Bejegyzések

biblikus címkéjű bejegyzések megjelenítése

Már az Erkel Színházban is melegek- Magyar Fórum,2018.június 7.

A Billy Elliot c. zenés színpadi művel az Erkel Színház korszakot váltott. A Magyar Fórum 2018.június 7- számában olvashatunk arról, miféle rockopera ez. A futballista gyerek inkább balett-táncos akar lenni, a bányászok tütüt vesznek a munkaruhájukra. Igazából azt is nehéz eldönteni, hogy a melegeket propagálja vagy parodizálja a mű, annyira kétértelmű. Véleményem szerint- s véleményem szerint ez a Magyar Fórum ( illetve a Magyar Idők) újságírójának, N.Horváth Zsófiának véleménye is- gyermekek előtt egyáltalán nem kellene erről a témáról beszélni. Mihelyst beszélni kezdünk a melegekről, állást foglalunk. Vagy ellene vagy mellette. Ebbe a politikai játszmába- mert ez az- a kiskorúakat nem kellene bevonni. Azonkívül:1. A balett-táncosok nem feltétlenül melegek, ellentétben azzal, amit a darab sugall. Itt a táncos és a meleg gyakorlatilag szinonímák. 2. Attól, hogy melegekről szóló darabokat mutatunk be gyerekeknek, egyáltalán nem biztos, hogy azok felnőttkorukban toleránsak és megértők

Öregség és feladat- Magyar Napló, 2018.május

A Magyar Napló a Magyar Írószövetség folyóirata, megjelenik havonta. A 2018.májusi számban olvashatjuk Babics Imre: Kormányos c. versét. A költemény nem más, mint a közeledő öregség szorítását kikerülő ember apoteózisa. Az embernek feladata van, még akkor is, ha már " fehér borosta" lepi el arcát- s ha olykor-olykor megtörténik, hogy a halálra gondol, akkor is mennie kell tovább. Amíg csak él. Azért tartom színvonalasnak Babics Imre versét, mert óvatosan merész. Megtartja a hagyományos magyaros dalformát, ugyanakkor meglehetősen drasztikusan láttat, ábrázol. Az Én-t " Moslék hullámverése"-ként definiálja- anti- biblikus metafora. Szóval, jó vers, igazi kulturális élmény. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ide is... konyv-ajanlo.blogspot.com