Írott és elektronikus média régen és ma

 Az Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2013/7. számában jelent meg Tóth Krisztina: Ahogy eddig című novellája. Témája: az idősekről, elesettekről való gondoskodás, illetve a magyar egészségügynek a legelesettebbekhez való viszonya.  Nem akarok egy kétoldalas irodalmi műről cselekményvázlatot adni, hiszen akkor semmi értleme nem volna elolvasni a novellát, inkább csak felvillantanám:vannak lelkiismeretes és vannak lelkiismeretlen orvosok.Nagyjából ez az egyik tanulsága ennek a kitűnő műnek. De még van több is. Az Ahogy eddig nagyon élesen társadalomkritikai mű.  Például az, hogy érdemes lenne ezt a Tóth Krisztina-novellát elolvasnia minden idősödő embernek. Mert- ahogy nagyapám, aki már nincs köztünk- 70 éves kor után bármi történhet az emberrel, ki kell alakítani egy rendszert, magunk körül, hogy ha egészségünkkel hirtelen baj támad, akkor kit értesítünk, hova megyünk, kiben bízunk,stb. És ezt mindenki csak magának alakíthatja ki. Senki ne higgye magáról azt, hogy örökké

 Johann Wolfgang Goethét az európai irodalom talán legnagyobb alakjának tartjuk ( Shakespreare és Szophoklész mellett), mégis, valahogy nehezen sikerül őt igazán "vegészben" értelmezni. Egyesek parókás udvari lakájnak mutatják be, aki verseivel,drámáival folyton csak hatalmasokat szolgált, mások nőbolond értelmiségi lovagocskának ábrázolják. Valahogy az emberi arcát eddig sehogysem kapta meg az utókortól.  Az Alföld irodalmi folyóirat 2000/3. számában olvasom Tábor Ádám: A goethenyár című versét. Ebben a költő egy teljesen újfajta Goethe-értelmezést kínál nekünk, Olvasóknak. Goethe ebben a beállításban panteista romantikus. És ezt a romantikus, természetszerető lelkületet a költő, Tábor Ádám is átveszi. Ez az ő sajátos, egyedi és megismételhetetlen Goethe-élménye. Akik érdeklődnek a német irodalom, vagy a 18-19. századi európi irodalom iránt, azoknak feltétlen ajánljuk olvasásra a verset, akik pedig más irodalmi érdeklődéssel bírnak, azoknak meg azért, mert a vers jó.  Amúgy

 Kondor Béla neve ma már legendának számít, mint az irodalomtörténetben, mind a nemzetközi képzőművészeti életben. Sajátos világát sokan kedvelik.  Nagyon furcsa dolognak tartották ám akkor ( Kondor Béla 1931-1972, között élt), hogy valaki több művészeti ágban is tehetséges. De volt valami, ami összekötötte egymással Kondor grafikáit és verseit. Ez pedig a látás.  Az Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratban jelent meg( 2000/3. szám, 74.oldaltól)  Varga Emőke :Látás és látvány. Kondor Béla verseinek és képeinek komparatív megközelítése című tanulmánya. Aki figyelmesen végigolvassa ezt a tanulmányt, megérti, miért tartotta Kondor ( és még sok korabeli francia filozófus) a látást afféle értelem nélküli dolognak, amikor is az agy sajátos munkát végez. A látás, a nézés Kondor szerint már önagában is gondolkodtató, rendszerező tevékenység. Aki lát, néz, figyel, az valamiféle struktúrát hoz létre pusztán azáltal, hogy néz. Nincs szüksége másodlagos, elemző intellektusra. Van a magy

 Aki városba születik,az kétféleképpen végezheti: - Vagy nagyon megszereti azt a várost, és minden utcából, minden hídról és járdáról lesz szép emléke, és örökké ragaszkodni fog ahhoz a városhoz - Vagy pedig elege lesz a városból, a betontengerből, az égre meredő magas házakból, és minkább vidékre költözik, ahol jó a levegő, lehet kertészkedni, a gyerekek- unokák a magas fűben szaladgálnak, a hátsó kertben pedig terem a paprika, paradicsom,időnként pedig meghívjuk a haverokat egy kis bográcsozásra.  Rába György költő, író és esztéta az előbbi sorsa ítéltetett. Legalábbis meegyőzően tanúsítja ezt Otthonos utcatáblák című, az Alföld irodalmi és kritikai folyóiratban megjelent verse ( 2000/3. szám,45. oldal). Szó esik a versben a sokszor idegenül, de mégis kedvesen hangzó utcatáblákról, a betonfalakról, a nyüzsgő piacról, az építkezésekről. Rába György számára- a vers utolsó soraiból ez derül ki- mindez szzakrális élmény, mely közelebb visz a Teremtőhöz (" naprendszeri/ gazdámhoz&quo

 Ördögh Szilveszter a magyar irodalmi élet egyik legeredetibb alakja volt. Nemcsak regényíróként,de szerkesztőként is letette névjegyét. A rendszerváltás után politikai szerepet is vállalt.  Az Alföld irodalmi és művelődési folyóirat 1977/1. számában a fiatal és tehetséges íróval Görömbei András,az akkor fiatal és tehetséges irodalomtörténész beszélget.Az írás címe:"...nemzedékünk eddig még nem próbáltatott ki". Az interjú legmaradandóbb és a 21.századra is érvényes gondolatai a következők:egy kortárs irodalmi műnek úgy kell feltűnnie,mint a buzgár,azaz át kell szivárogni a gátakon. Ördögh azt is vizionálja,hogy hamarosan (1977-ben járunk) jön egy nemzedéki robbanás a magyar irodalomban. És jött hamarosan Esterházy és Nádas. Az is örökérvényű gondolat,hogy egy nemzedék csak úgy találhatja meg önmaga hangját,ha megbecsüli az előző nemzedékeket. Ez így is van.  Megszívlelendő gondolatok,irodalomtörténet és társadalmi kitekintés. Kitűnő interjú. 

 Veres Péter a huszadik századi magyar történelem jellegzetes alakja volt. Baloldali meggyőződésű íróként bírálta a Horthy-rendszert, sürgette a meglehetősen szegény magyar parasztság földhözjuttatását. A háború után a Parasztpárt vezetője volt, a koalíciós egyeztetéseket követően a hadügyi tárca jutott neki, a sajtóban ekkor rosszízű viccek céltáblája lett.  Az Alföld irodalmi és művelődési folyóirat 1977/1. számában Kányádi Sándor, a fiatal erdélyi költő három verssel üdvözli az  Veres Pétert. Az Akik a képből mindig című szonett azokról szól, akik kiválóságuk folytán nem férnek bele semmilyen sablonba, előre kialakítoott képbe. Az Ahogy az aratók című vers Veres Péternek a földművesekhez közeli életét idillizálja. . Az Eső című alkotás pedig a földről ,mint transzcendens létezőről szól.  Szerintem bármelyik alkotó büszke lehetne arra, ha ilyen emlékverseket, tisztelgő műalkotásokat kaphatna az utókortól.

 Az Alföld irodalmi,műveszeti és kritikai folyóirat 2003/4.számában jelent meg Kovács András Ferenc:Hommage ā Eaton Darr című verse.Több,mint húsz éve született a vets,de a 2020-as évek embere számára is bőven van mondanivalója. Kovács András Ferenc költeménye groteszk hangulatú világértelmezés,ha egy mondatban szeretném összefoglalni lényegét.A világot szerinte torz,abszurd jelenségek uralják. A költő szerint az erkölcs kiveszett a világból,minden elüzletiesedett. A családi kapcsolatok értéke is megkopott. A politikában megjelentek a populista erők,a valódi felemelkedésen munkálkodóknak esélye sincs. A látszatvilág ural mindent,a belső értékek nehezen jutnak felszínre.És nem is nagyon látszik,hol lehetne kiút ebből az állapotból. A pesszimista világlátást ellensúlyozza Kovács András Ferenc humora,ironikus-groteszk,odamondogatós nyelvezete. Kitűnő vers.

A magyar irodalom iránt érdeklődőknek mindenképpen rdemes elolvasni az Alföld folyóirat 2003/4. számában a tragikus sorsú Borbély Szilárd esszéjét, melynek címe: Hét elfogult fejezet a magyar líráról.  2003 volt az az év, mikor is megszületett Magyarország első irodalmi Nobel-díja, mégpedig Kerrtész Imre volt a díjazott. Nagyon nagy politikai-és tegyük hozzá: emberi, szakmai- vitákat váltott ki a díj odaítélése. Borbély Szilárd nem ezekkel a vitákkal foglalkozik, hanem azzal, hogy a magyar irodalom alapvetően líra-középpontú irodalomként határozza meg önmagát, míg Európában inkább a magyar próza alkotásaira figyelnek. Azt gondolom, ez húsz évvel a tanulmány megjelenése után is igaz. Ha fel kellene sorolni 19.századi alkotókat, a legtöbb ember költőket sorolna. Ugyanez a helyzet a 20.századdal.  A huszadik század végén- mutat rá Borbély- megszülettek újabb műfajok, pl. a slam-poetry, illetve az interneten is terjedni kezdett az irodalom.  Ma,2023-ben vajon líra-centrikus a magyar iroda

 Tandori Dezsőt (1938-2019) általában költőként tartja számon az irodalomtudomány. Pedig esszéistaként is jelentőset alkotott. Az Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2003/4. számában jelent meg A " geometria".Felvettem egy rendszert című esszéje.  Tandori arról gondolkodik, létezhet-e ( platóni értelemben, de ezt nem mondja ki) ideális pont, kör, vonal. Arra a következetetésre jut, hogy mivel minden egy pontból indul ki, nem létezhet. A geometriai alakzatok pusztán fakticitásukban léteznek, nincs ideájuk. De ez csak a végkövetkeztetés, vagy pedig az sem. A lényege ennek a prózai műnek a Tandori-féle szellemesség, a mindenféle metafora, a főnevesített szavak, a játék a nyelvvel. Amely ( valamilyen oknál fogva) itt nem jelöl. Hiszen nincs távolság.  akkor meg minek jelöljön bármit is. 

 Az Alföld irodalmi,művészeti és kritikai folyóirat 2016/11.számában jelent meg Izsó Zita:A menekülők éhségsztrájkja című csodálatos verse. Szól igazságról és hazugságról,titkokról és valami dolgoknak eltitkolásáról,a hazugságról és a lázadásról,lelkiállapotokról,testről és lélekről. Van a versben valami egészen egyedi módon spirituális,engem ez fogott meg. De gondolatok és képek egész kincsesháza ez a szabadvers,érdemes elolvasni.

 Az Alföld folyóirat 1973/2.számában olvasbatjuk Ratkó József:A szótlan napokból c.versét. A kivételesen tehetséges,a magyar irodalom nagy reménységének tartott Ratkó József-finoman szólva-nem volt a kádári kommunista hatalom kedvence. Nem kapott Kossuth-díjat,pedig kijárt volna neki.1989-ben hunyt el,mindössze 53 évesen. A szótlan napokból című szabadvers minden során átsugárzik Ratkó rendkívüli tehetsége. A vers az elmagányosodásról, a 20.század egyik alapvető emberi nyomorúságáról,az elidegenedésről szól. Van egy sora,ami  döbbenet:"Kívánkozom a falba.". Szürreális  képek sugározzák a magányosságot, a farkas,melynek szeme hol elvadul,hol megszelidül-teljes döbbenet. A vers tehát a Debrecenben megjelenő Alföld folyóiratban olvasható. Aki nem tudja beszerezni s nincs Arcanum-előfizetése,az Ratkó József válogatott művei között megtalálja. 

 Olvasom Villányi László:A por színei című csodalatosan szép versét az Alföld folyóirat 2012/3. számában,s eszembe jut az,amit a drága Nagy László válaszolt egyszer egy olvasói levélre:nem kezdhetjük a költészetet az ábécénél. Nem,a költészet,benne a tájleíró vers(vagy tájkóltészet,kinek hogy tetszik) is változik. Villányi László versében például nem konkrét tájjal,hanem metaforikus táj-elemekkel,természeti jelenségekkel,állatokkal találkozunk. Nem is maga a táj az érdekes,hanem az embernek a természethez,az archaikushoz,a porhoz,a homokhoz,a sárhoz való viszonya. A gyerek,aki átbiciklizik a sáron.Táj és teremtés,természet és visszatérés az ősihez.  Mostantól kezdve,ha sarat látok,ha a vihar homokot fúj felém-eszembe jut egy vers...

 Irodalmi műveket olvasni,értelmezni sokféleképp lehet. Egyik-másik értelmezési mód olykor meghökkentő. Magyarul 1999-ben jelent meg a kubai Pedro Juan Gutièrrez Havanna királya című regénye. Főhőse,Rey,nem találja helyét a társadalomban,mindig a perifériára kerül.Teljesen kilép a normális emberi létből.  Egészen meglepő módon értelmezi a regényt az Alföld irodalmi és kulturális folyóirat 2022/7.számában Báder Petra. A modern spanyol irodalom neves tudósa Túlélni Kubában című tanulmányában azt vizsgálja,hogyan jelentkeznek Gutièrrez regényében az állati motívumok,hogyan interiorizálódik az emberbe az állati lét. Részletesen kitér arra is,hogy milyen szexuális összetevői,megjelenési formái mutatkoznak meg ennek az "állattá levésnek". A tanulmány első olvasásra sokkoló. Elolvastam magát a regényt is:kíméletlen,nyers,őszinte hangvétel az irodalomban. De nagyon magas színvonalú,mind a regény,mind a Báder-féle értelmezés. Csak nem ehhez szoktunk hozzá. 

 Önnek mi jut eszébe a tanulás szóról?Valószínűleg semmi rokonszenves. Iskola,óra,tanár,házi feladat,osztályzat,vizsga meg effélék töltik el az ember elméjét e szó hallatán. Ugyanakkor a sikerek is eszünkbe jutnak:a sikeres vizsga vagy szigorlat, a hosszú kínlódás után megszerzett idegennyelv-vizsga. Szóval, a " tanulás" szó a magyar nyelvben igencsak ellentmondásos érzelmi tartalmakat hordoz.  Olvasom Grecsó Krisztián:Tanulni kell című versét az Alföld irodalmi,művészeti és kritikai folyóiratban. Ebben az 5x4 soros,abab rímképletű versben arról van szó,hogyan tanulja egy férfi a nőt. A tekintetét,a mozdulatát, a mimikáját,a szokásait,mindent. Mert ezt a sokmindent is tanulni kell. A párkapcsolat,a házasság nem más,mint a másik folytonos tanulása. Hogy aztán együtt tanulhassuk a téli fákat.Az iskolában semmit nem tanítanak arról,hogyan kell a másik embert szeretni. De talán jól is van ez így. Az iskolában tantárgyakat tanulunk,az emberi kapcsolatainkat meg az életből tanulju

 Az Alföld folyóirat 2022/1. számának 30-31.oldalán olvashatjuk Purosz Leonidasz kitűnő versét,melynek címe:Mi,akik nem vagyunk pszichopaták. A vers egy hajdan lázadó,a világot jobbá tenni akaró generáció megszelidült álmairól szól. Az egykor sokat vitatkozó,idealista,senkit és semmit nem tisztelő,mindenre kontrázó értelmiségi fiatalok pár évtized múltán gyermekes családapává szelidültek/értek,a srácok felnőttek,belenőttek a realitásokba,érzelmi világuk is árnyalttá vált. Olykor azonban elegük van az egészből,néha álmodoznak arról,hogy újra fiatalok lesznek.  A vers kitűnő,mindannyiunkról szól. Az a kérdés azoban felvetődik:amit Purosz Leonidasz leírt,nem az a természetes?S nem az a természetellenes és groteszk,ha valaki középkorúan is bennemarad a fiatalkori világjobbítás állapotában? A címben szereplő " pszichopata" szó a társadalmi szintű tudathasadásra vonatkozik. 

 Olykor sokkal több és jobb pszichológiát lehet tanulni irodalmi alkotásokból, mint lélektani szakkönyvekből- én legalábbis így vagyok vele. Elolvastam Schillinger Gyöngyvér: Április huszonegy című novelláját az Alföld folyóirat 2021/2. számában (25-28.oldal), és sok mindent megértettem a gyász feldolgozásáról- amit addig is sejtettem, csak valahogy homályosan, alaktalanul gomolygott bennem.Schillinger Gyöngyvér kisepikai műve megtanított arra, hogy legalább magam előtt kimondjam ezeket az érzéseket, gondolatokat. A novella hőse, az egyes szám első személyű elbeszélő egy barátja apjának kínos jelenetekkel tarkított temetésén vesz részt- eközben pedig újra átéli saját, édesapja elvesztése felett érzett gyászát. A két gyász, a két elvesztés-érzés összekeveredik.  Amit tanultam ebből a nagyon értékes műből: 1.A gyász nem múlik el, nincs olyan, hogy vége, ez nem film, nem sportverseny. 2. Az ember csak rosszat tesz magának azzal, ha erőlteti a túllépést. Minden folyónak megvan a maga apály

 Puha diktatúrák gyakran igazolják úgy önmagukat,hogy felveszik a humanizmus álarcát. György Péter esszéjében(Az Apám helyett.A vita a humanizmusról/Az esztétikai lecke.Alföld,2010/11.35-54.) Szerző kitűnő esszéjében a magyar történelem egyik legvitatottabb időszakának,a Kádár-korszaknak humanizmusát elemzi,nagyon sok irodalmi,filozófiai,zenei,filmművészeti példán keresztül. Megkülönbözteti a korszak konfliktuskerülő humanizmusát(mely politikai univerzalizmussal párosult) az őszinte,történelmi traumákkal szembenéző humanizmustól,utóbbit mások mellett Kertész Imre munkásságához köti.Nagyon eredeti,ahogy György Péter a második világháború traumáiból levezeti a Kádár-korszak kulturális-szociológiai traumáit. Ajánlom ezt a remek esszét minden történésznek,filozófusnak,minden értelmiséginek.Jómagam kijelenthetem:nagyon sokat tanultam belőle.

 Az 1956-os forradalom és szabadságharc után keservés hónapok következtek Magyarország történetében. A Kádár-korszak megtorló gépzete beindult:szinte semmiért ítéltek embereket halálra vagy hosszú börtönbüntetésre. De hogyan festett a megtorlaás időszaka egy hétköznapi magyar család életében? Erről bizony a történeti kutatások csak igen visszafogottan szólnak. A szépirodalom azonban módot ad arra, hogy az egykori áldozatok kibeszéljék, kiírják magukból múltjuknak ezt a keserves fejezetét.  Így tett Zsámboki Mária is. Az Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2010/11.számában olvashatjuk a különös című ...hétrevároma...című elbeszélését. A cím a harmincas évekbeli sláger ( refrénje:Hétre ma várom a Nemzetinél/ott, ahol a hatos megáll) parafrázisa:a csiriviri szerelmes dalból itt érzelmekkel teli találkozás lesz.  A történet a következő ( nem áruljuk el az egészet, csak belekóstolunk):egy kamaszlány szemszögéből ismerjük meg egy család 1956 utáni történetét. Az apát hét évre í

 Most még csodálatos ősz van,húsz fok körül az átlaghőmérséklet,de azért mindenki érzi már a mi kis Kárpát-medencénkben,hogy hamarosan vége az ősznek,jönnek a mínuszok,előbb hajnalonta,aztán már szégyenkezés nélkül,nappal is. Egyre kevesebbet megyünk ki,ahogy közeleg a december,úrrá lesz az emberen egyfajta bezártságérzet-pszichológusok sokat tudnának erről mesélni. De az irodalom is elmondja erről a magáét. Turbuly Lillának van egy-a sok közül-remek verse,az a címe,hogy Ki. Az Alföld folyóirat 2016/9.számában jelent meg. Az epigramma arról szól,hogy bezárva érzi magát a lírai én,és ki akar szökni "a bodzaillatú nyárba". A vers ritmusát a "ki" és a "végig"szavak soreleji ismétlődése adja(a héber költészetben is van ilyen,a sor elején kell keresnünk a ritmikusság okát,eredetét), igencsak nagyszerű és emlékezetes vers kerekedett belőle.  Majd decemberben,ha esik a latyak,többször előveszem,elolvasom,közben gondolkodom versről és pszichológiáról,bezártságról

 Középiskolai irodalomtanulmányaink egyik legrokonszenvesebb alakja Francois Villon francia költő. Falta a nőket, börtönben ült, bűncselekményeket követett el. Igaz vagány fickó volt. Legalábbis így tanultuk.  Az Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2021/8. számában, a kilátó rovatban olvashatjuk Ádám Péter cikkét(" Én, Francios Villon...". Valóság és ráció Villon költészetében, 56-58.oldal). Szerző erősen megkérdőjelezi a hagyományosan, az európai köztudatban elterjedt Villon-képet. Szerinte - Villon három nevet is használt - nem biztos, hogy a versekben leírt események fedik a valóságot - egyáltalán nem biztos, hogy ült börtönben - A költő egy " másik Ént tol előtérbe", magyarán szólva: keveri a fikciót a valósággal. Ádám Péter ezek után óvatos kritikával illeti Mészöly Dezső, Szabó Lőrinc és Vas István Villon-fordításait. Szerinte  - sokat feladtak a versek eredeti értelméből - nem ritkák a képzelt sorok sem. Szerző maga is fordította a nagy francia k