Bejegyzések

Éjféli Kiáltás címkéjű bejegyzések megjelenítése

Éjféli Kiáltás, 2018.január

Mindenekelőtt meg kell dicsérnünk a folyóirat címét: Éjféli Kiáltás. Ennél figyelemfelkeltőbb ugyanakkor biblikusabb címet nehezen adhatni teológiai folyóiratnak. Mert valódi teológiai folyóiratról van szó, melyet az Éjféli Kiáltás Misszió ad ki Budapesten. A 2018.januári számban két cikk keltette fel a figyelmemet. Stefan Beitze tízoldalas tanulmánya: Megkezdődött-e már a hittől való nagy elszakadás?, nagyon pontosan rámutat a 21.századi értékrend és a kereszténység problémás viszonyára. Korunk emberei elvilágiasodtak( ahogy azt Pál apostol is írja az Igében), Isten helyett önmaguk felé fordultak, saját testükkel foglalkoznak, életük középpontjában az Én áll, nem pedig az Úr. Ez jelentheti azt is, hogy megkezdődött az a korszak, melyet a vallásos képmutatás jellemez. Sok keresztény ember vallásossága külsőlegessé válik, nem Isten akarata, hanem saját akaratuk vezérli őket. Beitze írását minden európai és amerikai kereszténynek el kellene olvasnia. A másik írás, mely felkeltette az ér