Írott és elektronikus média régen és ma

A médiából árad a sport. A sportot nagyon szeretjük nézni. De szeretünk-e " tevőlegesen"sportolni?  A Magyar Turista c. folyóirat 2007.szeptemberi számának 35-36.oldalán kivonatot olvashatunk a magyar Országgyűlés által 2007-ben elfogadott Nemzeti Sportstratégiáról( 65/2007, VI.27.). A stratégia maga elég általános- némi nyelvészi humorral azt is mondhatnánk, hogy ezért stratégia- két, igencsak szomorú számadat viszont szerepel benne.  Akkoriban a Magyarországon élő felnőtt lakosságnak mindössze 9 %-a sportolt rendszeresen. Rendszeresség alatt értjük a hetente legalább két alkalommal, legalább fél-fél órát folytatott sporttevékenységet. Televíziónézésre ugyanakkor naponta 144 percet fordítottunk 2006-ban. Azt is olvashatjuk:" A jelenleg nem sportolók 38 %-a szeretne valamilyen formában sportolni. Ez egy minimum 900 ezer fős mozgósítható, megerősítésre és lehetőségre váró réteget jelent". Magyarország lakossága akkoriban 10 millió fő ( hivatalosan, a valóságban már a

 Albert Einstein, a modern fizikai világkép egyik megalkotója 1879-ben született. Születésének százéves évfordulóján Az Élet és Tudomány c. folyóirat címlappal emlékezett a nagy tudósról ( Élet és Tudomány, 1979.03.16.). De hogyan!  Négy arckép Einsteinről. Az első fekete-fehér, komoly, átlagos, mint amikor utcán közlekedik az ember. Mellette karikatúra, az a bizonyos nyelvnyújtós kép. Aztán balra lent, megint a nyelvnyújtós kép, valami textilművészeti alkotáson. Jobbra lent pedig fénykép, rajta a híres képlet. Nem vitatom, hogy Einstein színes egyéniség volt, a róla készült portréban joggal foglaltatik benne a nyelvnyujtogatós kép is. De azért lássuk be, nem ettől lett híres. Ne csináljunk Einsteinből celebet, mert odalesz a tudományos híre, neve! Az ÉT címalpjára elég lett volna egy nyelvnyujtós kép. Így is jó. Einstein arca, mint médiasztár- nem kellene. Van elég celeb a mai médiában bőven. Albert Einstein fizikus volt, így kellene őt megőrizni az emlékezetnek. 

Ez már történelem... 1989-ben Magyarországon feloszlatták a Munkásőrséget.A magyarországi média,helyesen,a rendszerváltáshoz vezető út,illetve a kommunizmus bukásának egyik fontos lépéseként tálalta az eseményt. A 168 Óra című,akkoriban I.évfolyamát jegyző hetilapban (I.évfolyam,25.szám,1989.október 25. 20-21.o.)Gárdai László cikke elemezte a helyzetet.Három,a témában igencsak kompetens személy szólal meg a cikkben. Németh Miklós akkori miniszterelnök elmondja,hogy kormánybiztost fognak kinevezni,aki kontrollálja a feloszlást,hiszen 11 milliárdos eszközállományról van szó. Elmondja még,hogy a 60 ezet munkásőrből kb. 1000 volt főállású. A nyugdíjas korúakat nyugdíjazzák,a többiek elhelyezkednek a gazdasági élet különböző területein. Ezután következik Borbély Sándor volt országos parancsnok. Megtudhatjuk tőle,hogy a Munkásőrség nem is volt diktatorikus szervezet. Figyeljük a bravúrt:"...akkor most mindenki rohangálna itt".Hanem az állomány fegyelmezetten tudomásulvette a döntés

 A Biotechnológia és környezetvédelem- ma és holnap című folyóirat 1997.áprilisi számának 8-9. olvashatjuk Orosz G.Tamás cikkét, melynek címe: Hajdú-bihari zöld körkép. a cikkből kiderül, hogy Hajdú-Bihar megye nem állt olyan rosszul a környezetvédelem vonatkozásában. A megjelenés idején kb. 70, környezetvédő szervezet működött a Tiszántúlon, ezen belül is legalább 36 a megyében. Nagyon sok volt a környezetvédelmi akció, pl. szárazelemgyűjtés, a Víz Világnapjának megünneplése, a Föld napjának megünneplése sok rendezvénnyel, valamint szeptember 18-án a Világtakarítási Nap megyei szintű feladatokkal ( nem tudom, hogy ez az ünnepnap még létezik-e...).  Rendeztek itt konferenciát ( A települési önkormányzatok hulladékgazdálkodása), és rengeteg iskolai előadás, bemutató, a Nagyerdő rendbetétele, a sokak számára ismeretlen Guthi-erdő renoválásának megkezdése- szóval, rengeteg program, rendezvény, oktatási projekt ( pl. a Kölcsey Tanítóképzőn beindult KÖRLÁNC nevű) írta fel Hajdú-Bihar megyét

 Az Alföld folyóirat 2010.évi 2.számában olvashatjuk Vörös István:Díszkivilágítás c.versét. A mű egy olyan problémáról szól,költői érzékkel,amely probléma már a fősodratú médiában is megjelent. Ez pedig a szellemi ember kimerültsége.Néhány megjegyzést szeretnék fűzni a költeményhez. 1.Nagyon jó,nagyon tetszett,a vizen járás ideje valamint a sajtos fokhagymakrémleves illata örökre megmaradtak bennem. 2. Vörös István a fáradtságot,kimerültséget az érzéki szféra és az intellektus összekeveredésével ábrázolja. Illatok és csodák,fények és a tenger hangja,eső-fáradtság-zongora hármas metafora. Furcsa dinamikai ellenpontozás:fáradt ember-folyton mozgó,hullámzó víztömeg.Aki szakavatottan értelmezi a verset,ezeknél a furcsa egységeknél,összeolvadásoknál kell kezdenie. 3. Nekem beugrott az,hogy "21.századi Radnóti,A la récherche". A nemes emlékek helyett az irodalmi aprómunkával kiérdemelt fáradtság. Hogy aztán elemzők-értelmezők gondolnak-e erre,nem tudom. Ezek voltak azok a bizonyos

 Az RB Leipzig labdarúgócsapata az elmúlt években a Bundesliga egyik csodája lett. Remek eredményeket értek el,másodikok lettek a Bayern mögött, nemzetközi szinten is letették névjegyüket, mi, magyarok pedig büszkék lehettünk a csapat három ászára, Gulácsira, Orbánra, és az idei szezontól kezdve Szoboszlaira.  Most is büszkék vagyunk.  Ám volt szerencsém látni 2021.szeptember 15.én a Manchaster City-RB Leipzig BL-meccset, a közmédia jóvoltából. Elképedtem. Mintha a City egy más kategóriát, más futball-szintet képviselt volna. Tudatos, okos, jó értelemben vett agresszív játékkal gyakorlatilag szétszedték a lipcseiek védekezését, még Orbán volt a védelem legjobbja, de ő sem hozta azt az igazi formáját. Gulácsi nem mutatott be bravúrt, a második félidőben csereként beálló Poulsen és Szoboszlai is inkább csak próbálkozott. Az eredmény 6-3 a Manchaster City javára,Guardiola mester örült. Illetve: nem örült a 3 bekapott gól miatt.  Ráadásul, mint az kiderült, a Lipcse a bajnokságot sem kezdt

 A Sporthorgász magazin 2021.februári számának 56-58.oldalán olvashatjuk Ladányi Tamás fotókkal gazdagon illusztrált cikkét. Régebben a média az ilyesmit hívta képriportnak, nem tudom, használják-e még ezt a kifejezést.  A cikk a  Ráckevei-Dunakeszi-Soroksári pontyfogó versenyről szól. A legérdekesebb benne az a sok-sok mosolygó ember, húszkilós pontyokkal, amúrokkal. Majd szétesnek a boldogságtól, és a halak sincsenek nagyon felháborodva. Szóval, belelapoztam egy magazinba, csupa mosolygó embert láttam, és ez olyan jól esett, hogy elhatároztam: szóvá teszem a blogomban. Úgyis annyi szomorú embert mutat mostanában a hazai és nemzetközi média, itt az egyik kivétel. Szóval, azt gondoltam, írok erről egy jó kis rövid bejegyzést.  Megtörtént.  Kívánok mindenkinek hasonló mosolygó arcokat.   Ja, és az állatvédelmi szempontok: a sporthorgászok visszadobják a halat.