Írott és elektronikus média régen és ma

 2004-ben, Budapesten,a Ludwig Múzeum-Kortárs Művészeti múzeum rendezésében került sor A toriin túl című kiállításra, melyen kortárs japán képzőművészek mutatták be műveiket a magyar közönségnek. A tárlatról részletesen ír az Új Művészet című folyóirat (Muladi Brigitta:A toriin túl- ahol japán művészek lelke lakozik). A torii a buddhista templomok kapuja. Elnézve a rendkívül eredeti alkotásokat így, közel húsz év múltán, rájön az ember, hogy voltaképpen rólunk, 21. századiakról szólnak. A gyengülő biztonságban, egyre nagyobb elidegenedésben, mindent eluraló fogyasztói kultúrában élő emberekről. Mindenkinek, aki valamilyen szinten foglalkozik képzőművészettel, szívébe ajánlom ezt a cikket. Engem az illusztrációk annyira mellbe csaptak- különösen Ikeda Bak alkotását. A japánok, szinte prófétikus módon, megelőztek bennünket húsz évvel. Kiáltásaikra kevesen figyeltek.

 A Digitális Fotó című folyóirat 2012.szeptemberi számában a világhírű fotós,Steve McCurry Mianmarban készült képeiből láthatunk válogatást. McCurry az ősit,az időtlent próbálta megragadni. Sikerrel. Még a témáikat tekintve dinamikus,pörgős képeken is ott érzi az ember az álló időt,vagy-Fernand Braudelnek,a neves történésznek szavait idézve-a hosszú időt. Amikor nem a mindennapok létküzdelmei számítanak,hanem az igazán hosszútávú folyamatok,az út a szellemiekbe,talán az örökkévalóság felé. Buddhista szerzetestanoncok futballoznak a kolostor udvarán:minden mozog,mégis,a mindennapos tettek mögött ott lebeg valami űr. Ezek a fiatal és elszánt kamaszok mintha máris spirituális emberek lennének. Egy másik képen ledöntött istenszobrokat látunk,kisgyerekek szaladgálnak közöttük. A ledöntött szobrok élnek,mert a szellemi tartalom ott van bennük. Ez nem a fogyasztói társadalom világa:a képen látható iskola olyan szegény,hogy a diákoknak még pad sem jut,a földön fekve olvasnak,írnak,alázattal ha

A Magyar Napló a magyar irodalom reprezentatív ( minősége okán) folyóirata. A Magyar Írószövetség adja ki. A 2017. decemberi szám több meglepetést is tartogat. Kezdjük mindjárt Czilczer Olga verseivel, melyek közül a Miféle madarak címűt tartom jobbnak- sőt, az egész 2017. esztendő magyar irodalmi termése egyik gyöngyszemének. A madár, mint a sors, az emberi élet, a végtelenedő tér és idő allegóriája nem egyedülálló irodalmunkban, de ahogy ezt a témát Czilczer Olga kibontja, az nagyon is újító szándékra, mindemellett alapos poétikai felkészültségre vall. Marcsák Gergely pedig megírta az egyik legjobb kortárs karácsonyi verset. A Tóth Árpád és Kosztolányi- parafrázisként induló műben a zajos karácsonyi vásár hangulata ötvöződik a szerelemmel. És hogy a fogyasztói társadalom mindent elnyel, elural: nem az ember talál a  bankautomatára, hanem a bankautomata talál az emberre. A prózai művek közül nagyon tetszett Pósa Zoltán: Gólyaavatás/68 című novellája. A gulyáskommunizmus idején egyete