Írott és elektronikus média régen és ma

 Akik elmúltak már negyven évesek, és kommunista országban nőttek fel, tudják, hogy anno 1990 előtt minden mozifilm előtt vetítettek híradót. Ezt a propagandafilmet a jobb sorsra érdemes nézősereg általában végigunatkozta, ásítozta és miegyéb,viszont annál jobban esett a pillanat, amikor végre elkezdték az igazi filmet.  Az 1982/48. híradóban (igen, ezeket számozták, nehogy valaki elfelejtse valamelyiket megnézni, haha...) egy érdekes kísérlet szomorú végeredményét láthatjuk.Tesztelték a magyar lakosságnak a környezetvédelemre vaó affnitását. A filmesek kihelyeztek néhány ásót meg néhány fát egy vidéki lakótelepre, kíváncsiak voltak ,a járókelők közül hányan veszik maguknak a bátorságot, hogy szívből eredő spontaneitással nekikezdjenek fát ültetni. A végeredmény egészen elképesztő volt.  Egyetlen fa sem vert gyökeret a szorgos állampolgárok munkája által. Viszont ellopták az összes ásót.  na, ez is jellemző az emberekre...

 Érdemes lenne alaposabban megvizsgálni a 20.század második felének európai filmtermését:vajon hogyan hatnak ránk,21.századi nézőkre ezek a filmek?A Panelkapcsolat,Tarr Béla 1982-ben bemutatott filmje,még manapság,a 21.század húszas éveiben is maradéktalanul aktuális. A férj(Koltai Róbert) még szárnyalna,hajtja a szakmai ambíció,karriert,külföldi munkát szeretne,mindeközben elhanyagolja feleségét és gyermekét. A feleség(Pogány Judit)viszont túlságosan szűklátókörű:kizárólag az otthon és a család körül forognak gondolatai. A két ember,kik egykor szerették egymást,rájönnek:nem illenek össze.A házasság persze megromlik,de egybenmarad:már nem tudnák az életüket egymás nélkül elképzelni. Bizonyára mindenkinek akad a környezetében egy-két ilyen család.  A film,túl örök aktualitásán,remek. Koltaiban ott a fiatal tehetségek lendülete. Viszi a filmet. Érdemes megnézni,különösen ajánlom családalapítás előtt álló fiataloknak. 

 1982-ben mutatták be Erdőss Pál rendező első filmjét, amelynek címe: Adj,király, katonát! Nem az akkoriban népszerű gyermekjáték feldolgozását láthattuk a vásznon, hanem egy szókimondó,kőkemény, kortárs 20.század végi történetet,olyan rendkívül tehetséges szereplőkkel, mint Ozsda Erika, Szendrei Andrea,Nyakó Júlia és mások, Mindannyian ambíciózus, fiatal színésznők voltak, mindent beleadtak az alakításba. A film remekül sikerült.  A történet három fiatal lányról szól, akik feljönnek Pestre, hogy valóra váltsa álmaikatt. A Lőrinci Fonóban kezdenek dolgozni, és-mivel a pesti albérlet már akkor is drága volt- munkásszálláson laknak. A lányok egismerkednek a kőkemény nagyvárosi élettel: a monoton munkával, a rossz főnökökkel, és persze a pasikkal, a bulikkal, a korabeli presszókkal, diszkókkal. Zsuzsa meglehetősen könnyelmű, sorra váltogatja az udvarlóit, Jutka sokkal nehezebb helyzetben van, egy gyermekkori trauma miatt: állami gondozásba adták. Szeretné felkutatni édesanyját- azt most,

 A második világháború (1939-1945) a huszadik századi történelem legnagyobb katasztrófája volt. Minden nemzetben, minden országban működtek olyan ellenálló szervezetek, melyek tagjai demokratikus rendszerben szerettek volna élni. Azon dolgoztak, hogy a fasizmus vereségével minél gyorsabban érjen véget ez a borzalom.  Csakhogy, sajnos, a fasiszta országok titkosszolgálatai is próbálták kiaknázni a helyzetet. Amint az az IPM magazin 1982. júniusi számából kiderül, Olaszországban a titkosszolgálat ál-ellenálló szervezetet alakított, Luca Osteria, a Hugo doktor néven ismert lelkiismeretlen kémelhárító irányításával. Céljuk kettős volt: becsapni az angol titkosszolgálatot, illetve feltárni, Mussolini diktatúrájában kik azok, akik hajlandóak akár fegyveresen is fellázadni a diktátor ellen.  A Harmadik Front nevű ál-ellenálló szervezet aztán csúfos véget ért. Hogy hogyan, azt megtudhatjuk, Franco Fucci kitűnő cikkéből, mely az IPM 1982.júniusi számában jelent meg, címe:Álellenállók.

 Molnár Ferencet általában mint színműírót ismerjük, ekként tartja számon a magyar irodalomtörténet. Pedig írt ő mindent, újságcikket, novellát, regényt. Szalvéta című 1913-as cikkét közel hetven évvel később,1982-ben közölte újra a Magyar Konyha című gasztronómiai folyóirat ( 1.szám, 54. oldal).  Ebben a humoros és mai napig aktuális írásában Molnár a sznob illemtanárokat figurázza ki. Azokat, akik szerint nem lehet evés közben nyakunkba kötve szalvétát viselni. Azokat, akik szerint nem lehet a halat késsel enni. Molnár leírja, hogy az ún.illemtani sznobok éppenúgy szoktak illetlenül viselkedni, mint azok, akik nem estek keresztül semmiféle illemtan.-oktatáson, például belenéznek a szomszéd újságjába a villamoson, lökdösik egymást a villamosmegállóban, pletykálkodnak egész nap.  A Szalvéta című írás remek kis tanulmány a sznobizmusról, az álszentségről. Egyébként ma is vannak illemtanárok,csak ma protokoll-oktatóknak hívják őket.

 A Magyar Konyha című folyóirat 1982/1. számában olvashatjuk Novobáczky Sándor írását, melynek címe:Legyünk vendégek otthon!  A Szerző a magyar lakosság étkezésével kapcsolatban az alábbi negatív jelenségekről tesz említést: - nem reggelizünk, ha igen, akkor is kapkodva - a családi étkezésekhez nem terítünk meg, a terítőt csak akkor tesszük fel, ha vendég jön - nem mindig törődünk az élelmiszerhigiéniával, eltesszük piszkosan a vajat, a túrót - az esti tévénézés miatt a családi vacsorák is kapkodók: rátesszük az ételt a tányérra, s rohanunk a tévé elé - bögréből iszunk szódavizet éppúgy, mint gyümölcslevet, sört. Tiszta pohár csak a vendégnek jár. A meglehetősen ironikus hangvételű cikk 1982-ben jelent meg, a helyzet azóta ( főként az egészségtelen ételek elterjedésével) csak romlott. Persze, a rohanó világban ,ahol mindkét szülő dolgozik, a gyereknek meg ott az óvoda, iskola,elég nehéz lenne elvárni, hogy anyuka ( vagy pláne a cselád) reggel fél hétre megterítsen, és olyan angolos ,b

 Az európai népesség nagy része,valamilyen formában,eszik virslit. Többnyire vízben főzve fogyasztjuk-leszámítva a kerti partikat,mert ott sütjük,de itt most a hagyományos főtt virsliről lesz szó. A Magyar Konyha című gasztronómiai magazin 1982/1.számának 31.oldalán"Háztartási fortélyom"cím alatt olvashatunk mindenféle apróbb-cseprőbb háztartási trükköt. Például ezt:"Ízletesebb marad a virsli,ha nem vízben,hanem gőzben főztük". Az a kérdés,technikailag hogyan lehet ezt megoldani. Szerintem úgy,hogy feltesszük fazékban a vizet főni,a fazékra teszünk egy rácsot és erre tesszük a virslit. Az biztos,hogy továb tart a főzés ezzel az eljárással,mintha csak úgy bedobnánk a virsliket a vízbe. De a végeredmény mindenképpen ízletesebb,ezt jól írta a Magyar Konyha.  Ha már a gasztronómia a kreativitásról szól:mi lenne,ha fűszereket is raknánk a forrásban lévő vízbe?Hadd gőzölögjön az is!De ez csak egy ötlet...

 Mindig, minden időben, minden munkahelyen akadtak emberek, akiket munkatársai és főnökei a " nehezen fegyelmezhető" kategóriába soroltak be. Sóvári Zsuzsa: A csatabárd című riportja ( megjelent a Forrás folyóirat 1982/5.számában) egy ilyen embet mutat be. Afféle megmondóember ő: mindig megmondja a véleményét, főleg,amikor nem kellene. Az illető a Rákosi-rendszerben sztahanovista volt, a kommunista rendszer kedvence. A Kádár-korszakban pedig levezette mindazt a keserűséget, ami felgyülemlett benne. Saját bevallása szerint az esztergályosként dolgozó férfi többször is megverte a főnökét, állandóan panaszkodott a rossz munkakörülmények miatt, amolyan nehéz ember-e volt a cégnek. Túlérzékeny a csávó- egyszer azt mondta neki az igazgató, hogy " jöjjön csak mondja gyorsan...", ezt is személye ellen irányuló kommunikációnak tartotta. Pedig hát egy vezető mindig, minden történelmi korban igencsak elfoglalt. Hogy ez az érzékenység, érzelmi túlhevültség mennyiben vezehető vi

 Mindig szerettem és érdeklődéssel olvastam az olyan írásokat,cikkeket,melyek a Kádár-korszak hétköznapjairól szólnak. Arról,hogyan élték meg az egyszerű emberek ezt a rendkívül ellentmondásos,változatos történelmi kort. Érdekel,milyen is volt a történelem a mindennapokban. A Napjaink című folyóirat 1982/4.számában olvashatjuk Kovács György Attila:Csak illendő harcmodorban című,szociográfiai ihletésű írását. A történet egy kis faluban játszódik,utalás történik rá,hogy valamelyik középhegységünkben található a szóban forgó község. Ebben a faluban volt sokáig tanácselnök G elvtárs.Csakhogy G.elvtársat leváltották,bizonyos szabálytalanságok miatt. Na,több sem kellett az igencsak felvágott nyelvű G.-nének:iszonyatos piacikofa-modorban elkezdte híresztelni a G-t leváltó elvtársak korrupciós ügyeit. Hogy ez meg az jogtalanul kapott házhelyet a faluban. Hogy ez és ez jogtalanul hordja a moslékot a saját disznainak Hogy ez meg az kizavarta az ügyfelet amikor ügyet intézni ment a tanácsirodára.

 Nemcsak a sportszakmai nyomtatott és elektronikus sajtótermékek,de a nagy általános hírportálok is gyászolják az olasz Paolo Rossit,az 1982.évi spanyolországi labdarúgó-világbajnokság legjobbját,gólkirályát,világbajnok labdarúgót. Furcsa személyiség és furcsa játékos volt. Ő nem volt megistenült példakép,mint Diego Maradona,aki szintén a napokban veszítettünk el. Nem volt cselkirály,nem mutatott felhőfejeseket. Ő egyvalamit tudott,de azt nagyon:ott lenni, ahol labdát kapva gólt lehet rúgni. Rossi gólt rúgni tudott. Igazi csatár volt,olyan,amilyen ma már csak kevés terem. Az egyénisége?Volt benne valami szimpatikus visszafogottság. Olyan barátságos fickó volt, nem akart vezér lenni soha. Nagyon értette,figyelte a futballt,visszavonulása után is. Naprakész volt,de ezzel soha nem vágott fel. A médiának is mindig kedvesen,de visszafogottan nyilatkozott. Néha ugratta az újságírókat,de ezt is olyan kedvesen,rokonszenvesen.  Jó srác volt a Paolo,szerettem. Gyászolom. 

A nyolcvanas években még nem feltétlenül volt divat, hogy magyar újságírók Disneylandbe járjanak. A Nők Magazinja 1982/5. számában (bokor)  részesült ebben a megtiszteltetésben- és nem élt a lehetőséggel. Annyira elvarázsolta a Hamupipőke-kastély, meg Miki egér, hogy elfelejtkezett arról, hogy neki itt voltaképpen cikket kellene írni. Persze, valamit összehozott, de ez kevés. Ha én akkor újságíró- médiamunkás lettem volna, s kijutottam volna egy ilyen jó helyre, megnéztem volna- persze, nem szociológusi alapossággal, inkább csak szemrevételezés útján- kik járnak ilyen helyre, miért járnak, nem szégyelltem volna egy kicsit interjúzni, stb. Így a magyar Olvasó csak csorgatta a nyálát. Elbűvölte az amerikai álom.

Témák a teljesség igénye nélkül a Barátnő című, a hajdani Csehszlovákiában, pontosabban: Pozsonyban megjelenő folyóirat 1982/1. számából: - Beindult az " Edzett család" mozgalom. A Barátnő képeket közöl arról, milyen tornagyakorlatokat végezhet együtt a mama és a gyerek. Van benne egy olyan, amikor a kissrác felszalad Anyuka kinyújtott térdére. Nem ajánlom senkinek... - Hogyan érinti a válás a kamaszkorú gyermekeket? Tényleg igaz, hogy a válás után a gyerekek megkönnyebbülnek, merthogy nyugodtabb lesz otthon a légkör? A pszichológus 3 csoportba sorolja a gyerekeket. - Hogyan próbál kitörni az elszigeteltségből Selice község? Hogyan építik a közösséget, milyen programokat szerveznek? - Extrém gasztro: Na, ez érdekes lehet Magyarországon is: hogyan lehet évekre eltartósítani a disznóhúst? Egy ember hét évre tette el a kolbászt és jó volt. - Miért nem ehetnek a gyerekek füstölt húst? Ilyen és ehhez hasonló témákkal várta Olvasóit Csehszlovákia egyetlen női magazinja...

Ez az a sajtótermék, melyhez hozzászólni nem nagyon tudok, lévén klasszikus neveltetésű férfi, aki nem ért a Divathoz. Azt viszont elismerem, hogy fontos. Az Ez a Divat a Kádár-korszak vezető divatlapja volt, azoknak a hölgyeknek szólt, akik szerettek és tudtak szabni- varrni, netán hivatásszerűen művelték ezeket. Első blikkre az tűnik fel az Ez a Divat 1982. októberi számában, hogy az itt látott ruhákat még manapság is lehetne hordani. Ez csak megerősíti azt, amit eddig is sejtettem: divatok jönnek-mennek, de a minőség és a kreativitás örök. Az S-modelltől már búcsút vettünk, de szelleme itt van  közöttünk. Érdekes időutazás. S ha van kedve további- ennél hosszabb, behatóbbb- időutazásokat tenni, kattintson ide: konyv-ajanlo.blogspot.com