A Hitel című folyóirat az elmúlt évtizedekben a magyar literatúra egyik vezető sajóorgánumává nőtte ki magát. Nemcsak szépirodalmi, hanem közéleti, történelmi, művészetelméleti írásokat is közöl. A 2017. évi 12. szám tartalmából: Ágh István gyönyörű versekkel jelentkezik, különösen a Vörös kánikulsa emelkedik ki a sorból: egyszerre közélati, létösszegző és tájleíró vers. Ritkán olvashatunk mostanság ennyire jó, klasszikus formavilágú költeményeket. Lezsák Sándor az Azonnali versek órája című költeményével felülmúlja az előzetes várakozásokat. A Pilinszky Jánosra emlékező költemény pedig könnyeket csal az ember szemébe- nem tudni, hogy ez volt-e az eredeti alkotói szándék... Weöres Sándor poétikájával több tanulmány is fogalkozik, Falusi Márton szerint Nemes Nagy és Rákos Sándor is az ő poétikájából töltekezett, jómagam ezt kissé másképp látom: szerintem többen, egymástól függetlenül, a maguk zsenialitásának köszönhetően jutottak el hasonló célokig. Van egy írás, mely minden Olvasót vit