Bejegyzések

Pataky Attila címkéjű bejegyzések megjelenítése

Almási Tamás filmjét néztem, de nem bírtam végig

 Amikor anno az első EDDA Művek feloszlott, bemutattak a tévében egy filmet. Gonosz filmet.Almási Tamás:Kölyköd voltam című alkotását. Nem bírtam nézni, ahogy Attis, Slamó,Zsöci és Buksi egymásnak esik.  Tegnap, közel 40 évvel később újra megnéztem Almási sok botrányt kiváltó filmjét. Most sem bírtam nézni. Szörnyű volt látni, ahogy négy, igen tehetséges ember egymást fúrja-faragja, s mindezt azért, mert- na ez a kérdés,negyven év után is. Hogy miért.  Az EDDA művek feloszlása a huszadik századi magyar kultúrtörténet egyik legszomorúbb epizódja. A bánatot csak részben enyhíti az, hogy 1985-ben Pataky Attis újraalakította a bandát, s sok kitűnő dallal ajándékozták meg a közönséget.  Csak azt az 1983-as feloszlást, csak azt tudnám feledni. Nehéz. 

Musicmedia Magazin, 2017/3.

A Musicmedia Magazin negyedévente megjelenő könnyűzenei folyóirat (persze, ilyenkor szólal meg az Olvasóban a kisördög: a könnyűzene az maga a Zene, vagy vezet ennél út tovább is?) Mindenesetre a magazin a maga műfajában magas színvonalú, érdemes az olvasásra. A könnyűzene teljes spektrumát átfogja. de elsősorban a rockra koncentrál. A 2017/3. szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: - Múltidézés Schuster Lóránttal, a P. Mobil frontemberével, a Budai Ifiparkról. A magyar rock egykori fenegyereke meglehetősen őszintén, az utóbb időben elterjedt nosztalgiától mentsen szól az intézményről. - Megjelent Lukács Peta második szólólemeze. A Bikini egykori gitárosa azt vallja, hogy a különböző csúcs-hangszermárkák közötti választás csupán ízlés kérdése. Az egész interjú rendkívül komoly, szakmai, - A Hisztéria zenekar 30 éves. - A Zártosztály következő koncertjén 10 volt EDDA-tag lép fel, olyan legendákkal találkozhat a közönség mint Barta Alfonz ( Talfi), vagy Mirkovics Gábor. Pataky