Bejegyzések

Debrecen vonzáskörzete kitágult

 2020.november 30-án megjelent a Hajdú-Bihari Napló gazdasági melléklete. Ennek 7.oldalán nyilatkozik Miklóssy Ferenc,a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Nyilatkozatában többek között példát hoz fel arra,hogy manapság egy debreceni cégnek lehet olyan,szoftverhátteret biztosító cége,amelynek székhelye Miskolcon van. A cikk címe különben:Agglomeráció lesz lassan az egész megye. Agglomeráció,azaz vonzáskörzet. Emlékeznek még,hogyan tanultuk ezt anno az általános iskolában? A város köré rajzolni kell egy kört. Hát,ez ma,a globalizáció idején már nem így van. Az ország egyik végének agglomerációja lehet az ország másik vége. És viszont. Az internet-korszakban a fizikai tereknek már nincs akkora jelentőségük. A kapcsolat megteremtődhet online is. A vonzáskörzet kitágult. Konkrétan Hajdú-Bihar megye példájánál maradva,természetes,hogy az ország 2.legnagyobb városa vonzáskörzete a saját megyéjének. Ez,azt hiszem,jó.  A cikkről szólva pedig:gondolatébresztő,kitűnő,közérthető

Milyen meccset játszott a Puskás Akadémia és a Honvéd,te jó ég...

 Van az úgy,hogy két csapat van a pályán és egyiknek sem megy a játék. A közmédia m4 sportcsatornája jóvoltából megtekinthettük a Puskás Akadémia és a Honvéd összecsapását. Pont ilyen meccs volt. A játékosok próbáltak darálni,de koncepciótlan volt az egész. Nagyon sok technikai hibát láthattunk,elrontott kétméteres passzokat,ilyesmit. Nagyon gyenge mérkőzés volt. A végén a Puskás Vanacek révén győztes gólt szerzett. Ennyi. Bódog Tamás edzőt sajnáltam. Kívánok neki jobb csapatot. 

Mit kell tennie annak,aki koronavírus tüneteit észleli magán?

Megmondom nyíltan,nagyon vártam már egy efféle cikket a magyar médiától. Nyílt,őszinte és gyakorlatias tájékoztatást arról,mit is kell tennie annak az embernek,aki koronavírus tüneteit észleli magán. Az origo.hu portálon (letöltve 2020.november 29.12 óra 4 perc)végre találtam ilyen cikket. Méghozzá vezető anyagként,aminek külön örültem. A Semmelweiss Egyetem tájékoztatójára utalva részletesen leírják,pontosan milyen tünetei is lehetnek a COVID 19 -vírusnak. Megtudhatjuk,mikor kell mentőt hívni,milyen esetekben kell a háziorvost értesíteni. Felhívják a figyelmet arra,hogy a mentősnek tudnia kell a páciens alapbetegségeiről. Leírják,mi fog történni a kórházban. Nagyon jó dolognak tartom,hogy a megelőzés fontosságáról,az immunrendszer erősítéséről,vitaminok szedéséről is szólnak. De nem felejtik el azt sem,mi a teendő házikarantén esetén. Szóval,rövid,de átfogó tájékoztatás a lakosság számára COVID-ügyben. Igazság szerint ilyen cikkeknek,anyagoknak kellett volna megjelenniük a járvány kez

Hogyan kell zuhanyozni?

 Az ember azt hinné,hogy ezt legalább tudja. Mármint a zuhanyzást. Hogy ez legalább automatimus. Az ember kinyitja,alááll,és élvezi. A 24.hu szlovákiai magyar nyelvű portál egyik cikkéből (letöltve 2020.december 28.11 óra 40 perc)kiderül,hogy ennyire azért nem egyszerű. Nem szabad forró vízzel,mert árt a bőrnek. A szivacsot óvni kell a baktériumoktól. Satöbbi. Napjainkban sorra dőlnek meg a korábbi normák. Azért reméltem,hogy a zuhanyzás még olyan,mint amilyennek gyermekként tanultuk. Tévedte. Amúgy a cikk kitűnő.

Elhunyt Balázs Ferenc

 Koronavírussal összefüggő betegség következtében,életének 69.esztendejében elhunyt Balázs Ferenc zeneszerző,énekes, a Korál együttes frontembere. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a zenei világot. A magyar média kellő módon tárgyalja Balázs Ferenc,"Fecó"munkásságát. Én ehhez most semmit nem tudok hozzáfűzni. Gyászolunk.Szavakat nem találva.

2008:Melyik a leghumorosabb magyar város?

 A Reader's Digest magazin 2008.áprilisi számában olvashatunk egy cikket arról,melyik a leghumorosabb magyar város. Nem szeretném Dián Tamás kitűnő írását (Ahol a magyar humor virul.Reader's Digest,34-41.o.) kielemezni,inkább csak a 41.oldalon található,a végeredményt összefoglaló táblázat adatait írnám ide: 1.Szeged 60 pont 2. Győr  58 pont 3. Budapest 57 pont 4.Miskolc 45 pont 5. Debrecen 38 pont 6. Pécs 34 pont A válaszadók többsége 30 alatti vagy 60 feletti volt. Mint a cikk is megállapítja,a középgeneráció humorát "mintha kilúgozták volna". Számomra Pécs utolsó helye meglepetés. 

A Fradi szimpatikus volt,az Inter nem

 Érdekes volt megnézni egymást követő napokon két labdarúgó BL-meccset,mindkettőt a közmédia m4 sportcsatornáján. A Ferencváros idegenben lépett pályára az olasz sztárcsapat,a Juventus ellen,s nem sokon múlt,hogy kiharcolja a döntetlent. A Fradi szimpatikus vesztes volt. A saját futballját játszotta,ebből egyelőre ennyire telt. Majd jövőre másképp lesz. Óriási csalódást okozott viszont az Internazionale,amely hazai pályán kapott ki a Real Madridtól 2-0-ra. Az Inter nem volt szimpatikus. Sokszor alibizett,nem tudta a saját játékát játszani,Vidal kiállítása pedig teljesen jogos volt,szerintem legalábbis. Szóval,a Fradi szimpatikus volt, az Inter nem.  Maradjon is így.