Bejegyzések

Hajléktalanok,lakásfoglalók, politikai konszenzus- és a média

 Olvasom, az origo.hu -n, hogy Rákosmentén a hajléktalanok feltörik az évek óta elhagyottnak tekinthető MÁV- házakat, s beköltöznek. Magyarul: önkéntes lakásfoglalókká válnak. A helyiek persze aggódnak- talán ez érthető- viszont a cikkből az is kiderül, hogy a település vezetői eddig nem nagyon tettek semmit a probléma megoldása érdekében. Az eseménysorozat egy, egész Európában nagyon markáns gazdasági-szociológiai jelenségre, a lakhatási válságra irányítja a reflektorfényt. Egyre több európainak nincs hol laknia, vagy ha van is, az nem nevezhető lakásnak. Ezzel párhuzamosan nagyon sok európai városban lakások százai, ezrei állnak üresen. Az ingatlanárak pedig egyre feljebb kúsznak, úgyhogy a jelenség valószínűleg még csak ezután éri el tetőpontját. Hogyan is lehetne kezelni ezt a helyzetet? Az amúgy is forráshiányos önkormányzatoktól nem várható el, hogy több ezer lepukkant lakást most hirtelen felújítson anélkül, hogy biztos vevő lenne kilátásban. A lakhatási válsággal küszködőknek p

A média próbál eligazodni,az energialobbik háborúznak, a felhasználók pedig......

A címben foglalt mondat ugyan félbemaradt, de inkább nem is folytatom. Az utóbbi években olyan erős lett a különböző energialobbik ( szén, olaj, zöld, atom stb.) egymás közti háborúja- és ez már sok esetben szó szoros értelmében véve súrolja a háború fogalmát- hogy mindeközben elfeledkeztek a legfontosabb tényezőről: a felhasználóról, azaz a vásárlóról. A kisemberről.Tudják, aki a számlát fizeti minden hónapban...  A napi.hu gazdasági portálon jelent meg egy kitűnő, de tartalmában számomra elképesztő cikk a széneregia-lobbi, az atomenergia-lobbi és a zöldenergia-lobbi egymás közti csatájáról. A helyzet Európában és legfőképp Németországban olyan súlyos, hogy akár, nálunk,Magyarországon is, hamarosan rendszeressé válhatnak az áramszünetek!! Mint anno a szocializmus kezdeti periódusában...És ez most nem pánik, hanem komoly, valódi fenyegetés. Minden további magyarázat helyett itt a cikk linkje: https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/szeneromu-rwe-energiewende-energia-angela-merkel-zolde

Álmodd azt,hogy álmodsz,és rendbejön az álmod!

 Bevallom, nem igazán szeretek álmokkal foglalkozni. Az álom, szerintem,az többnyire irracionális valami, amely a való, éber élet mozaikjaiból épül fel. Többnyire nincs semmi terápiás haszna az álom-elemzésnek, ezt vallják manapság a pszichológusok és pszichiáterek is. Mégis, olykor erőt vesz rajtam a kíváncsiság, és bele-bele pislantok álmokkal foglalkozó cikkekbe, könyvekbe, média-anyagokba. A Csend Hangjai című spirituális magazin II.évfolymának 4. számában olvastam Czanik Csaba Árpád:Álmok elemzése, a spirituális és szellemi megközelítésben című cikk-sorozatának II.részére, melynek címe: Álmodó és a test. Leginkább az  álmok irányításáról szóló rész ragadott meg a cikkben. Merthogy, igen az emberek képesek irányítani saját álmaikat, erre amúgy azért van szükség, mert amit álmodunk, az hatással van ébrenlétünkre is. Czanik Csaba Árpád egy kétlépcsős módszert javasol álmaink irányítására. 1. Álmodd azt, hogy álmodsz! Hát, nem tudom, nekem már ez az első lépcső is okozhat gondokat, de

Egy remek cikk a Nők Lapjában Festetics Györgyről

 Azt szeretem a Nők Lapjában,hogy az úgynevezett "trendi"témák (fogyókúra,divat,szépségápolás,sztárok stb.) nagyon színvonalas ismeretterjesztő cikkeket is közölnek,komolyabb témákról. A 2019/24.szám 72-74.oldalán például Katona Csaba:Egy nyughatatlan szellem című írása Festetics György gróf halálának 200.évfordulójára íródott. Szó esik a cikkben a gróf igencsak "jó"családi hátteréről,a felvilágosodás hatásáról, az ifjú gróf katonai szolgálatáról,Sallér Judit Rozáliával kötött,végül is különéléssel végződő házasságáról,és persze az alapításokról:a Helikon Könyvtárról,a Georgikonról (ki tudta vajon,hogy egy tanárral és egy diákkal kezdte meg működését?), az alsoki gimnáziumról,a Helikoni Ünnepekről,Hévíz felfejlesztéséről,valamint Keszthely városképének rendbetételéről. A hab a tortán az olasz tervező által megálmodott Phoenix nevű vitorlás. Remek kis cikk,jól összefoglalja a lényeget. De álljunk csak meg az alsoki gimnáziumnál!Alsok községet később Csurgóhoz csatolt

Értem,mit ábrázol egy modern képzőművészeti alkotás. Ezt is megértük...

 Az Új Művészet c.folyóirat 2007.márciusi számában nagy örömmel fedeztem fel Lóska Lajos írását (36-38.o.). A vonal metamorfózisa című kritika a Salgótarjában rendezett XIII.Országos Rajzbiennálét értékeli,dicsérő szavakkal. Lóska kiemeli,hogy egyre inkább teret hódít a modern grafikai alkotásokban a figuratív ábrázolás,egyre inkább törekszenek az alkotók az érthetőségre. Hurrá,gondoltam,olvasván a cikket,ezt is megértük. Lelkileg nyitott kamaszkoromban az "absztrakt"volt a varázsszó,az a modern műalkotás számított trendkövetőnek,amelyet a közönség nem értett-de úgy tett,mintha értette volna. A média is ezeket az irányzatokat és alkotókat favorizálta,az volt a menő,aki minél több kis háromszöget tudott egy egyszer kétméteres vásznon elhelyezni. A kétezres évek trendje,úgy látszik,az érthetőség lesz. Ennek,mint dilettáns,de azért művészetet szerető ember,kimondhatatlanul örülök.  A kitűnő cikket természetesen több kép is illusztrálja. Ezek közül az egyik Zachar István:Jellow C

A katonaságtól a vállalatvezetésbe

 Nagyon érdekes cikket találtam a HVG Extra Business című lap 2019/04.számának 14-16.oldalán. Szerző Porkoláb Imre. Cím:A készen kapott vezető. Univerzálisan bevethető operátorok.  Arról van szó,hogy egy amerikai áruházlánc vezetése nem talál kellő számú fiatal középvezetőt. Ekkor valakinek eszébe jut,hogy a katonaságnál,pontosabban:a tengerészgyalogságnál működnek ún.operátor alakulatok,olyan egységek,melyeket válság idején vetnek be. A cégvezetésnek megtetszik az ötlet,és fiatal,felsőfokú végzettségű katonákat hoznak át a vállalati szférába,ahol kiválóan megállják a helyüket. Kitűnni vágynak,katalitikus tanulási készségük van,továbbá rendelkeznek a dinamikus érzékelőképesség nevű személyiségjeggyel. A cikk kitűnő,ajánlom figyelmébe minden,Európában működő managernek. Vajon miért nem olvasunk hasonló történeteket a médiában magyar vállalatokról?Azért,mert mifelénk,itt,Közép-Európában,még mindig képzettségcentrikus a vezetőkiválasztás. Nem személyiségjegyek,hanem képesítések,végzettség

Babits Mihály és Török Sophie levelei

 Amire most fel szeretném hívni a figyelmet, az nem hagyományos médiatermék, hanem egy nagy író munkásságának igen fontos darabja. Az Országos Széchényi Könyvtár jóvoltából elérhetővé váltak Babits Mihály és felesége,Török Sophie levelei, korábban nem publikált írásai. Irodalomtörténészek, tanárok számára nélkülözhetetlen, számos ponton formálja át irodalomról való tudásunkat. Elérhető a fenti oldalon, részletesebb információkat talál ott!