Bejegyzések

botrány címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kegyelmiügy-botrány: tágul a kör, egyre több név merül fel

 Általában nem szívesen foglalkozom belpolitikai kérdésekkel- arra valók a pártok sajtó- és médiaorgánumai- de ez most olyan súlyú botrány, hogy úgy érzem,médiával foglalkozó blognak mindenképpen meg kell nyilvánulnia. Dagad ugyanis a kegyelmiügy-botrány. Szóval, ott tartunk, hogy szombaton, 2023.február 10-én lemondott Magyarország köztársasági elnöke, mert kiderült, kegyelmet adott egy kiskorúak elleni bűncselekményt elkövető ember cinkosának. Ugyanebben az időben lemondott  Varga Judit igazságügyminiszeter is, mivel ő terjesztette fel kegyelemre K.Endrét. Azóta a következők történetek: - Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítást nyújtott be: a jövőben kiskorúak elleni bűncselekmény elkövetőjének nem lehet kegyelmet adni. - a nagyobb magyarországi orgánumokon megjelentek tippek, találgatások Nován Katalin lehetséges utódjával kapcsolatosan. A legtöbb médium arra tippel, valami kevésbé karizmatikus, de megbízható, erkölcsileg támadhatatlan személy kerül az államfői székbe. - Az

Botrány a Katona József Színházban

 Az origo. hu internetes oldalon jelent meg cikk ( feltöltve 2023.11.26, 12.34, a szerzőt nem jelölték) a budpesti Katona József Színházban kirobbant botrányról.  Az történt ugyanis, hogy az állami-önkormányzati fenntartású színházban olcsóbban kaptak jegyet azok, akik a legnagyobb magyar ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció (DK) tagjai.  Véleményem szerint egy állami-önkormányzati fenntartású - azaz közpénzből működtetett- színház nem tehet különbséget néző és néző között. Nem számíthatja olcsóbban a jegyet valakinek csak azért, mert az illető a DK tagja. Máté Gábor igazgatónak (akit jómagam egyébként kitűnő színésznek és rendezőnek tartok) ugyancsak nehéz lesz megmagyaráznia ezt az esetet. A politikai korrektség megköveteli, hogy egy kulturáliis intézmény ne tegyen különbséget pártszimpátia alapján a nézők között. 

Történelem, Franciaország:DSK botránya és Sarkozy elnök,2012.

 Nagyon gyorsan pörögnek napjainkban az események, ami 2012-ben zajlott,az ma már nyugodtan tekinthető történelemnek. Mondjuk így: jelenkortörténet. A sajtó, a média ma már mindenről beszámol, percről percre elemez mindent,gyakorlatilag mindenki élőben követheti a nagy eseményeket.  A Newsweek amerikai hetilap 2012.április 23-i száma Franciaország jelenkori történelmének egyik legnagyobb botrányáról, Dominique Strauss-Kahn pénzügyi vezető botrányáról közöl elemző cikket (Does Sarko Miss DSK? Why the Libertine would have Been an Ideal Opponent.írta Christopher Dickey24-27.o.). A cikk azt vizsgálja, hogyan érinti Nocolas Sarkozy elnököt ( akit a sajtó Sarko-nak becézett), és az ő, illetve pártja választási esélyeit a botrány. Ajánlom ezt a cikket Franciaországgal foglalkozó történészeknek, politológusoknak. Nagyon tárgyilagos, több perspektívából vizsgálja a dolgokat,elemző, érthető nyelvezetű.  Mint ismeretes,Sarkozy 2012-ben megbukott...

1949.február:szurkolói botrány Pécsett,bekiabálások,a játékosok provokálása

 1949.februárjában már közeledett a bajnokságok tavaszi szezonja (akkoriban a januárt még nem tekintették tavasznak, mint manapság), a csapatok sorra játszották az előkészületi mérkőzéseket. Pécsett, Pécsbányatelep városrészben a helyi Dinamó csapott össze a PMSE csapatával,300 néző előtt. A mérkőzés 3-1 lett a Dinamó javára, a Dunántúli Napló szerint mind a 4 gól potyagól volt.  Azonban a mérkőzésen szurkolói rendbontásra- azaz:bekiabálásokra- is sor került. Erről ezt írja a Dunántúli Napló 1949.február 1-i száma:" A pécsi közönség ismét levizsgázott vasárnap,és igen sok jóérzésű szurkolót olyan kijelentés megtételére ragadtatott,hogy a pécsi sportközönség nem érdemel NB I-es csapatot...Ezek a botrányéhesek vasárnap is felváltva gúnyolták és " röhögték ki" az ellenfél játékosait,bizonyára azzal a céllal, hogy azok idegeik felett uralkodni ne tudjanak,s a végén egymást rugdossák...az az érces hangú, " sületlen" közbekiabálásairól ismert szurkoló ne gondolja, ho

Nyilatkozott az esperes, nem kapott fizetést- legalábbis ezt írta a sajtó

Egy kis szómagyarázat: esperesnek hívják a protestáns egyházakban az egyházmegye lelkészi elnökét. A Horthy-korszak legnagyobb médiabotránya egy esperes, és egy könyv miatt robbant ki.  1936-ban megjelent Szabó Zoltánnak A tardi helyzet című könyve. Óriási botrányt kavart, merthogy teljesen őszinte volt. Megírta, hogyan zsákmányolja ki a nagybirtokos a kisbirtokos parasztságot, de azt is megírta, mi mindent rosszalkodnak a falusi lányok a fonóban... Ezután kezdődött Magyarország egyik legnagyobb médiabotránya. A jobboldali sajtó és a rádió a könyv elégetését és a szerző legszigorúbb megbüntetését követelte, a baloldal viszont az egekbe magasztalta Szabó Zoltánt. Kellenek a hősök és az antihősök. Megjegyzem: a könyvet mind a mai napig a népi irodalom egyik legkiválóbb alkotásának tartják az irodalomtörténészek.  De hogy jön ide az esperes? Az írónak nyilatkozó esperes, mint azt a Magyarország 1936.augusztusi száma írta, a megjelenés után nem kapott többé fizetést, az elöljárók egyszerűe

Az ELTE genderszakáról, avagy inkább hallgatni kellene- magyaridok.hu, 2018.aug.13.

Amióta az ELTE meghirdette a társadalmi nemek mesterszakot ( ha jól tudom, ez a neve), folyik a politikai perpatvar körötte, holott, ha valaki utánanéz, látja hogy eredetileg 10 fő jelentkezett erre a szakra. Egy tízfős  kis csapat miatt esik egymásnak liberális és konzervatív oldal.Tartok tőle, hogy a vita hatására azok is érdeklődni kezdenek a képzés iránt, akik ezelőtt kutyába se vették. Azt gondlom, mindig figyelni kell a méretekre is. Ha egy liberális kisebbség elenyésző kisebbsége csinál valamit, abból nem szabad nagy botrányt kavarni. Mert akkor a kisebbség elenyésző kisebbsége felduzzad a kisebbség már nem annyira elenyésző kisebbségévé. Azt gondlom, hagyni kellett volna az egészet. Pár éven belül úgyis megszűnt volna a szak. magyaridok.hu

Mr.Zuckerberg! Nem küldök képet!-hvg.hu, 2018.május 24.

Szóval, nem tudom, hogy ez egy kamuhír, avagy valódi, annyira hihetetlen. A hvg.hu hírportálon 2018.május 24-én olvastam azt a számomra botrányosan meghökkentő hírt, hogy a Facebook arra kérte felhasználóit, küldjenek magukról meztelen képet. Tette ezt állítólag azért, hogy kiszűrhessék a beérkező meztelen képeket, és blokkolják, ha azt tapasztalják, hogy valaki valaki másról küldött képet. Hát, én nem tudom, hogy ez valóság-e, de ha igen. akkor innen üzenem Mr. Zuckerbergnek, hogy én nem küldök ilyen fényképet. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Na, ide nem kell küldeni semmit: konyv-ajanlo.blogspot.com