Bejegyzések

Loki címkéjű bejegyzések megjelenítése

Feltámadt a DVSC a Diósgyőr ellen,4-0-ra nyert

Ahogy nézte az ember a DVSC-Diósgyőr mérkőzést a közmédia sportcsatornáján,szépen lassan elkerekedett és kidülledt a szeme. A Lokira rá sem lehetett ismerni a korábbi elrontott meccsek után. Most határozott védwkezés,a csapatrészek kitűnő együttműködése,a szélek jó megjátszása,kreatív támadójáték jellemezték a csapatot,néhány játékos,pl.Varga Kevin vagy Szécsi Márk,úgy játszott,mint aki a válogatottba készül. Csak azt nem értem,mindez hil volt eddig. Miért az utolsó előtti harmadik fordulóban kell elkezdeni futballozni? És miért kell ahhoz Kondás Elemér,hogy profi futballistákat motiváljon? Nagyon szeretem a DVSC-t. Sajnálnám,ha kiesne az első osztályból. Hétszeres bajnok. Nem az NB II-ben a helye.

Kieső helyen a DVSC,alig van remény

A DVSC labdarúgócsapata 2020.június 17-én a MOL Vidi csapatával játszott. Amint az az m4 sport,a közmédia sportcsatornájának közvetítéséből kiderült, a Debrecen végig hősiesen védekezve a 83.percben kapott gólt. Ezzel három pont hátránnyal a 11.helyen áll és egyre reménytelenebbnek tűnik a helyzet. Az a Loki,mely a 21.század magyar futballjának meghatározó csapata volt,valószínűleg dicstelenül búcsúzni fog az NB I- től. Pár évvek korábban még a Liverpoollal meg a Fiorentinaval játszott a Loki,most majd jöhet a Csákvár,a Budafok,és vérre menő derbiket játszik majd az NB II-es Debrecen a Nyíregyházával. Fejlődésnek éppen nem nevezném.

Magyar úszók szenzációs szereplése- origo.hu,2019.július 26.

Amint azt már a sportrajongók megszokták, a magyar úszók csodálatosan teljesítenek a vizes VB-n. A média erről színvonalasan tudósít. Főleg az origo.hu. Hosszú, Kapás, Milák- és még nincs vége. Öröm öröm hátán. Nemzeti büszkeség. Valahogy az úszósport sikerrel vészelte át a rendszerváltást, az úszók ugyanis dolgoztak, mert abban a sportban pénzt csak eredményre adnak. Az edzők jók, a versenyzők elhivatottak, mi kell még? Kissé ironikus, hogy az úszókról szóló írás illetve Kapás Bogi világbajnokunkkal készült interjú alatt közölték a magyar futballisták előző napi teljesítményét. A Loki kikapott 3-0-ra Torinóban, a Vidi 1-0-ra verte itthon a Vaduzt, a Honvéd pedig 0-0-t játszott a Craiovával. Hát, ez nem valami fényességes. Inkább olvassuk el a Kapás bogival készült interjút, az feldob, még a munkanaphoz is erőt ad: https://www.origo.hu/sport/egyeni/20190726-vizes-vb-hatodik-nap-milak-kristof-kapas-boglarka-hosszu-katinka-cseh-nemeth-lobanovszkij-burian.html

Nem értem a DVSC-t- Hajdú-Bihari Napló, 2019.május 6.

A DVSC labdarúgócsapata elképesztően katasztrofális játékkal kapott ki a Kisvárdától, hazai pályán, 3-1-re. Lehet ilyet csinálni néhányszor, csak a szurkoló nem ehhez van szokva. Legalábbis a debreceni szurkoló. Ez egy hétszeres bajnokcsapat, a szurkolói elvárások magasak- szóval, ez a Loki. A helyi lap, a Hajdú-Bihari Napló 2019.május 6-i száma óvatosan fogalmaz " Reméljük, nem kerül ez a bronérmébe a Lokinak"- ez a cikk címe. Az óvatos fogalmazás egyébként helyénvaló, mert lesz még egy derbi a Fradi ellen, s ha azt nyeri a Loki, és bronzérmes lesz, el fogjuk felejteni a Kisvárda elleni katasztrófát. Amúgy, barátaimmal beszélgetve, többen is úgy látjuk, hogy ez a Loki még nem érett a nemzetközi kupára. Kellene egy jó csatár, mert, köztünk szólva, a jelenlegiek formája erősen ingadozó. Valami olyan játékos, mint anno Adamo Coulibaly...Vele lenne esélyünk. Amúgy: Hajrá, Loki!Csak azért is szerezzétek meg azt a bronzérmet! Irány az EL, ott pedig jussatok el a főtábláig! 

Nemzeti Sport, 2012.február 3.

A Nemzeti Sport Magyarország legnépszerűbb sportnapilapja. A 2012.február 3-i szám tartalmából: Bogdán Ádám nem kapott gólt az Arsenal ellen, a Manchaster United elleni meccsen Rooney tizenegyesét védte, egész Angliában ünneplik- 200 millió forintra volna szüksége a ZTE-nek, de Prukner László vezetőedző nem adja fel- Montvai Tibor négy gólt rúgott a Komlónak- Lipcsei Péter José Mourinhoról is beszél- Dajan Simac példakép lett a Lokiban- Egyiptom: Az al-ahli jétékosai közül többen jelenzték: abbahagyják a futballt

Hajdú-Bihari Napló, 2011.április 4.

A Debrecenben kiadott Hajdú-Bihari Napló című közéleti napilap 2011.április 4-i számának tartalmából: A Loki hazai pályán 1-1-es eredményt ért el a Győri ETO csapata ellen, Czvitkovics rúgta a debreceni gólt. Több civil szervezet is tiltakozik az elle,n hogy bérbe adják a Nagyerdő egy részét. USA: Eddig több, mint 500 millió dollárba került a líbiai katonai beavatkozás A Societas tiltakozik a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése ellen. Szájer József szerint nem lesz benne az új alkotmányban a gyermekek után járó szavazati jog. A DVSC-Korvex női kézilabdacsapata ezüstérmes lett a Magyar Kupában. Varnus Xaver és Rhoda Scott hangversenye. Közeleg az angol királyi esküvő.