Írott és elektronikus média régen és ma

 Az Új Köznevelés című folyóirat 2015.évi számaiban olvashatjuk Fenyő D.György:Tanárparadoxon.44 tanács osztályfőnóköknek című művét. Minden pedagógus számára ajánlom,nagyon sokat tanulhatunk belőle. A 36.tanács így szól:Kérdezzen! Arról van szó,hogy az osztályfőnök csak a tanuló életének kis részét látja,ezért aztán,ha a szülő bemegy hozzá,akkor a tanár kérdezzen tőle,kommunikáljon vele. A szülők legtöbbje-Fenyő D.György szerint-szakemberként tekint a pedagógusra. Alapjában véve igaza van a Szerzőnek. Gond abban a kevés esetben van,amikor nincs. Merthogy akadnak hihetetlenül elfogult,a pedagógust ellenségnek tekintő szülők. Ezekkel az emberekkel nagyon nehéz mit kezdeni,meggyőzni őket arról,hogy nincs igazuk,nagyon nehéz. Már a pedagógusképzésben gyakorolni kellene az ilyen szülővel való kommunikációs helyzeteket,hogy ne fajuljon a vita parttalan veszekedéssé. 

 Napjainkban- ezt pedagógusok és szülők is tanúsíthatják- egyre több gondot okoz a családok és az iskolai csoportok, osztályok életében a gyermekkori agresszivitás.Egy nagyon jó cikket találtam a témáról a Magyar Orvos című szakfolyóirat 2008/9. számában. A Szerző Lóránth Ida. A cikk a lap 2-3. oldalán olvasható.  Néhány főbb gondolatot emelnék ki az írásból, a teljesség igénye nélkül. - Azok az anyák,akik a terhesség alatt idegesebbek voltak, netán deviáns magatartást tanúsítottak pl. drogoztak, nagyobb valószínűséggel hoznak világra agresszív viselkedésű gyermeket - Egy kanadai kísérlet, melyet Tremblay professzor vezetett, hatszáz fős mintán végzett kanadai kísérlet kimutatta: Az agresszív óvodásból könnyen lesz agresszív iskolás ( tehát nem igaz az a széles körben elterjedt álláspont, hogy a kisgyermek az agresszivitást " majd kinövi").Az agresszív iskolásból nagy valószínűséggel lesz agresszív felnőtt, aki nem tudja megfelelően kezelni gyermeke erőszakos cselekedeit. A p

 Napjainkban sokan felvetik azt a kérdést: eléggé elhivatottak-e az iskolákban dolgozó tanárok, az óvodákban dolgozó óvónők? Ezzel kapcsolatban pedig felmerül egy újabb kérdés:tanítható-e a pedagógusi attitűd, a nevelés szeretete?  Hadd idézzek ezzel kapcsolatban egy 19.századi újságcikkből! Volt egy olyan újság Magyarországon, hogy Buda és vidéke. Az 1896.1.számban a Buda és vidéke megemlékezett arról, hogy 30 éves lett a Népnevelők Lapja ( a " népnevelő" szó gyakorlatilag a falusi tanítót jelentette). A köszöntő cikkek áradatában-ami már önmagában mutatja, hogy milyen fontosnak tekintették akkoriban az oktatásügyet- Scherer Gyula az alábbiakat írja: "A tanítás: mesterség, a nevelés: művészet.A tanító, ha nem tud nevelni,csak ügyes munkás lehet; a nevelő, ha a tanításban nem volna is kiváló, mindig művész.Ügyes munkássá, jó tanítóvá mindenki lehet, a művésznek, a nevelőnek születnie kell.". Scherer szembeállítja tehát a szaktanárt,, aki csak tárgyát tudja, azzal, a

Némi nosztalgiával, fokozott kíváncsisággal olvasom a Nők Lapja 1979/36. számát, annak 1. oldalán Zsigmondi Mária cikkét, melynek címe: Üresjáratok. Az újságíró kárhoztatja a szociológiai és más egyéb felméréseket,adatgyűjtéseket, mondván, hogy azok meddők, hiábavalók, " üresjáratok".  Részben van igaza, szerintem. Mert a pedagógiai felmérések többségének, tisztelet a kivételnek, valóban kevés hasznát vesszük( legfeljebb konstatáljuk, hogy na, az mostaniak még úgysem tudnak olvasni, mint a tavalyiak), az viszont már érdekes lehet, hogy egy felelős beosztású főnök munkaidejében mennyi a ténylegesen munkára fordított idő. Ezt a vállalatok manapság folyamatosan vizsgálják. Az is biztos, hogy 1979.óta jelentősen fejlődött a szociológia, a minőségbiztosítás, és minden, kérdőív-alapú tudomány.  Tehát: kell a rendszeres mérés, de: - nem pusztán azért, hogy gyarapítsuk a bürokráciát, hanem, hogy érdemi következtetéseket vonjnk le belőle, s ha kell, vátoztassunk - csak kompetens szemé

A Hajdú-Bihari Napló 2020.június 24-i számának 2 oldalán jelent meg a Jó hírt kaptak a tanárok című cikk,mely arról szól,hogy már augusztusban negkapják a tanárok az ígért 10 százalékos fizetésemelést. Nagyon szeretném,ha ez a béremelés végre tényleg mindenkit elérne. A rendszerváltás óta számtalan médiaanyag jelent meg arról,hogy nő a tanári fizetés,aztán mindig kiderült,hogy nő ugyan,de nem úgy,nem akkor,és nem annyira,mint ahogy az a különböző írott és elektronikus sajtótermékekben megjelent. A politikusok gyakran médiakampány eszközeként használták a pedagógusokat. Remélem,ső,biztos vagyok benne,hogy ezúttal nem ez történik,hanem ténylegesen,kézzelfoghatóan us megérkezik az a pénz a tanárok számlájára. Minden tanár számlájára. 

Feélreértés ne essék: a szülők mindig panaszkodnak az osztályzatokra. A szülő mindig a lehető legjobb osztályzatot akarja a gyermeknek, a pedagógus pedig igyekszik " reálisan" osztályozni. Csakhogy ezzel olykor gond akad, mint azt a Gyermekünk folyóirat 1987/5. számában olvasható cikk is tanúsítja. Szóval: - az osztályzat nem reaális - a tanár nem jóindulatú - a hibát keresi, nem az erényt - " a szigorúságon belül annyi a következetlenség, hogy az már rossz vért szül". - és még sok egyéb Az a helyzet, hogy a ma szülői, akik a cikk megjelenése idején voltak gyermekek, egy az egyben ugyanazt gondolják erről az egészről, mint az ő szüleik ( azaz a mi szüleink) akkoriban erről az egészről. A Gyermekünk leközölte azt, amit akár egy mai Gyermekünk is leközölhetne ma. Amúgy a cikk- Garai Katalin írása- kitűnő, elgondolkodtató, stílusos, több nézőpontból is körbejárja a kérdést.