Írott és elektronikus média régen és ma

 Egy nagyon jó összefoglaló cikk jelent meg Jugoszlávia második világháború utáni történetéről. A délszláv állam ( mely 1924 óta létezett) 1945 után külön utakon járt: sem a nyugati kapitalista, sem pedig a Szovjetunió uralta kelet-európai övezethez nem csatlakozott. Tito marsall, a jugoszláv partizánok vezére és 1945-re az ország első számú politikai vezetője már 1945.május 21-én Ljubjanában elmondta, hogy nem akarja, " hogy belekverjenek a befolyási övezetkért való alkudozásba".  A cikkből megtudhatjuk, hogy már 1945-ben komoly surlódások voltak a szovjet és jugoszláv katonai vezetés között, képet kapunk arról, hogyan lettek elsőszámú ellenséggé a csetnikek. Elcsodálkozunk azon, milyen hatékonyan szervezte meg Tito marsall a hadseregét. Nagyon fontos, hogy a szövetségesek, különösen az angolok nyomására, II.Péter király tárgyalásokba kezdett a felkelőkkel. Ugyanakkor az utolsó bekezdésből kiderül, hogy az 1945 utáni jugoszláv állam éppolyan kökeményen kommunista állam volt,

 Újvidék és Pétervárad:két város egymással szemben,a keskenyedő Duna két partján. A Magyar Turista című folyóirat 2004.áprilisi számában olvashatjuk Harsáczki György és Soltis Őszike írását Mindent túlélő hidak címmel. Megtudjuk,hogy már Szulejmán szultán és százötvenezres serege is a péterváradi pontonhídon kelt át,mikor Mohács felé tartott. Meg hogy a törökök jó hídépítők voltak  Mária Terézia uralkodásának idején lendületet vett a hídépítés. A második világháború pusztítása után Tito marsallról,a kommunista Jugoszlávia vezetőjéről nevezték el az új hidat,ami a 20.század végén újabb légitámadások célpontja lett. Azóta pedig pontonhídon lehetett közlekedni a két város között.És elkezdték a péterváradi erőd régészeti feltárását. Érdekesség,hogy 1716.augusztusában a várat ostromló törökök rossz égi jelnek vették a hirtelen hóesést és abbahagyták az ostromot. A cikk kiváló, a fotók nemkülönben,egy kis  térképet el tudnék képzelni,csak olyan illusztratívat,de enélkül is teljesen érthető m

A történettudomány úgy érzi emlékezetében Kádár Jánost, mint jó propagandistát, akit a korabeli írott és elektronikus média megszerettetett a néppel. Kádár sakkozik, Kádár az úttörők között, Kádár olvas stb. Nos, ennek a fajta propagandának a Hajdú-Bihari Napló 1956-os számaiban még nyoma sincs. Sőt! A számok azt mutatják, hogy a sajtó inkább agyonhallgatni igyekezett Kádár Jánost, semmint propagálni. 1956.novemberében Kádár nevét mindössze 13 alkalommal olvashatjuk a Hajdú-Bihari Napló ( továbbiakban :HBN) lapjain. Ezzel szemben Nagy Imre neve 8, Rákosi neve 9, Gerő 6 alkalommal fordul elő( Rákosi és Gerő sokszor együtt, "Rákosi-Gerő klikk"- ként van említve, mindig negatív kicsengéssel). A külföldi államférfiak listáját a jugoszláv Joszip Broz Tito vezeti, 7 említéssel. Feltűnő, hogy a szovjet pártfőtitkár Nyikita Hruscsov mindössze egyetlenegyszer van megemlítve. Ennél is érdekesebb 1956.decembere, amikor is Kádárt mindössze 5 alkalommal említik. Idő kellett tehát ahh