Írott és elektronikus média régen és ma

A Reader's Digest Válogatás (RD) című folyóirat 2001.júliusi számában hosszú cikket olvashatunk bizonyos indiai származású Shabeer Bhatia úrról, aki 300 dollárral a zsebében meghódította az USA-t, a világ informatikai piacának meghatározó szereplőjévé vált, amikor is kitalálta a mindenki által használható e-mailt. Az elektronikus levelezés egy szűk réteg privilégiumából lett az átlagember mindennapos kommunikációs eszköze. Nekem erről a cikkről ( mellesleg: Po Bronson írása) Magyarországon az ilyen fiatalembert több okból sem támogatták volna: 1. Indiai,  menjen haza. 2. Indiai, biztos keresztényellenes. 3. Miért akar valamit közkinccsé tenni? 4. Miért olyan fiatal? 5. Honnan tudjuk, hogy bal- vagy jobboldali? 6. Indiai, tehát biztosan az állampolgárságért csinálja az egészet. 7. Arra nem gondolt, hogy Borsodban meg éheznek? Szóval, Magyarországon nem futott volna be ez a csávó. jól tette, hogy Amerikát választotta.

A Heti Válasz a magyar sajtó- és médiatörténet egyik tragikus fejezete. Az történt, hogy amikor Simicska összeveszett Orbánnal, a Heti Válasz kihátrált a kormány mögül, aztán pedig szépen bebukott. Egy kitűnő újságot bedarált a politika. Mert valóban kitűnő újság volt. A 2018.május 17-i számban például interjút olvashattunk Hortobágyi Ciril pannonhalmi főapáttal, aki többet között szólt a katolikus egyház egyik " legforróbb" kérdéséről a cölibátusról. Erről a következőket mondta. " ...jó lenne visszatérni a kereszténység első ezer évének gyakorlatához, amikor a világi papság nem kötődött a nőtlenséghez, hiszen így a klerikusok teljesebb képet alkothatnának például a szexualitásról". (27.oldal). Felfogtuk? Magyarország egyik katolikus vezetője, a pannonhalmi főapát, a papi nőtlenség, azaz a cölibátus ellen foglal állást egy országos hetilapnak adott interjúban! Azt kell mondjam, ez egyháztörténeti jelentőségű média-megnyilvánulás! Jómagam protestáns vagyok, csak

Amint azt már a sportrajongók megszokták, a magyar úszók csodálatosan teljesítenek a vizes VB-n. A média erről színvonalasan tudósít. Főleg az origo.hu. Hosszú, Kapás, Milák- és még nincs vége. Öröm öröm hátán. Nemzeti büszkeség. Valahogy az úszósport sikerrel vészelte át a rendszerváltást, az úszók ugyanis dolgoztak, mert abban a sportban pénzt csak eredményre adnak. Az edzők jók, a versenyzők elhivatottak, mi kell még? Kissé ironikus, hogy az úszókról szóló írás illetve Kapás Bogi világbajnokunkkal készült interjú alatt közölték a magyar futballisták előző napi teljesítményét. A Loki kikapott 3-0-ra Torinóban, a Vidi 1-0-ra verte itthon a Vaduzt, a Honvéd pedig 0-0-t játszott a Craiovával. Hát, ez nem valami fényességes. Inkább olvassuk el a Kapás bogival készült interjút, az feldob, még a munkanaphoz is erőt ad: https://www.origo.hu/sport/egyeni/20190726-vizes-vb-hatodik-nap-milak-kristof-kapas-boglarka-hosszu-katinka-cseh-nemeth-lobanovszkij-burian.html

Bevallom férfiasan: Nem tartozom Tormay Cécile Bujdosó könyvének rajongói közé. Megértem persze, hogy az első világháború és Trianon után, abban a történelmi szituációban, felgyűlt a sok magyar sérelem, és ezt valahogy ki kell írni, meg kell fogalmazni, ki kell mondani, bele a világ arcába- ennek ellenére úgy vélem, a hisztériakeltés még nem fegyver. Az csak indulat. Örömmel olvastam Szolláth Dávid írását (Az elbeszélő hitelvesztése) a Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóirat 2013.februári számában. Mindennel egyetértek. Ez a könyv antiszemita, méghozzá csontig-velőig. Azonkívül rosszul szerkesztett, valószerűsége megkérdőjelezhető. Szolláth Dávid erre remekül rámutat tanulmányában, mely őszinte, intelligens- ellentéte az általa elemzett műnek. Jó lenne, ha a magyar kulturális médiumokban csak ilyen színvonalú írásokat olvasnánk. Tormay Cécile-t nem szabad felvenni a középiskolai tananyagba! Ha pedig már megtörtént, a magyartanárok tanítsanak inkább mást! 

"Se csók, se báj, csak magány, csak háj, hát hálj, akivel csak tudsz, aztán meg hadd dagadjon a buksz." Félreértés ne essék, ez nem a Heti válasz cikkéből van, ez egy punkegyüttes nótája nyolcvanas évekből.A Heti Válasz 2018.február 1-i számában Élő Anita írt okos, meglehetősen sokkoló cikket (Magányos szívek országai) arról, hogy mily sok magányos ember él Angliában ( itt magányügyi minisztériumot is alakítottak), és Magyarországon, ahol is félmillió embernek nincs senkije. Gyereket csinálni/szülni nem akarunk. Egymással foglalkozni nem akarunk. Mindenki bele van fordulva a maga bajába. Katasztrofális érzelmi és szellemi állapotban vannak Európa népei, s hogy ezen hogyan lehetne segíteni, azt mindjárt írom ( és ezzel túl is léptünk az említett cikken, mely különben nagyon jó, gondolat-és önébresztő). Szóval, hogyan lehet segíteni a magányon? Egy büdös nagy Megtéréssel. Ha az ember odaadja magát Istennek, egy barátja már mindenképpen van. És ez a barát élő, kommunikatív

Csak most került kezembe a Vigília katolikus folyóirat 2015/11. száma, amelyben Darvas Ágnes szociológus, az ELTE tanszékvezető tanára,  a magyarországi gyermekszegénységről írt. Az, amit Darvas Ágnes írt, mind igaz. Valóban vannak Magyarországnak alapos elmaradásai ebben a témában, és az is igaz, hogy a gazdag és szegény gyerekek közötti olló évről évre nyílni látszik. Azzal azonban már nem tudok egyetérteni, hogy Darvas Ágnes jóformán kizárólag a kormányt hibáztatja mindezért. Érthető, hogy a mindenkori kormányzatnak van felelőssége egy ország szegényei felett. Ám az, hogy Szerző szerint az ingyenes tankönyv, az ingyenes étkezés kiterjesztése, a nyári étkeztetés " csak minden ötödik" segélyezettet ér utol, szerintem -személyes tapasztalatok alapján is  mondhatom ezt- nem állja meg a helyét. Jóval nagyobb ez a szám. Azokban az oktatási intézményekben, ahol módom volt tanítani, a szegények szinte mindegyike részesülhetett a különböző szociális ellátásokból, így vagy úgy.

Szeretek olvasni valódi hőstettekről. A Reader's Digest Válogatás, azaz RD ( szerintem az igényes szórakoztatás egyik csúcsa) 2005.júniusi számában egy életét áldozó férfiról olvashatunk. A cikket Jim Hutchison írta, címe:A dermesztő tenger foglyai. Az történt, hogy két férfi meg egy kamasz srác kiment a jeges tengerre halászni. A hűtőszekrényhez a jeget a kéznél lévő forrásből, azaz a kisebb jértömbőkből szerezték be. Egyikük belevágott csákányával egy jégtömbbe, mire több száz kilogramm jég zúdult a kis hajóra. Vízbe esetek. Tudták, a jeges vizet egyikük sem éli túl sokáig. Tyson, a fiú, már válságos állapotban volt, Wade Adey pedig beugrott érte. Mint kiderült, a negyvenkilenc éves férfi feláldozta saját életét, hogy megmentsen egy másikat. Jim Hutchison írása kiváló. Jól érzékelteti a drámát, éppen annyit adagol, amennyi szükséges. Nem "spilázza" túl, nincs szenvelgés, jajgatás, csak maguk az események. Tényirodalom, igazi férfias érzelmekkel fűszerezve. Nagyon jó,