Bejegyzések

idősek címkéjű bejegyzések megjelenítése

Tóth Krisztina novellájának témája az idősekről való gondoskodás

 Az Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2013/7. számában jelent meg Tóth Krisztina: Ahogy eddig című novellája. Témája: az idősekről, elesettekről való gondoskodás, illetve a magyar egészségügynek a legelesettebbekhez való viszonya.  Nem akarok egy kétoldalas irodalmi műről cselekményvázlatot adni, hiszen akkor semmi értleme nem volna elolvasni a novellát, inkább csak felvillantanám:vannak lelkiismeretes és vannak lelkiismeretlen orvosok.Nagyjából ez az egyik tanulsága ennek a kitűnő műnek. De még van több is. Az Ahogy eddig nagyon élesen társadalomkritikai mű.  Például az, hogy érdemes lenne ezt a Tóth Krisztina-novellát elolvasnia minden idősödő embernek. Mert- ahogy nagyapám, aki már nincs köztünk- 70 éves kor után bármi történhet az emberrel, ki kell alakítani egy rendszert, magunk körül, hogy ha egészségünkkel hirtelen baj támad, akkor kit értesítünk, hova megyünk, kiben bízunk,stb. És ezt mindenki csak magának alakíthatja ki. Senki ne higgye magáról azt, hogy örökké

Japánban sok idős ember megéri a 100 éves kort

 Mi itt, Magyarországon, fecsegünk, csacsogunk az idősek megbecsüléséről, a szépkorúak tiszteletéről, ám a számok azt mutatják, egyre kevésbé gondoskodunk arról, hogy idős polgártársaink élvezhessék a méltó örökséget.  Az index.hu írta ( letöltve 2020.szeptember 21. 18 óra 12.), hogy Japánban                                                                    80 000 olyan ember él, aki legalább 100 esztendős. Az ország lakossága 126,5 millió fő. Ha arányosan nézzük, Magyarországon kb. 7 ezer, 100 évnél idősebb embernek kellene élnie. Ehhez képest nem egészen 1000 ember élte meg ezt a szép kort. A világon kb. 2,8-3 millió ember 100 év fölötti.  Japánról beszélve: El tudjuk képzelni ,mit jelent ez a 80 000 fő? Egy várost ki lehetne állítani 100 év feletti emberekből! Persze, ebben közrejátszik a japán társadalom hagyományos tradicinalizmusa is, de azért ennél többről van szó. Japánban nem tisztelik az időseket: ott szeretik az időseket. És aki szeretetben él, az sokáig él. A társadalom g

Heti Válasz,2015.március 19.

A Heti Válasz közéleti lap 2015.március 19-i számának tartalmából: Kövér László szerint egyben- másban tévedett a FIDESZ, de Simicska Lajosnak akkor sincs igaza. - Rudolf Péter nyilatkozik Kossuthkifli című filmjéről- A termékbemutatókon sokszor átverik az időseket- Sport: A magyar gyorskorcsolyázók világbajnoki ezüstérmet szereztek- A jobbikos, a szakszervezeti jelölt illetve a fideszes jelölt között dőlhet el a tapolcai-ajkai időközi választás-Kivették a Questorból a pénzt a Külügyminisztrium környezetébe tartozó cégek