, mint elődje. Alakítása remek. A cselekmény ugyanolyan bonyolult, mint azt már a Midsomer Murders előző évadaiban megszoktuk. A tűzlepke halála című epizódban például megölik az indiai származású iskolaigazgatót, aki nem mellékesen lepkegyűjtő, és a helyi szuperintellegensek klubjának egyik vezetője. Kiderül, az igazgató felesége csalta őt a korábban kirúgott alkalmazottjukkal. Az intelligensklub másik vezetője pedig, pap létére, valami furcsa, tiltott bizniszt művel, de hogy mit, az csak azután derül ki, hogy őt is megölik. Mindeközben egy apa, aki fiát akarja az agy