Bejegyzések

BBc History címkéjű bejegyzések megjelenítése

Történelem:Papp Simon olajkutató mérnök élete

 A történelem névtelen hősei közé tartoznak mindazok az ipari szakemberek, akiket a magyar múlt egyik legsötétebb időszakában, a Rákosi-rendszerben ítéltek börtönre és/vagy kitelepítésre, hamis vádakkal. Közéjük tartozik Papp Simon olajkutató mérnök, akinek életéről már jelent meg monográfia is, de érdeklődőknek mégis először a BBC History folyóirat 2016,novemberi számában Nyáry Krisztián kiváló cikkét ajánlom. Címe: "Gondoltam, hogy a lelki tönkremenetelt jobban elviselem". Megtudjuk a cikkből, hogy Papp Simonnak köszönhetjük, hogy egyáltalán van olajkitermelés Magyarországon, ő fedezte fel Zala megyében az olajmezőket, majd az ő tervei alapján épült meg Európa leghosszabb olajvezetéke. A politika korán beavatkozott életébe, a második világháború idején már a németektől is védenie kellett a magyar olajkincset, aztán a szovjetek tették rá a kezüket. Papp Simont az általa irányított amerikai-magyar vegyesvállalat éléről tartóztatták le, hét évre börtönbe zárták. Pontosabban: e

Második világháború,1943:a szicíliai partraszállás sikere

 A második világháborúval foglalkozó szakirodalom többsége a szövetségesek 1943-as szicíliai partraszállását sikertelen hadmúveletként értékeli. Legfőképpen azért,mert több tízezer német és olasz katona a szárazföldi Olaszországba menekült,tovább folytatva a harcot az angol és amerikai szövetségesek ellen. James Holland brit hadtörténész a BBC History folyóirat 2021.márciusi számának 33-39.oldalán megjelent Szicília bevétele című cikkében másképp értékeli a hadjáratot. Szerinte a szíciliai hadművelet (Husky) igenis eredményes volt. Mivel indokolja ezt? 1.A szigetet 38 nap alatt elfoglalták 2. A helyi lakosság nagy része rokonszenvvel fogadta a szövetségeseket 3. A katonák nagy részének sikerült leküzdeni az elképesztő hőséget és a betegségeket 4. Sikerült úrrá lenni a logisztikai nehézségeken a,kevés volt a kikötő b.  a szigeten elképesztően sok a hegy c. a városok régi építésűek,az utcák kicsik,szűkek,a nagy amerikai járművek nem fértek el rajtuk 5. A hadjáratban sok tapasztalatot gyű

Munkácsy Mihály:Honfoglalás című képe nem mindenkinek tetszett.Vajda Jánosnak sem

 A BBC History című történelmi folyóirat 2019.májusi számának 24-30.oldalán olvashatjuk Cieger András:Árpád az Országházban.Munkácsy történelmi tablójának hányatott sorsa című írását. Nagyon érdekes:rámutat a korabeli magyar társadalmi-politikai-értelmiségi elit ízlésbeli és ideológiai megosztottságára. Míg a kor két veterán írófejedelme,Jókai Mór és Mikszáth Kálmán, egyértelműen támogatta a kép megalkotását,addig az irodalmi "második hullám",illetve a 19.század végi politikai ellenzék körében nem aratott a mű osztatlan elismerést. Voltak,akik a magyarság harci erényeit szerették volna viszontlátni a festményen. A legszarkasztikusabban Vajda János fogalmazott:szerinte Árpád lova kehes,aszkóros gebe,a sátor előtt álló tömeg pedig egy "baromvásárra"emlékeztet. Az Országház építésze ,Steindl Imre sem tartotta sikerúltnek az alkotást,mint ahogy Munkács% sem kedvelte a Parlament épületét,mint építészeti alkotást,főként neogótikus stílusa miatt. Ám az utókor nem foglalkoz

Egyiptológia,régészet:Ernest Harold Jones, az úttörök úttörője

 Ha mevizsgálnánk, az ókori Egyiptom történetének mely szegmenseit, emlékeit, korszakait tárgyalja legtöbbet a sajtó, a média, akkor kettőt emelhetnénk ki: - a gizai piramisokat - Tutanhamon sírját Mindenki, még a régészek, egyiptológusok is úgy tudják, hogy Tutanhamon fáraó sírját Howard Carter fedezte fel, természetesen munkatársaival együtt. A BBC History című történelmi folyóirat 2020.áprilisi számának 28. oldalán található egy rövid, fél oldalt sem kitevő közlemény, Joann Fletcher egyiptológua tollából.  Szerző szerint Tutanhamon sírjának első megtalálója nem Carter volt, hanem az amerikai Ernest Harold Jones nevű régész, méghozzá 13 évvel korábban, 1909-ben. A cikk szerzője szerint Jones a környékbeli, szintén nem elhanyagolható jelentőségű temetkezési helyeket, pl. Horemheb sírját tanulmányozta, el is jutott addig, hogy felfedezze a KV58 sorszámú sírt. Betegésge (TBC) és szerteágazó tevékenysége miatt azonban tovább nem jutott. A nagy elődnek, Jonesnak, még az emlékét is elfeled

Klímaváltozás-kutatás a 19.században:Kossuth Lajos jégkorszakot jósolt

 Nem ma kezdődött a klímaváltozás kutatása. Már a 19.század természettudósai is feltették maguknak a kérdést:hogyan alakul majd a Föld éghajlata?Felmelegedés vagy lehűlés várható? A BBC History történelmi folyóirat 2017.júliusi számának 36-38.oldalán olvashatjuk Hágen András kitűnő cikkét,címe:Kossuth Lajos,a meteorológus. A cikket végigolvasva kiderül,hogy Kossuth,emigrációs magányát enyhítendő,a természettudományok tanulmányozásával múlatta idejét. Hetven éves korában felmászott Európa legmagasabb hegycsúcsára,a Mont Blancra,hogy egy ritka növényfaj példányával gazdagítsa gyűjteményét. Komoly szakfolyóiratokat járatott és olvasott. Kritikai tanulmányt írt Nyáry Jenő Aggtelekről szóló könyvéről. Korát megelőzően bizonyította a Milankovic-Bacsák-elméletet(hogy ez pontosan micsoda,kiderül a BBC History cikkéből. De hogyan foglalt állást Kossuth a klímaváltozással kapcsolatban?Nos,szerinte a Föld egy nagy lehűlés közepén van,s hamarosan elérkezik egy újabb "jégár-korszak",azaz

Egy barokk festő,akit nem ismertünk:Artemisia Gentileschi

 Ha azt halljuk: barokk festészet, mindenkinek eszébe jutnak nevek. Rubens, Caravaggio, Rembrandt, Hals, Vermeer, őket mindenki ismeri. De ki ismeri Artemisia Gentileschit? Jómagam még soha nem hallottam róla, a BBC History című folyóirat 2021.februári számában találkoztam először a nevével. Catherine Fletcher kitűnő cikke ( Egy barokk festőnő gyötrelmei, 55-59.o.) hívta föl rá a figyelmemet.  A cikk maga a festőnő jellemére, ambíciózus személyiségére összpontosít, de a Szerző nem felejti el megjegyezni, hogy egy művésznél mégiscsak a műalkotásai számítanak valamit. S valóban: az illusztrációként közölt képek alapján kijelenthetjük, hogy Gentileschi a barokk legnagyobb festői közé tartozik.  A Jáhel és Sisera című képen gyilkos és áldozat viszonya ér meg sok-sok mondatot. Sisera arcán békés, álombéli nyugalom, gyilkosa arckifejezése semleges, az egész tett egyfajta kötelesség. Zsuzsánna és a vének című képén szinte halljuk a kéjvágytól fűtött vénemberek perverz suttogását, röhögését, é

Kádár János politikai érvei és Nagy Imre kivégzése-BBC History, 2020.február

A BBC History 2020.februári számának Ormos Mária történészre emlékező írásában olvashatunk egy mondatot, mely megütötte a szememet. Ormos Mária szerint a gorbacsovi reform " megfosztotta (Kádárt-GBP) azoktól a politikai érvektől, amelyekkel annak idején körülvette Nagy Imre kivégzését". Nem gondolom, hogy a gorbacsovi fordulat fosztotta meg Kádár Jánost az " érveitől". Inkább egyenesen maga a nagybetűs Történelem volt az, amely világossá tette, hogy nem lehet a végtelenségig halogatni a Nagy Imre- üggyel való őszinte szembenézést. Kádárnak nem volt választása. A körmére égett az ügy- és ezzel a " kényelmetlen" tüzecskével soha nem volt képes megbirkózni. Kádár János ideje a nyolcvanas évekre elmúlt. Megöregedett, értékrendje, életfelfogása idejétmúlttá vált. Az Idő mindent elintézett. 

Történelem:szenzációs anyagokat közöl a BBC History 2019.októberi száma!

A BBC HIstory 2019.októberi számában (34-35.oldal) szenzációs anyagokat olvashatunk Magyarország második világháborús történetéről, azon belül is a diplomáciatörténetről. Magyarország 1941-ben hadat üzent a Szovjetuniónak illetve később az angolszász hatalmaknak, erről található itt két dokumentum. Az egyik:Sztójay Döme berlini magyar követ levele Bárdossy Lászlónak Másik: Ernst Weizsacker német külügyi államtitkár feljegyzései a berlini magyar követtel való tárgyalásairól. Ami nagyon meglepett: Sztójay azt állítja, hogy a németek azt akarják, Magyarország ne vegyen részt a Szovjetunió elleni háborúban. Ha tényleg ezt akarták, alaposan újra kell gondolnunk Magyarország második világháború alatti történelmét. Itt a folyóirat honlapja: bbchistory.hu . Itt megvásárolhatók a magyarországi nyomtatott tudományos ismeretterjesztő médiában immár előkelő szerepet betöltő folyóirat régebbi számai is. 

BBC History, 2018.május

A BBC History című történelmi folyóirat  2018. májusi számának tartalmából, a teljesség igénye nélkül: - A reneszánsz korának szexualitáshoz való viszonya meglehetősen ellentmondásos: egyszerre volt jelen a szabadosság és a vaskalapos prüdéria. - Sztálin, bár a zsidósággal nem rokonszenvezett, támogatta Izrael állam megalakulását. Nagyon sok szovjet és csehszlovák katonai tanácsadó dolgozott Izraelben. - Truman amerikai elnök és környezete ellenezte Izrael állam újjáalakulását, az elnök azonban jól látta, hogy merre megy a történelem. - Franco tábornok teljesen érzéketlen volt a baszkok sorsa iránt. 1937-ben Guernica bombázása egyértelműen Franco helyeslése mellett történt, bár a műveletet a német Condor Légió hajtotta végre. - Churchill miniszterelnökségének legizgalmasabb pillanatai azok voltak, mikor is dönteni kellett:Nagy-Britannia felveszi-e a háborút Németországgal? Churchill egyértelműen a háború pártjára állt. - Mi vezetett Franciaországban az 1968-as diáklázadáshoz? Valóban

BBC History, 2018.február

A BBC History népszerű történelmi folyóirat 2018.februári számából: Ókor: Az Indus-völgyi civilizációk ( Harappa, Mohendzso-Daro) újabb kutatások szerint nem potamikus civilizációk voltak, mint akár a mezopotámiai városállamok, kialakulásukban más tényezők játszottak szerepet. Középkor: 1381-ben Angliában állt a bál. A fellázadt parasztok, városi polgárok, szegények megtámadták a hivatalnokokat, az egyházi személyeket. II. Richard király még kiskorú volt, már csak  ezért sem lehetett ő a célpont. Kora újkor: I.Erzsébetet a kortársak előszeretettel aposztrofálták Szűz királynőnek, de ebből egy szó sem volt igaz. Nicola Tallis írása egy szerelmi háromszög történetébe vezet el bennünket. Nagyon örvendetes, hogy a BBC History kb. negyed lapszámot szentel Erdély Aranykora történetének. Oborni Teréz írása remekül bemutatja Bethlen Gábort és korát. Huszadik század: Adolf Hitler élete vége felé többféle drogot is használt, a kokaint például fájdalomcsillapításra. Abban az időben minden p

BBC History, 2018.január

A BBC History népszerű történelmi folyóirat 2018.januári számának tartalmából: Grüll Tibor remek cikke Az Újszövetség Rómájáról. Megtudhatjuk, hogyan viszonyultak Heródes uralmához a farizeusok és a szadduceusok, valóban zsarnok volt-e Heródes, mikor született Jézus, miként viszonyultak Rómában az apostolok térítő munkájához. Tom Holland pedig az első század római császáraira ( Nero, Caligula) rárakódott legendákat igyekszik cáfolni- afféle pszeudo-revizionista történetírás ez. A 19. század Angliájában borzalmas állapotban voltak a kórházak. Két perc alatt végbevitt láb-amputációk, bűz, sebek, fertőzések, férgek és mocsok. Egy orvos bevallotta: mindig könnyezett, mielőtt belépett a műtőbe. Hogyan jelent meg Indiában az iszlám? A Mogul Birodalom hanyatlása miért nem járt együtt az iszlám hanyatlásával? Kik voltak azok az afrikaiak, akik a Tudor- uralkodók udvarában éltek? Romsics Ignác cikke a koraújkori Magyarországról szól, ahol hanyatlott a rendiség és kiépülőben volt a centralizál

BBC History, 2017.december

A BBC History kiváló történelmi folyóirat. A 2017.decemberi szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: -150 éve született Józef Pilsudski tábornok, a lengyel függetlenség atyja. Meglehetősen ellentmondásos politika pályafutás az övé, volt, aki diktátornak tartotta, volt, aki nagy államférfinak. - A 19. századi Amerikát meglehetősen kegyetlen üzletemberek formálták sikeresre, pl. Cornelius Vanderbilt vagy John Rockefeller - R. Várkonyi Ágnes hosszú írása Rákócziról és az általa vezetett szabadságharcról. Kérdés: volt-e realitása egy közép-európai konföderációnak a 18.században? ( Recenzens szerint nem.) - Elképesztően érdekes kiállítást láthat a közönség: az Országos Pedagógia Könyvtár és Múzeum az első világháborút gyerekszemmel bemutató anyagokból nyújt válogatást. Hasonló kiállítást Magyarországon még soha nem rendeztek. -1467-ben a Moldvai Fejedelemség, óriási meglepetésre, visszaverte Hunyadi Mátyás magyar király támadását. Több ezer magyar katona halt meg, Mátyást ez a veszteség