Bejegyzések

A Pál utcai fiúk címkéjű bejegyzések megjelenítése

Ellenfény, 2009/12.- újra, ugyanarról

Az Ellenfény kortárs tánc- és színházművészetről szóló folyóirat. Érdemesebb a régi számokat is fellapozni, sokat megtudhatunk a magyar színház, mint olyan, azonkívül  színészeink, táncosaink hajdani szerepiről, és azok kritikai visszhangjáról. A 2009/12. szám alcíme: Színház a jövőnek. Nem gyermekelőadások kritikáit olvashatjuk, inkább fordítva: az a kérdés, hogyan nőnek bele fiataljaink a felnőtt színházi kultúrába. Ebből a szempontból legérdekesebb Harmat György alapos kritikai írása, melyben Vidovszky György gyermektrilógiáját elemzi. Az egyes darabok: A Pál utcai fiúk, Legyek ura, Iskola a határon. A kritikusnak leginkább az utóbbi nyerte el tetszését, bár nem fukarkodik dicsérő jelzőkkel a két első darabbal kapcsolatban sem. Mégis, Harmat György kritikai írásáról azt mondhatjuk, hogy a magyar színbírálat legszebb napjait idézi. Miért is: - mert szakmai: arra törekszik, hogy a befogadó számára első pillantásra talán nem oly feltűnő elemeket megmutassa. - nem intimpistáskodik:

Ellenfény, 2009/2.

Az Ellenfény kortárs tánc-és színházművészettel foglalkozó folyóirat, sokkal színvonalasabb annál, hogy ne ismerjük. A 2009.évi 2.szám alcíme: Színház a jövőnek. A tartalomból: A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ látta vendégül Edward Bondot, a kortárs európai dráma egyik legnagyobb alakját. Bond beszédében arról szólt, mi az oka annak, hogy a modern emberi társadalomnak is szüksége van a drámára. Bemutatták Bond: Tizenegy trikó című darabját is. Vidovszky György gyermektrilógiája: A Pál utcai fiúk, Iskola a határon, A Legyek ura. Beszélgetés Vidovszky Györggyel az úgynevezett ifjúsági színházról, a fiatalokkal végzett munkáról. A Nemzeti Táncszínház Beavató színházi sorozata. Ladányi Andrea elkészítette a Csongor és Tünde 21.századi parafrázisait.