Írott és elektronikus média régen és ma

 Talán a nap meteorológiai ( de lehet, hogy a természettudományos világ egészét érintő)  híre Európában, hogy az amúgy rendszerint négy évszakos Kárpát-medence keleti részén- azaz Magyarország keleti megyéiben- 2023. április 6-án délelőtt esett a hó. Szép, apró hószemcsék voltak ezek, melyeket az erős , gomolygó szél bizony befújt az esernyők alá. A közszolgáltatások nagyjából tűrhetően működnek, nincs pánik, az emberke, ha időjásárólm eteorológiáról van szó, már nem lepődnek meg semmin.  Az a helyzet, hogy ahogy súlyosbodik a glovális éghajlatváltozás, kirajzolódik egy tendencia: A kárpát-medence egyre inkább két évszakos időjárási zóna lesz. Emlékeznek: tavaly, 2022. októberében még 24 fok is volt! A négy évszakból marad kettő:a tél meg a nyár. A tavasz, meg az ősz pedig kulturális emlékezetünk része lesz. Sajnos. Én szeretem a tavaszt.  Annak különösen örülök, hogy a helyi média nem keltett pánikot. 

 Most még csodálatos ősz van,húsz fok körül az átlaghőmérséklet,de azért mindenki érzi már a mi kis Kárpát-medencénkben,hogy hamarosan vége az ősznek,jönnek a mínuszok,előbb hajnalonta,aztán már szégyenkezés nélkül,nappal is. Egyre kevesebbet megyünk ki,ahogy közeleg a december,úrrá lesz az emberen egyfajta bezártságérzet-pszichológusok sokat tudnának erről mesélni. De az irodalom is elmondja erről a magáét. Turbuly Lillának van egy-a sok közül-remek verse,az a címe,hogy Ki. Az Alföld folyóirat 2016/9.számában jelent meg. Az epigramma arról szól,hogy bezárva érzi magát a lírai én,és ki akar szökni "a bodzaillatú nyárba". A vers ritmusát a "ki" és a "végig"szavak soreleji ismétlődése adja(a héber költészetben is van ilyen,a sor elején kell keresnünk a ritmikusság okát,eredetét), igencsak nagyszerű és emlékezetes vers kerekedett belőle.  Majd decemberben,ha esik a latyak,többször előveszem,elolvasom,közben gondolkodom versről és pszichológiáról,bezártságról

 A Magyar Kukta gasztronómiai folyóirat 2005/8. száma nyári ételekkel foglalkozik. A címlapon a bodzás táska túróstésztából nevű sütemény felettébb ínycsiklandozó képe látható,a belső oldalon pedig ezen étel nem kevésbé ínycsiklandozó receptje olvasható. Nagyon korrekt,pontos,finom. Nem hitegeti az Olvasót azzal,hogy ez egy könnyen elkészíthető étel,merthogy nem az. Külön kell ügyelni a bodzás töltelékre,a tésztára és a vajas morzsára. Nem kezdő gasztronómusoknak való. Inkább gyakorlottabb háziasszonyoknak javasoljuk,hogy próbálkozzanak meg vele. Ha viszont siker koronázza erőfeszítéseinket,akkor a vendégsereg hálás lesz. Azzal viszont már vitába szállnék,én,az abszolúte laikus,hogy a bodzás táska nyári étel.Éppen ellenkezőleg. Olyan jó lehet télen,a meleg szobában,egy pohár tea mellett(a Magyar Kukta receptje körtebefőttel ajánlja tálalni,az sem lehet semmi...),meccsnézés közben,bodzás táskát falatozni. Az én nem túl fejlett gasztronómiai ízlésem szerint ez a finom étel inkább a téli

 Az a jó túrabeszámoló,amely magához kötí,mintegy résztvevővé teszi az Olvasót. Bevallom,jómagam sokáig nem voltam a vízitúrázás odaadó híve-gyenge úszáskészség,a kényelmetlenségek,stb -de amikor elolvastam Harsáczki György:Várlátogatás kenuval c.írását(Magyar Turista,2007.augusztus,38-39.o.),egy kicsit magam is résztvevővé váltam. Szinte saját magamat láttam,ahogy kenuzok végig a Garam folyón(Szlovákia),néha felborulok,néha nem,kempingezek,sörözgetek,sátorban alszom,meg minden. Ez egy remekül megírt,igazi kedvcsináló cikk,az ember szinte várja a nyarat,hogy elindulhasson. Tél közepén egy kis nyári ábránd,vágyakozás-aztán persze tudom,hogy belőlem már soha nem lesz igazi vízitúrázó. De olyan jó volt egy kicsit kimenekülni ebből az esős,szürke télből. Harsáczki György cikke megadta nekem ezt az élményt. Köszönet érte!

 Ahogy tapossa a havat a messzi Északon,...az ég szürke...csak néhány órára süt ki a Nap... A sajtótól,médiától régebben azt várták el, hogy általa valami szépet,nemeset és maradandót éljen át a befogadó. Aztán ezek az elvárások hirtelen megváltoztak. De még napjainkban is alkotnak olya tehetségek a sajtóban,médiában akik alkotásaikkal képesek igazán gyönyörködtetni. A Reader's Digest 1997.januári számában olvashatjuk Pierre Berton:Azok a régi szép telek című írását. Annyira pontos,életszerű,hogy az Olvasó szinte a bőrén érzi a kanadai telet. Átéljük,milyen lehetett puszta kézzel hozzáérni a fémalkatrészhez a mínusz 40 fokos hidegben. Átérezzük az óvónő helyzetét,aki minden szünetben tizenkét gyerekre adta rá a két zoknit,a kesztyűket,kabátokat,sálakat,majd vette le róluk a szünet végeztével. Szinte együtt fáj a szívünk az Utolsó Hajó utasaival,akik október körül elhagyták Dawson Hillt,hogy melegebb vidéken húzzák ki a telet. S mit érezhettek vajon a parton állók? Ott vagyunk a kan