Írott és elektronikus média régen és ma

 A Zala Megyei Hírlap forradalmi utódja, az Új Zala 1956.november 1-i száma számol be arról a gyűlésről, melyet Győrben tartottak. 800 küldött érkezett összesen, a Dunántúl valamennyi megyéjéből, valamint Bács megyéből. Nagyon higgadt, az adott helyzethez mérve rendkívül tárgyilagos beszámolót közölt az újság erről a gyűlésről,bármelyik írott vagy elektronikus médiának becsületére válna. Szóval, a sok kérdés között, melyet megvitattak, ott volt az újjáalakult pártok, a kormányzás kérdésre is. Az összegyűltek végül amellett foglaltak állást, hogy ne koalíciós kormány irányítsa a jövőben Magyarországot. Hanem a kommunisták, a szociáldemokraták, a kereszténydemokraták, a nemzeti parasztpártiak, a kisgazdák, önállóan működjenek, s mérjék össze erejüket tisztességes, szabad választásokon.  Hamis tehát bizonyos történészeknek az a narratívája, hogy "56-ban a közvélemény nemzeti egységkormányt akart látni Magyarország élén...". Nem, az akkor élt, közéletileg aktív emberek pont az el

A radikális társadalomalakítók ( így a kommunisták is) gyűlölik a kereszténységet. A Theologiai Szemle című folyóirat ( a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa adja ki) 2019/1. számában olvashatjuk Csűrös Oszkár írását a magyarországi tanácsköztársaság (1919) egyik leg- hogy úgy mondjam- barbárabb hivataláról, a Vallásügyi Likvidáló Hivatalról, melynek vezetője egy reformátusból lett piarista, bizonyos Faber Oszkár volt. A hivatal neve a " dicsőséges" 133 nap alatt többször is változott, a funkciója viszont változatlan maradt: minél több vagyon elkobozni az egyházaktól. Elkoboztak birtokot, könyvet, kegytárgyakat, orgonát, meg mindent, amit lehet, viszont -ó te sátán...- továbbra is folyósították a papok fizetését. Így aztán a klérus belenyugodott anyagi és ideológiai térvesztésébe, legalábbis Csűrös tanulmánya nem említ olyan esetet, amikor egyházi személy szembefordult volna a tisztelt likvidáló urakkal. akik egyébként állami fizut kaptak, és 365 fő létszámmal voltak

A Lányok, Asszonyok a szovjet Szovjetszkaja Zemscsina nevű lap magyar kiadása volt, elképesztően érdektelen, az utókor pedig legfeljebb annyit tanulhat belőle, hogy volt egyszer egy Szovjetunió, ahol minden szép és jó volt, ellátási gondok pedig csak akkor fordultak elő, ha a kommunisták megoldották azokat. Csakhogy: még az ocsmány konkoly között is akad búzaszem. Az 1988/11. számban egy Ribalkina nevű újságíróhölgy által jegyzett cikk bemutatja a nyolcgyermekes Cukanov családot. Nagyon életszerű leírást ad a nagycsaládról, gondokkal, örömökkel, napjaink demográfiai válságában pedig némi reményt adhat a gondokkal küszködő nagycsaládosoknak. Ha be tudják szerezni valahol ezt az újságot, tegyék meg, mert neten bizony nincs rajta. Mire jött az internetkorszak, a Lányok, Asszonyok című havilap már nem létezett. Nem tudják, mit hagytak ki.