Írott és elektronikus média régen és ma

Kína gazdasági sikerének okát már sokan,sokféleképp elemezték.Érdekes elolvasni Jordán Gyula írását a História történelmi folyóirat 2002/1.számának 3-6.oldalán.Jordán Gyula történetileg elemzi Kína 20.századi fejlődését,s a zsákutcák (nagy ugrás,kulturális forradalom) ellenére optimista. Úgy véli,Kína békés politikai rendszerváltással felzárkózhat a kistigrisek mellé. Szerző optimizmusa a cikk megjelenése óta nagyrészt igazolódott. Van egy mondat ebben az írásban,amin érdemes ekgondilkodnunk. A szocializmus idején a szovjet tömb országainak munkaereje 75 százalékban az iparban tevékenykedett,míg Kína munkaerejének 75 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott. A szocializmusban az ipar a hagyományos iparágakat és az azokkal foglalkozó gyárakat jelentette. A kínai munkaerőnek nem kellett végigszenvednie a hagyományos iparágakról a 21.századi iparra- inkább jobb úgy nondani:iparból a tercier szektorra való átállást. A világ legnagyobb országának lakossága jelentős részben a mezőgazdaságból

A Csinhua Banjicsan magyarra fordítva kb. annyit tesz: Új Kína. A 20.századi kínai média története a kommunista propaganda története is, mivel minden kínai sajtótermék közvetlenül a KKP és az állam ( amely voltaképpen egy volt) ellenőrzése alatt állt. Nem volt ez másképp az Új Kína esetében sem. A párt propagandacélokra használta a médiát. A 62.oldalon például azt olvashatjuk, hogy a Nagy Ugrás kezdete óta már 18 millió hektár termőföld lett öntözhetővé. Utólag, innen megítélni nehéz, hogy mennyire eltúlzott ez a szám. Valami hiba azonban mégiscsak lehetett a kréta körül, mert 1960-ban már több millió kínai polgártárs halt éhen. Oldjuk fel ezt az ellentmondást! Két eset lelehetséges: - a propagandából egy szó sem igaz - önmagában az öntözéses földterület novelése nem biztosította az egyre gyarapodó népesség ellátását. Önök szerint melyik válasz a helyes? 

Ritka pillanat volt a modern Kína történetében, amikor Mao Ce-tung, akár csak taktikai okokból, elismerte, hogy valamihez nem ért. Kína elsőszámú szellemi és katonai és gazdasági és mindenféle vezetője ( amúgy: a 20.századi történelem egyik megalomániás diktátora) 1962-ben, az úgynevezett hétezres pártkonferencián gyakorolt önkritikát. Ideje is volt, hiszen be kellett látni, hogy az úgynevezett " nagy ugrás" politikája csődöt mondott. Az emberek éheztek és falevelet meg füvet ettek, az utak teli voltak banditával, az ipari termelés stagnált, sok esetben azért, mert nem volt már hadra fogható munkás, aki a nyersanyagot kibányássza. Szóval, ebben a helyzetben Mao elmondja a párttársaknak-elvtársaknak, hogy ő bizony keveset ért a mezőgazdasághoz, az iparhoz, kereskedelemhez pedig egyáltalán semmit. Miért lett Mao hirtelen ennyire önkritikus? Azért, hogy ne kizáróla az ő nyakába varrják a sokadik éhínséget. Hanem osztozzanak a felelősségben az alsőrenddű vezetők is. A kínai