Bejegyzések

eutanázia címkéjű bejegyzések megjelenítése

Az eutanáziáról amerikai, holland és ausztrál példán-Társadalmi Szemle,1997/1.

Az eutanázia a nemzetközi orvostársadalom egyik leginkább vitatott- és leginkább ébren tartott- kérdésköre. A Társadalmi Szemle című folyóiratban (1997/1., 52-61.o.), Tóth Gábor Attila három ország példáját vizsgálja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Hollandia. Már az is érdekes, hogy Szerző csak olyan országokat választott, melyek közismerten liberális álláspontot foglalnak el az eutanáziával kapcsolatban. Ezt hívják tendenciózus újságírásnak illetve kutatásnak. Az eredmény nem meglepő: mindhárom országban a lakosság enyhe többsége helyesli az aktív eutanáziát, sőt, egyes esetekben még olyan orvosok is megúszták büntetés nélkül, akik jóval túllépték az ott érvényben lévő törvényes kereteket. Volt, aki adott a betegnek egy csepegtetőt, amivel rendszeresen beadott magának a beteg különböző altatókat, csillapítókat. Ha akarta a beteg, egyszerűen túl adagolta magát. Olyan is előfordult, Hollandiában, hogy rokonok kérhették: ugyan kapcsolják le a gépről szeretett családtagjukat.

Magyar Nemzet,2018.január 3.

A Magyar Nemzet mérsékelten kormányellenes irányvonalú polgári napilap. A 2018.január 3-i szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: Címlapon: A Csiki Sör tulajdonosa, Lénárd András, 2001-ben az amerikai igazságszolgáltatás látókörébe került, embercsempészésért ítélték el. Lénárd azt mondja, nem igazán büszke arra, amit akkoriban tett. A címlapfotón a sörgyár első embere Lázár Jánossal látható. Mi a véleményük az amerikai botrányhősről, Milo Yiannipoulosról? Egy fideszes alapítvány meghívta előadást tartani, ám sok kormánypárti politikus ellenzi jelenlétét, mivel a pedofíliával kapcsolatban is megengedő álláspontot képvisel. Puzsér Róbert egész oldalas cikkben részletesen taglalja politikai hitvallását. Szerinte az eutanázia igenis elfogadható, a melegházasság szintúgy, viszont mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy nézeteit kifejthesse. Puzsér a balliberális oldal nézeteire igent mond, a jobboldali nézetekkel szemben megengedő. Legalább nem gyűlölködő... Futball: Az Arsenal