Írott és elektronikus média régen és ma

1989: Magyarországon és a kelet-európai térségben a nagy változások éve. Már nem kommunizmus,mert a Szovjetunió gyengül,  még nem demokrácia, mert a Szovjetunió még létezik. A Szabad Föld, a vidék lapja, akkoriban " Társadalompolitikai és családi hetilap" megjelöléssel futott. Korszakváltás volt ez a magyar sajtóban-médiában is. Még ott voltak a szocializmusra jellemző agitációs anyagok, de itt-ott már megjelent az őszinteség. A Szabad Föld 1989.április 25-i számának 2. oldalán leépítésről olvashatunk( a munkanélküliség mint a kapitalizmus jele), utána meg egy Rima mente nevű téesz sikereiről. A Gazdaság rovatban pedig arról történik dicsekvés, hogy a Tungsram részvényeit megvette egy osztrák cég. Szóval, a letűnő múlt és a születő jelen egyszerre. Ami a tragédia az egészben: az intellektuálisan jóval az átlag felett mozgó újságírók sem tudtak különbséget tenni a születő világ potenciálisan jó és potenciálisan rossz jelenségei között. Ünnepeltek mindent, ami reform. A 9.

Mindig örülök, ha komoly formában bukkan fel a hazai médiában az oktatás kérdése. A Magyar Idők 2018.július 20-i számában egy államtitkár nyilatkozik, és végre, politikusként úgy beszél, ahogy az szám íze szerint való. Az elmúlt évtizedekben az oktatásról folytatott politikai-társadalmi viták egyik kardinális kérdése volt az, hogy túl vannak-e erőltetve a tanulók. A liberálisok rendre csökkenteni akarták a tananyagot, a konzervatívok erre mereven ragaszkodtak a meglévő struktúra megőrzéséhez. Most, 2018-ban, hegeli nyelven szólva, eljött a szintézis ideje. Bódis József oktatási államtitkár szerint nem csökkenteni vagy növelni, hanem súlyozni kell a tananyagot. OK! Merthogy vegyük például a történelmet. A gimnazisták tanulják Kheopsz fáraót, a Gracchusokat, Sullát- de nagyon keveset tudnak a kelet-európai kommunista rendszerekről. Szerintem fogalmuk sincs, ki az a Gierek vagy éppen Dubcek. Pedig a közgondolkodást inkább az utóbbiak foglalkoztatják, mint az ókori reformerek. Szerintem i

Hát, az EU továbbra is a pénz oldaláról közelít. Megpróbálják a migrációt ellenző országokat, pl. Magyarországot, azzal zsarolni, hogy csökkentik az uniós támogatásokat, ha nem érvényesül egy adott országban  jogállamiság elve. Liberális euroktratáink látszólag bőszen őrködnek a demokrácia felett, miközben az egész csak egy szimpla zsarolás, abból is a primitívebb fajta. Merthogy a hazánkba beáramló uniós pénz igazából nem a szó klasszikus értelmében vett támogatás. Hanem inkább tőkekihelyezés. Egy adott állam befektet egy másik államba. Mi vagyunk az a bizonyos másik állam. Az Unió több pénzt visz ki Magyarországról, mint amennyit behoz. Ha csökken az export, csökken az import, ez így működik. Mit szólnak majd ehhez azok a befektetők, akik ezt az egészet pénzelik? Nem fognak örülni neki. Jól az orrára koppintanak Merkelnek, meg Macronnak. Tessék csak nyomni nekik a pénzt, mondják majd, hadd keressünk minél többet rajtuk. Így lesz. Így szép. Az EU fenyegetőzhet, senkit sem érdekel. Ne

Két héten át a mindig Tv és a mindig Tv Extra nézői számára kódolatlan a Mozi + tévécsatorna, mely a tv2 csoport tagja. A mozi+ nézői elsősorban akciófilmeket, krimiket, thrillereket, sci-fiket láthatnak. Be kell vallanom férfiasan: jómagam nem igazán kedvelem ezen műfajokat. Elég erőszakot lát az ember a hírekben. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy sok televíziónéző viszont szereti nézni a Cápa sorozatot, az X-Mant, és társait. Azt kell mondjam, a Mozi+ a maga műfajában nagyon jó. Bemutatás után röviddel már hozzák is a legújabb hollyywoodi filmeket, s ez még mindig jobb, mint az, hogy a rajongók a netről töltenék le. A bemutatott filmek esztétikai igényessége sokszor kérdéses- ugyanakkor viszont jólesik olykor- olykor a könnyed szórakozás, minden lila értelmiségi agymenés nélkül, természetesen, egyszerűen, viszonylag kevés reklámmal. Ha ilyen színvonalon művelik, a szórakoztatásnak igenis van létjogosultsága, sőt, szükséges. Mert a világ, mint olyan, nem jó. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Amerikában időről időre megtörténik, hogy a kormányok, kül- és hadügyminisztériumok, és a különböző titkosszolgálatok népszerű magazinokba csempésznek be politikai tartalmú írásokat- ki tudja, miért...Véleményem szerint Dale van Atta A veszélyes orosz című, a Reader's Digest magazin 1999.májusi számában megjelent írása is ezek közé tartozik. Van Atta alapos információkkal rendelkezik Primakovról, a Jelcin-párti orosz miniszterelnökről, még azt is tudja, hogy nem volt szabad az idős Primakov jelenlétében az apjáról, egyáltalán: az apaságról beszélni. Ez mindenképpen belső informátorra utal. Van Atta még azt is feltételezi, hogy ennek a kényszerű hallgatásnak Primakov-apuka zsidó származása az oka, ami ,valljuk be, a poszt-sztálini Oroszországban sem kifejezetten előny. Karrier szempontjából biztosan nem. A cikk olyan politikusként mutatja be Jevgenyij Primakovot, aki Nyugat-ellenes, egyértelműen az orosz nemzeti érdekek képviseletére törekszik, utálja a NATO-t, és iránbarát. Nem s

Nem is az a kérdés, hogy mit ír, hanem azt, hogy hogyan...A Nemzeti Sport Magyarország vezető sportnapilapja, nincs is vele semmi baj, szakmailag magas színvonalat képvisel. Ám előfordul, hogy tálalás, az egyes témák megjelenítése, az bizony nem szívem szerint való. A 2018.július 16-i szám természetesen az előző nap véget ért oroszországi labdarúgó világbajnoksággal foglalkozik. A címlapon ölelkező francia világbajnokok láthatók ( a VB döntőjében:Franciaország-Horvátország 4-2), a szalagcím viszont: Francia csók...Nem az a baj, hogy érzelmi elemek is szerepet kapnak egy sporttudósításban, ez természetes, mivel a sportnak, pláne az egész világon szinte elsőszámú sportnak számító labdarúgásban fontos szerepet játszanak az érzelmek. Csak ez így, ebben a formában, valahogy túlzottan is...feminim. Azért, mert olyan lett ez a címlap, mint valami női magazin címlapja. Márpedig a Nemzeti Sport elsősorban férfiaknak, szól, azok közül is inkább a férfias férfiaknak. A sport, az mindig kemény,

Franciaország csapata nyerte az oroszországi labdarúgó VB-t, miután a döntőben 4-2-re legyőzte a roppant tehetséges játékosokból álló Horvátország csapatát. Az eredmény kissé meglepte az m4 sportcsatorna szakértői stábját- ők inkább Modricéknak drukkoltak, mint ahogy e sorok írója is- de el kell ismerni, Descahmps mester fiai ezen a mérkőzésen jobbak voltak. Amikor sportközvetítést nézek, akár helyszínen, akár televízióban, mindig felmerül a kérdés: mi az, hogy valaki jobb a másiknál? Valóban jobb adottságokkal rendelkezik, tehetségesebb, mint a másik, vagy inkább csak arra az egy eseményre (jelen esetben a világbajnoki döntőre) jobban összeszedte magát, jobban motivált volt, vagy a győztes fél, mint csapat, jobban megérett a győzelemre? Egyáltalán: mi a győzelem? Ha a franciák most, a VB győzelem után az EB-n leszerepelnek, győztes csapatként emlékeznek erre az együttesre? Ha a horvátok megnyerik az EB-t, emlékezni fognak még az elvesztett VB-döntőre? És hány olyan ember ismerte meg