Írott és elektronikus média régen és ma

 Nézegeti az ember a régi tudományos folyóiratokat,és olykor szeme-szája tátva marad...Az Élet és Tudomány 1975/8. számának 45.oldalán egy kis tízsoros,fényképes hír tudatja a magyar valósággal,hogy az NSZK-ban (fiatalok kedvéért:ez volt Nyugat-Németország,azaz Németország kapitalista fele) forgalomba hozták a mindent radírozó radírt. Radíroz fémről,fáról,műanyagról,bőrről,továbbá kisebb felületeken tud glettelni és mattírozni is.Mattírozásnak azt nevezték,amikor fényesre varázsoljuk a parkettát. Letisztít makacs  foltokat,rozsdát, mindenféle oxidációt,festékfoltot.Mindeközben kíméletes az anyaggal.  A mi magyarországi életünkből ez a csoda,sajnos,kimaradt. Viszont:nálunk volt már zselés radír,már az 1980-as években. Az menő volt,bizony,menő a suliban. Nem volt sem tartós,sem erős, viszont jól nézett ki. 

 A Delta magazin 1975/3. számának címlapján egy hatalmas űrtávcső fényképe látható. a távcsövet Ausztrália fővárosában, Canberrában állították fel, nem titkoltan azzal a céllal, hogy idegen égitestek értelmes lakóival vegye fel a kapcsolatot. Üzenetet is küld az űrbe, kettes számrendszer jeleiből ( azaz 1-esekből és 0-kból)álló, földi ember számára felfedezhetetlen kombinációt.  A vágy, hogy idegenekkel, más bolygók értelmes lakóival beszélgessünk, kommunikáljunk, ősrégi. Kérdés, hogy mit értenek meg az idegenek az egyesekből és nullákból. rájönnek-e, hogy az egyes 1-et, a 0 pedig nullát jelöl? Ismerik-e azt a szót, hogy számrendszer? Milyen a matematikájuk, csillagászatuk, logikájuk, univerzumról alkotott képük, csillagászatuk? Békések-e a szándékaik? Léteznek-e egyáltalán? A média bulvárosabb ága szerint igen. A kutatók nem biztosak benne, Canberrában a tudósok megpróbálták valóra váltani az emberiség egyik ősi álmát. Ezidáig eredmény nélkül. Vagy- ki tudja? A Delta magazint annak id

 Az Új Írás című folyóirat 1975.májusi számának 80-82. oldalán jelent meg Illyés Mária: Barcsay Jenő rajzairól című írása. Nagyon magas szintű képzőművészeti jártasságról tanúskodó írás. Szakértőként elemzi az akkor hetvenöt éves mester rajzait, rézkarcait. Ám felvet egy ennél általánosabb, a képzőművészet egészére kiterjedő kérdést is. Mégpedig azt, hogy egy festő munkásságában milyen viszony áll fenn a rajzok és a " valódi" festmények között.  A reneszánsz kortól kezdve a rajzot a festészet afféle előiskolájának, az anyaggyűjtés legjobb módjának tartották. Vannak festmények, melyhez több száz grafikai előtanulmány készült. Később aztán ez a viszony változott, a grafika, a rézkarc mindinkább önálló művészeti ággá vált ( recenzens hozzáteszi: ez nem kis részben a 16.században megjelenő új tudománynak, a térképeszetnek is köszönhető.A koraújkori térképek valóságos művészeti alkotások.). A festészet és a rajz mindinkább elvált egymástól, s bár az olajfestményekhez, akvarellekhe

 Az 1970-es években Magyarországon megkezdődött a történelmi szembenézés. Azok a magyar értelmiségiek, akik nem helyesen cselekedtek a Rákosi- korszakban, majd a korai Kádár-korszakban, kitárták a szívüket. Persze, nem direktben és nem is a mainstream-médiában, hanem kevésbé olvasott kulturális folyóiratokban, többnyire irodalmi köntösbe csomaglva.  Az Új Írás című folyóirat 1975.februrái számában jelent meg Bihari Sándor: Krónika című verse. 5 szonettből álló ciklusról van szó, mely a fiatal értelmiség feltűnését, manipulatív úton történő vezető szerephez juttatását, valamint magára eszmélését jeleníti meg.  Az első szonett a " szentségtörés szertartsáról" szól, ez feltehetőleg arra utal, hogy a marxista képzettségű fiatalok lerombolták a régi, polgárinak, reakciósnak minősített tabukat.  A második szonett a szocializmus türelmetlen építéséről szól, arról, mekkora szerepet vállalt ebben az akkori ( 1950-es évekbeli) fiatalság. A harmadik szonett az eszméből való kiábrándulás

 Az Új Írás című folyóirat 1975/7.száma közli Ferenczy Béninek,a magyar szobrászat és éremművészet mindmáig legnagyobb alakjának Monumentalitás és méret című írását,pontosabban:esszéjét. Ferenczy felidézi Robert Musil osztrák író egyik írását,melyben A tulajdonságok nélküli ember című világsikerű regény szerzője arról ír,hogy Európa nagyvárosaiban nagyon sok a monumentális,ronda emlékmű. Sokszor London vagy Párizs lakói sem tudják,ki mivel érdemelte ki,hogy egy akademikus stílusú szobrász többméteres szobrot szentel neki. Ferenczy szerint-aki alig titkoltan egyetért Musillal- a jó emlékmű emberléptékű. Amit a köznyelvben monumentalitásnak hívunk,az pont a tárgy elszakítása az embertől,a valóságtól. Szerző hosszasan elemzi Michelangelo híres Dávid szobrát. Az itáliai reneszánsz zsenije trükközött a perspektívával:minél közelebb megyünk,annál kisebbnek látszik a szobor. Firenze városi tanácsa teljesen dilettáns módon,egy városhoz közeli mezőn állíttatta fel a szobrot,ezáltal arányait ves

 Magyarországon az 1960-as évek végén bukkant fel az ún.naiv művészet. A "naivak"amatőrök voltak,akik a világ nagy összefüggéseit-vagy éppen ellenkezőleg:a falusi mikrovilág kis összefüggéseit-örökítették meg,hol jól,hol rosszul. A kulturális sajtóban,médiában nagy vita bontakozott ki a naiv művészetről.  A Forrás című folyóirat-a korabeli kulturális sajtó egyik fő reprezentánsa-vitát rendezett az új jelenségròl. E vitában megszólalt Ortutay Gyula,a korabeli néprajztudomány(sokak szerint túlértékelt) reprezentánsa. Ortutay mindenekelőtt az esztétikum fontosságára hívta fel a figyelmet. "Az alkotás-ha hivatásos művészé,ha naiv művészé-alkotás, és esztétikai megítélése mértéke nem lehet engedékeny,mentegetőző.'-írja Ortutay. Ezzel rátapintott az érzékeny pontra:a naiv képzőművészek sokszor az alkotás öröméért alkottak,sok esetben nem is ismerték a festészetet,szobrászatot,fafaragást uraló esztétikai kategóriákat. Többnyire a maguk örömére festettek,faragtak. Ortutay jo

 Vargha Balázs:Eurydice c.tanulmányát olvasom az Új Írás című irodalmi,kritikai és művészeti folyóirat 1975/3. számának 61-72.oldalán.Lehengerlő,megdöbbentő-nincsenek rá szavak. Ha ez a sztori mai,21.századi ismert emberekkel esett volna meg az összes sajtó-és médiatermék azonnal ráharapna. Szóval,Kazinczy Ferencről,az eddig igencsak aszketikusnak ismert költőről,nyelvújítóról és szellemi vezetőről kiderül,hogy nem állt távol tőle egy kis flört. Bár udvarolt Török Sophie-nak-a család eredetileg a nővérét,Susanne-t akarta a költő nyakába varrni házasság céljából- bele-belefért az életébe némi múló kis románc. A tanulmány szerint 1802-ben Félixfürdőn,az abban az időben a magyar társaság krémjét vendégül látó gyógyfürdőben gyógyította a bal karját,a nagy gyógyulás közepette pedig összeismerkedett a Sárosy házaspárral. Pár nap múlva már folyton hármasban látták őket,s ez a tény-bár ezt nem írja Vargha Balázs-a kor prűd és pletykára éhes közvéleményét igencsak elgondokodtatta...Kazinczy bel

 Jurij Levitanszkijról eddig mindössze annyit tudtam,hogy más időtöltés híján előszeretettel fordított orosz nyelvre magyar költőket(mások mellett Nagy László,Juhász Ferenc alkotásait). A napokban kezembe került a Nagyvilág folyóirat 1975/7. száma,s ebből bizony kiderül,hogy Levitanszkij költőnek sem volt utolsó. Első sem,de ez nem is akkora baj. A 993.oldalon közölt A kezdet előtt c.versében a lírai én kinyit egy régi kalendáriumot,majd hosszas elmélkedésbe kezd egy időből kilépett világról,ahol is "csak egy idő van,nem száll év az évre". No,és hát hol van csak egy idő,mármint mérhetetlen idő?Az örökkévalóságban. Levitanszkij barátunk tehát a mérhető idő hatósugarán kívül álló világról,az örökkévalóságról elmélkedik. Csakhogy 1975-öt írunk,a Szovjetunióban(Ukrajna ekkor oda tartozott) vallási tárgyú irodalmi mű nem jelenhet meg,úgyhogy az ügyes,kommunista cenzúrát kijátszó Levitanszkij egyszerűen nem írta le,hogy voltakáppen miről is szól a verse. Jellemzett,körülírt valamit

 Nagy László a huszadik századi magyar költészet emblematikus alakja. Egyik legismertebb verse az Adjon az Isten,a költő maga is előadta rádióban, tv-filmen,mondenfajta akkori médiában. Az Új Írás c.folyóirat 1975.máciusi száma is közölte. A Színészkirály,Latinovits Zoltán is sokszor szavalta színpadon. A vers két utolsó sora("...adjon úgy is/ha nem kérem") azonban sok találgatásra ad okot. Miért nem akar a költő kérni Istentől?Megingott hitében?Világias lett?Nagy László személyiségét és életkörülményeit ismerve ez nem valószínű. Akkor mi történt? A választ a vers keletkezési évszáma adja meg:1944. A második világháború tombol,igaz,a szövetségesek állnak nyerésre,de a vége még nagyon-nagyon messze.Magyarországon német megszállás,majd októbertől nyilasuralom. Délről pedig jön a szovjet Vörös Hadsereg,"felszabadítani",tudjuk,milyen következményekkel. Sok ember,nem alaptalanul,úgy érezte,eljött az Apokalipszis ideje. Nincs mód kérni Istent,nincs mód imádkozni. Olyan tö

 Azon néprajzosok,társadalomtörténészek,történelem szakos egyetemi hallgatók számára,akiket érdekel a honfoglalás előtti kor magyarságának társadalma,egy nagyszerű cikket ajánlunk. A Múzeumi Kurír c.folyóirat 1975.júniusi számában(42-48.o.) jelent meg Katona Imre tollából A magyar őstörténet kutatásának néprajzi forrásai című cikke. Nem is annyira a forrásokról ír nekünk Katona Imre,hanem összegzi,összeveti a régészet,a történelem eredményeit a néprajzosok kutatási eredményeivel. Megtudjuk,éltünk-e őstörténetünk időszakában matriarchátus keretei között. Képet kapunk arról,hogyan alakult ki családi alapokon nyugvó társadalomból nemzetségi alapokon nyugvó társadalom. Választ kapunk arra a kérdésre,honnan ered "szer"szavunk,és miért maradt fenn a honfoglalás kora után is. Az egyik örök kérdésről,a totemről is nagyon érdekes álláspontja van Katona Imrének.Meggyőzően írja le a Szerző a nemzetség jellegét és szerepét. Ami számomra legérdekesebb volt,az a nemzetség viszonya a többi

 A kukoricagóré arra való,hogy abban helyezik el a learatott kukoricát. Manapság már nagyon kevés falusi portán van ilyen építmény,de 1975-ben még más volt a helyzet.  Kurucz Albertnek a Múzeumi Kurír c.folyóirat 1975.júniusi számában közölt tanulmánya a Hajdú-Bihar megyében található Konyár községbe visz el bennünket  Kurucz itt vizsgálta-Dankó Imre egyik írását vezérfonalként használva-a kukoricagórék építészeti sajátosságait (sok volt ezek között a kővázas góré),számát,méretét. Az építészeti részletekbe nem szeretnénk itt belemenni,az viszont érdekes,hogy míg a 19.században csak néhány nagygazdának volt góréja,addig a 20.század második felére már közel 100 paraszti portán láthattunk ilyen építményt. Mindezt azért találom érdekesnek,mert a hazai tudományos és mainstream média ócsárolja a Kádár-korszak mezőgazdaságát. Ezek szerint mégiscsak volt valamiféle fejlődés... Mára a kukoricagórék nagy része ismét eltűnt,s ahol meg is maradt,ott sem többek,mint egy hagyományos paraszti életfor