Írott és elektronikus média régen és ma

 A második világháború végső szakaszában ( 1944-1945) a németek reménykedtek abban, hogy a korabeli sajtóban, filmhíradókban csak "csodafegyverként" aposztrofált V1 és V2 rakéták megfordítják a küzdelem állását, visszaszorítják az egyre inkább Németország felé győzedelmesen előrenyomuló amerikai, brit és szovjet szövetségeseket. Igen ám, de a rakátékat valahol tesztelni kellett, ami nem volt kis dolog, hiszen addig ismeretlen, nagy hatótávolságú rakétákról volt szó.  A Hadi Krónika című folyóirat 50. számában olvashatunk cikket erről a tesztelési folyamatról. Az írás címe: Az utolsó esély. A teszteket ( a V2 esetében)  1944.április 20-május 20. között végezték.Megtudhatjuk a cikkből, hogy a tesztek katasztrofálisan sikerültek, ugyanis a rakétákból folyton leszakadt egy-egy darab, mely a közeli erdőkben, illetve az amúgy is meglehetősen rosszkedvű lengyel gazdák földjén landolt. Volt olyan leszakadt rakátadarab, melyet lengyel partizánok találtak meg. A kb. fél tonnás roncsot,

 Ritkaság, hogy egy repüléstörténettel foglalkozó ismeretterjesztő cikk élénk irodalmi stílusban, civil Olvasók számára is élvezetesen íródjon. Barta Endre:Pápai élmények. Egy repülőgép története napjainkig című írása az Aranysas folyóriat 2021/7. számában jelent meg. Egy MiG-23F repülőgép magyarországi "karrierjét" írja le, mégpedig a repülő szemszögéből, egyes szám első személyben mesélve. Megtudjuk, hogyan került Magyarországra a szovjet repülőgép 1979-ben, miért csúszott egy évvel a határidő, hogyan nézett ki kívülről ez a remek repülőgép, miért került a gép a 47.vadászrepülő ezredhez. Megtudjuk, hogy 134 órát volt levegőben a gép 1982-ben, ez volt a csúcs. Olvashatunk arról, mekkora balhé kerekedett abból, hogy századjelvényeket festettek a gép orrára.  Valóban a plovdivi ( Bulgária) rosszul sikerült ipari javítás volt az oka, hogy a pilóták nagy része nem szeretett ezzel a típussal repülni? Mindenesetre a félelmeknek volt alapjuk, 1990-ben három pilóta vesztette életét

 Bár a nemzetközi sajtó és média egy része igyekszik egyfajta elkerülhetetlen történelmi eseménynek bemutatni az orosz-ukrán háborút, jómagam inkább azt gondolom, Vlagyimir Putyin döntése volt az egész. Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinból előbújt az egykori szovjet KGB-tiszt, a birodalomépítő, a Nyugattól félő, a katonai lobbiknak önmagát kiszolgáltató- mindez felszínre került, Putyin pedig támadott.  Már nem számít neki semmi. Már szó sincs arról, hogy kímélné a civiliket. Ha már elkezdte, be is fejezi. Ukrajnára nehét napok várnak.  Mélységesen elítélem az orosz támadásokat, kívánom, hogy az ukrán nép minél kevesebb veszteséget szenvedjen, de legfőképpen azt kívánom, minél hamarabb jöjjön létre az igazi béke. 

 Nagyon érdekes történelmi szituáció:Magyarország nyugati fele még német megszállás alatt,keleti részén viszont a szovjet Vörös Hadsereg az úr. Nyomor,bizonytalanság. Ebben a helyzetben mit is tegyenek a Moszkvából frissen hazatért kommunista vezetők,élen Rákosi Mátyással? Megfogalmaznak egy olyan programot(megjelenik a Debreceni Néplap 1944.novemberi számában),amely megnyugtatja a lakosságot a Magyar Kommunista Párt szándékai felől. Magántulajdon tiszteletben tartása,demokratikus jogok biztosítása,az elmúlt rendszerben felhalmozott javak szétosztása,földreform. Az emberek pedig,belefáradva a háborúba,mindezt bevették. Rákosi népszerűsége nőttön nőtt. S mi valósult meg ebből a programból? Semmi. A történelem másképp alakult...

A bejegyzés címe szerintem önmagáért beszél, merthogy a hajdani Szovjetunióban imádták a magyar festőket. Szabadabbak voltak, mint a szocreálon felnőtt ottaniak, témaválasztásuk is merészebb, az avantgarde irányzatokat pedig sokkal jobban ismerték, mint a szovjetek. A Művészet cím folyóirat 1978/1. száma közöl egy írást Uitz Béláról, aki elkészítette a frunzei kormánypalota üléstermének dekorációját. Egy nagyon dinamikus csatajelenet, Az 1916-os kirgiz felkelés című freskókarton majdnem kétoldalas változatában is szerepel a folyóirat 14-15. oldalán. Nagyon élénk, expresszionista,vonalkavalakádos alkotás. Megvenni azért nem venném, de jól el tudom képzelni, mint középület díszítését.

2017.február 6., 13 óra 10 perc, a 888.hu vezető anyagára szeretnék reflektálni. Nem az a baj Karsai László " kommunista történész" érvrendszerével, hogy nem tartalmaz igazságokat. Igen, elhisszük neki, hogy voltak emberek, akiknek a Rákosi, illetve a Kádár-korszak életnívó-emelkedést hozott. De sokaknak meg csökkenést, sokaknak az élete is odalett, illetve veszélybe került. Az emlékmű felállítása azért indokolt, mert a kommunizmusnak Magyarországon sokszázezer áldozata van: kitelepítettek, az ÁVO áldozatai, satöbbi. Azonkívül: az, hogy a kommunizmus áldozatainak, a szovjet megszállás áldozatainak emlékművet állítunk, nem jelenti azt, hogy csökkentenénk a fasizmus áldozatainak szenvedését. Ez nincs így. A baloldalon sokan azt gondolják, hogy ha beszélünk a kommunizmus bűneiről, akkor elfelejtjük a fasizmus bűneit. Ez teljességgel tévedés: egyik ordas rendszer áldozatainak emlékét sem feledjük.Mindkét diktatorikus rendszer áldozatairól meg kell emlékeznünk. 

A történettudomány úgy érzi emlékezetében Kádár Jánost, mint jó propagandistát, akit a korabeli írott és elektronikus média megszerettetett a néppel. Kádár sakkozik, Kádár az úttörők között, Kádár olvas stb. Nos, ennek a fajta propagandának a Hajdú-Bihari Napló 1956-os számaiban még nyoma sincs. Sőt! A számok azt mutatják, hogy a sajtó inkább agyonhallgatni igyekezett Kádár Jánost, semmint propagálni. 1956.novemberében Kádár nevét mindössze 13 alkalommal olvashatjuk a Hajdú-Bihari Napló ( továbbiakban :HBN) lapjain. Ezzel szemben Nagy Imre neve 8, Rákosi neve 9, Gerő 6 alkalommal fordul elő( Rákosi és Gerő sokszor együtt, "Rákosi-Gerő klikk"- ként van említve, mindig negatív kicsengéssel). A külföldi államférfiak listáját a jugoszláv Joszip Broz Tito vezeti, 7 említéssel. Feltűnő, hogy a szovjet pártfőtitkár Nyikita Hruscsov mindössze egyetlenegyszer van megemlítve. Ennél is érdekesebb 1956.decembere, amikor is Kádárt mindössze 5 alkalommal említik. Idő kellett tehát ahh

A Múltunk politikatörténeti folyóirat, és a Politikatörténeti Intézet adja ki. A könyv terjedelmű 2010/2. szám tartalmából: Marxizmus és történelem- sokak szerint Marx felfogása a történelemről az idők folyamán változott. Gerald Hubmann tanulmánya a Marx-Engels Összkiadásról. Hogyan alakult a szovjet ösztöndíjas szakmunkások helyzete 1949-1953.között? Az 1956-os forradalom az ELTE ÁJK-n- Argejó Éva írása Második világháború: hogyan hatottak a szövetségesek 1943-44. évi sikerei a magyar politikára? Ladányi Andor: A zsidótörvények előtörténetéhez