Bejegyzések

labdarúgó címkéjű bejegyzések megjelenítése

Miért baj,hogy Szoboszlai Dominik sérült?

 A média kissé sajnálkozva emlegeti SzoboszlaI Dominiknak,a magyar labdarúgó-válogatott ászának sérülését,majd reménykedve hozzáteszi,hogy néhány héten belül visszatérhet a Liverpool ásza. Csakhogy az késő. Nem arról van szó,hogx Szaboszlai nem utazhat. Dehogynem. Viszont a felkészülésben így nem tud résztvenni. Nem tudja a csapat kipróbálni a rá épülő figurákat. Szoboszlai átmeneti kiesése mindenképpen nagy érvágás az EB-re készülő magyar labdarúgó-válogatottnak. Marco Rossi csapatának sokkal nehezebb lesz Szoboszlai nélkúl,mint vele.  Bízunk benne,a fiúk megoldják a dolgukat...

Szoboszlai,a 13. és az 52.

 A magyar labdarúgók közül leginkább Szoboszlai Dominik szerepel az európai médianyilvánosságban,a többiek legfeljebb csak epizódszereplők. Ez a helyzet. Érdemes Szoboszlai esetében összevetni a különböző rangsorokat,listákat. Merthogy igen furcsa eredményekre jutunk. Az egyik brit lap 2023.decemberi rangsora szerint Szoboszlai a világ 52.legjobb futballistája. Szerintem előrébb van,s nemcsak a szurkolói szív mondatja ezt,de nem ez az  érdekes. Hanem az,hogy egy szintén brit  internetes orgánum szerint Szoboszlai a világ  13.legértékesebb labdarúgója. Akkor most hogy van ez?A világ  13.legértékesebb játékosa szakmailag csak az 52.?A két szám között azért van egy nagyságrendnyi különbség.Ennyire felborult volna a profi futball  értékrendje?Valami nem jól van ezekkel a  rangsorokkal.Meg úgy a világgal sem. Szerintem.Nem tehetünk mást:drukkolunk Dominiknak. Most azért,hogy épüljön fel sérüléséből.

Otigba góljával győzte le a Vasas a Szegedet-Öninterjú

 Megnéztem a közmédia m4 sportcsatornáján a Szeged-Vasas NBII-es labdarúgó mérkőzést. Ezután készítettem egy öninterjút. Igen,nem tévedés:interjút saját magammal,mint egyszerű nézővel,szurkolóval. -Miért nézel ilyen meccseket,mint a Szeged-Vasas a magyar NBII-ből? Miért nem nézel inkább angol bajnokikat? -Nem tudom. Valahogy úgy érzem,nem olyan jó,de a miénk. Magyar futball. Hazai íz. -Amúgy véleményed szerint jó meccs volt? -Szerintem igen,az általam előzetesen vártnál sokkal jobb. Mindkét csapat győzelemre játszott,a Vasas esetében ez érthető,hiszen fel akarnak jutni az első osztályba. A Szeged esetében pedig látszik a csapatépítés szándéka. Vukmir edző remek együttest állított össze. Egyébként mindkét csapatban vannak korábbi NBI-es játékosok,akik remekül játszottak. A Szegedben ott van Jovánovics,a Vasasban nagyon tetszett Pekár első félideji játéka,valamint a gólszerző Otigba teljesítménye.  -Szerinted feljut a Vasas az első osztályba? -Nagyon nehéz kérdés. A szezon elején mindenk

Magyar-lengyel 3-3:mit keresett Lewandowski egyedül középen?

 Megnéztem a közmédia m4 sportcsatornáján a Magyarország-Lengyelország válogatott mérkőzést. Ez,kérem,igazi csapatmunka volt. Nekem legalábbis nagyon tetszett a magyar labadarúgó-válogatott lengyelek elleni teljesítménye. Nagyon küzdöttek,csapatjáték  folyt, egészen 3-2-ig egész jól ment minden. De hogy maradhatott Lewandowski,a világ jelenlegi legjobb csatára,teljesen üresen középen??Ember!!Ott várta másodperceken át a lasztit. Hú.  De azért nem voltam ideges a harmadik bekapott gólnál sem. A 3-3 teljesen reális eredmény. Ilyen játékkal meg tudunk verni akárkit. 

A Juventus lezárta a találgatásokat,Ronaldo marad

 Hetek óta azon cirkuszolt a nemzetközi média,hogy Cristiano Ronaldo vajon marad-e Olaszországban,és továbbra is a Juventust erősíti,vagy visszatér Spanyolországba korábbi klubjához,a Real Madridhoz. 2021.március 22-én a Juventus végre lezárta a találgatások sorozatát. Bejelentették,hogy Ronaldo továbbra is a klub játékosa marad. Indoklás:ő a világ legjobb labdarúgója,nem engedik el.  Erre nem lehet mit mondani. Ez van. 

Messi fizetése négy évre 555 237 619 euró. Erre rácsapott a média!

 A nemzetközi nyomtatott és ekektronikus médiát lázba hozta a hír:Az El Mundo spanyol lap hozta nyilvánosságra,hogy Lionel Messi,az FC Barcelona és az argentín válogatott sztárja négy év alatt összesen 555 237 619 eurót kap fizetésként a klubjától. Ennek jelentős részét már fel is vette. Magyar forintban számolva ez négy év alatt 200 milliárd forint. Lionel Messi ezzel a világ egyik legjobban fizetett alkalmazottja.  Az FC Barcelona persze perelni akarja az El Mundot,mondván,a klubok és a játékosok közötti megállapodás nem nyilvános.  Véleményem szerint a klubnak nincs igaza,ugyanis egy olyan kaliberű és ismertségű labdarúgó,mint Lio Messi,már kózszereplőnek tekinthető. A közszereplők javadalmazása pedig nyilvános. Ugyanakkor nem akarok táplálni semmilyen demagógiát. Messi ezt a pénzt visszahozta a Barcának. Másrészt:az FC Barcelona nem állami támogatásból működő klub. Éppen ezért annyit fizet a játékosainak,amennyit akar. Messi fizetése nem közpénz. Egy cég ennyit fizet egy alkalmazot

A MOL Fehérvár FC csak nagyon nehezen nyert a Szeged-Csanád ellen- m4 sport, 2019.december 3.

Az immár sokadik nevét viselő magyar labdarúgó sztárcsapat, a MOL Fehérvár FC , Magyar Kupa- mérkőzést játszott a csapat-névváltozásban ugyancsak nem szűkölködő Szeged-Csanád ellen. A meccset a közmédia sportcsatornája, az m4 közvetítette 2019.december 3-án, alapvetően jól, bár én a bíróval kapcsolatban kissé keményebben fogalmaztam volna. A Fehérvár szenvedett. A Szeged az első negyedórát megúszta kapott gól nélkül, erre felbátorodott, és a remekül játszó csapikapi, Tóth Gábor vezetésével, remek kontrákkal zavarba hozta a Fehérvárt ( már em is merek Vidit írni...). A székesfehérváriaknál különösen Petryak nyújtott a vártnál gyengébb teljesítményt, de Zsórinak alig volt eredményes megmozdulása. A Szeged hősiesen védekezett. A második félidőben az jelentette a fordulópontot, hogy csereként beállt Kovács István és Nego. Megélénkült a Fehérvár játéka. A hajrában kaptak egy tizenegyest- az m4 ezt is remekül interpretálta- ezt a Szeged kapusa védte. A hosszabbításban aztán a kettős embe

Marco Rossi nem keres kifogásokat- Nemzeti Sport, 2019.november 21.

A Marco Rossi irányította magyar labdarúgó válogatott 2-0-ra kikapott Wales csapatától, így pótselejtezőt kell vívnia ahhoz, hogy kijusson a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra (Ha belegondolok: kibővítették az EB mezőnyét 24 csapatra, és meg ebbe sem tudunk simán bekerülni. Amikor a magyar futball jó volt, még 8 csapat vett részt az EB-n. Oda is alig tudtunk bekerülni.) A Nemzeti Sport- Magyarország vezető print sport-médiaterméke- 2019.november 21-i számában Marco Rossi elvállalja a felelősséget a vereségért. Nem keres kifogásokat. Véleményem szerint- s szerintem nem csak az én véleményem szerint- legkevésbé Marco Rossi tehet az egészről. A vereség oka az volt, hogy a magyar csapat nem játszott kreatívan. Merthogy nagyon kevés olyan játékosa van, aki képes kreatívan és egyúttal megbízhatóan játszani. Ezeket az ászokat a kluboknak kellene kinevelni, de nem teszik. Inkább vásárolnak a piacon harmincéves szerbeket meg bosnyákokat, akik két évre leszerződnek, egy évre lesérülnek,

VB: Az oroszok legázolták a szaúdiakat- m4,2018.június 15.

A labdarúgó VB nyitómérkőzésén Oroszország válogatottja magabiztos győzelmet aratott Szaúd-Arábia válogatottja felett. 5-0 lett a végeredmény, s azt kell mondjuk: volt ekkora különbség a két csapat között. Amint azt az m4 közmédia kommentátora Hajdú B. István is megjegyezte, a szaúdiak játékában nem látszanak a perspektívák. Az orosz gólokat Gazinsky, Cserisev, Dzjuba, Cserisev, és Golobin szerezték. Cserisev második góljánál joggal jegyezte meg Hajdú B. : ez más csapatok ellen is bement volna. Csodaszép gól volt. Hozzá kell tennünk, hogy mind Cserisev, mind Dzjuba csereként állt be, Csercsaszov mester tehát kiválóan cserélt. Az m4 közvetítése pedig nagyon magas színvonalú volt, bármelyik ország bármelyik tévétársasága megirigyelhetné. Sportújságírásban mindig is jók voltunk. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ha szeretnél jó könyvekről jó, tömör és rövid ajánlókat olvasni: konyv-ajanlo.blogspot.com

Mielőtt labdarúgó VB: A kézisek kijutottak a VB-re!- m4, 2018.június 14.

Azt gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha kijelentem: az elkövetkező egy hónapban itt minden írott és elektronikus médium az oroszországi labdarúgó Vb-vel lesz tele. Éppen ezért illik megemlékezni még most, a rajt előtt, hogy 2018.június 14-én Magyarország férfi kézilabda-válogatottja kijutott a világbajnokságra, mégpedig úgy, hogy kiütötte a korábbi világbajnoki bronzérmes Szlovéniát. Bánhidi Bence világklasszis játékot nyújtott, Székely Márton elképesztően védett, Hornyák elképesztett, de a szellemi vezér, az bizony nem volt más, mint Lékai Máté. Külön meg kell emlékeznünk Nagy László teljesítményéről, aki egy vagy két embert teljesen lekötött védekezésben, így a többiek- ha nem is zavartalanul- játszhattak. Gratulálunk! xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxXX Nézd meg ezt az oldalt is: versekesnovellak.blogspot.com

Nemzeti Sport,2018.május 3.

A Nemzeti Sport Magyarország vezető sport-tematikájú sajtóterméke. A 2018.május 3-i szám tartalmából, a teljesség  igénye nélkül: - Címlap: Labdarúgó BL: Az AS Roma 4-2-re győzte le a Liverpoolt, de az angolok 7-6-os összesítéssel jutottak be a BL kijevi döntőjébe. - 2. oldal: Thury Gábor széljegyzete a Real-Bayern mérkőzésről és Jupp Heynckess mesterről - 3.oldal: Interjú Loic Negoval, a Videoton labdarúgójával, abból az alkalomból, hogy hétvégén a Fradi bajnoki címről döntő rangadót játszik a Vidivel.A 4.oldalon rövid beharangozó az OTP Bank Liga hétvégi meccseiről. Interjú Holman Dáviddal, aki Debrecenből Pozsonyba szerződött, kupát nyert a Slovan Bratislavával, és remekül érzi magát. Labdarúgó NB II: Az MTK 4-1-re verte a Sopront. Hogyan látta a nemzetközi sajtó a Real-Bayern mérkőzést? Sajtószemle, pl. Marca, Bild, The Guardian. Kézilabda: A Győr két góllal verte a Fradit, a bajnoki címről valószínüleg a gólkülönbség fog dönteni. Birkózó VB: Bronzérmet nyert Lőrincz és Korpácsi.

Nemzeti Sport, 2018.február 14.

A Nemzeti Sport Magyarország vezető sportnapilapja, az egyik legnépszerűbb magyar sajtótermék. A 2018.február 14-i szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: Labdarúgó BL: Mindkét angol csapat remekül szerepelt a legjobb 16 között folyó, egyenes kieséses csatározások első mérkőzésén. A Manchaster City 4-0-ra kiütötte a svájci FC Baselt, a Tottenham Hotspurs pedig idegenben játszott 2-2-t a Juventussal. Gonzaló Higuaín két gólt szerzett, már a 9. percben 2-0-ra vezetett a Juventus, de Kane és Eriksen kiváló játékával egyenlített a Spurs. Téli olimpia: Az osztrák sílegenda, Marcel Hirscher megszerezte első egyéni olimpiai aranyérmét. A magyar férfi gyorskorcsolyaváltó nagyot küzdve bejutott a döntőbe. Márton Anita súlylökő éremért utazik a világbajnokságra. Erre minden esélye megvan, hiszen jelenleg 3. a világranglistán. A France Football rangsorolta a legjobb BL ( illetve BEK) győztes csatártriókat. A legjobbnak a Puskás- Di Stefano-Gento hármas bizonyult. 

Nemzeti Sport, 2018.január 31.

Magyarország vezető sportnapilapja a Nemzeti Sport. A 2018.január 31-i számból, a teljesség igénye nélkül: - Címlapon: Az Újpest labdarúgója, Windecker József, nem fogadta el a havi 2 millió forintos ajánlatot. Kérdés, hogy ez hogyan került ki a sajtóba... - Úszás: Hosszú Katinka kissé visszafogja a versenyzést, nem indul hétvégén Nizzában. - Berta Mihály cikke Petschauer Attila olimpiai bajnok vívónkra emlékezik. - Magyar futball: mi újság a másod-harmadosztályban, illetve a megyei bajnokságban? - Kézilabda: Támogató hiányában megszűnik Székelyudvarhelyen a férfi kézilabdázás. A csapat tagjai szabadon igazolhatnak. - A 8-9. oldalon egy rendkívüli magyar sportfejlesztésről olvashatunk: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Orczy-park területén gyakorlatilag Budapest új városrésze születik meg. - Tenisz: Hamarosan indul a Davis Kupa-derbi a sokkal esélyesebb belgák ellen. Piros Zsombor, Balázs Attila és Fucsovics gőzerővel készül. - Futsal: az ETO bejutott a Bajnokok Ligája nég