Már az 1960-as években szűknek érezte a világot az értelmiség

 A kulturális és közéleti sajtóban, médiában mostanában elterjedt az " összement világról", a "világfaluról" szóló narratíva-sőt, mára kicsit közhelyessé is vált, nem is illik már erről írni-beszélni, úgy agyontárgyalták a problémát. Mindebből könnyen támadhat az benyomásunk, hogy ez a furcsa összementség-érzés, ez a világfalu-fíling valami 21. századi dolog és az internettel került be a hazai és nemzetközi közgondolkodásba.

Pedig távolról sincs így. Az emberek már az 1960-as években, a nemzetközi hírszolgálatok egyre nagyobb méretűvé válásától érezhették, hogy olyan a világ, mintha bejönne az ablakon, és olyan az ablak, mintha bejöhetne rajta a világ. Ez az érzés pedig nemegyszer megjelent a sajtóban, médiában is. Például a Tiszatáj kulturális folyóirat 1966/1. számában olvashatjuk Lődi Ferencnek ( a nevét mára elfeledtük, kitűnő költő és újságíró volt, 1926-1997 között élt Szegeden) A glóbus a tenyeremben című verse. Ebben a költő a mindenféle újságok olvastával úgy érzi, hogy házhoz jött neki a világ, és ezt nemkívánatos állapotnak tartja, mivel a világ rossz. Lődi a  Földet egy, gazdájához dörgölőző macskához hasonlítja versében. A valóság azonban- mely háborúkkal, járványokkal, katasztrófákkal és emberi bűnökkel van tele- messze nem indokolja ezt a dörgölőzést. Nagy-világ-hazugságot leplez le Lődi Ferenc ezzel a versével, mégpedig azt a hazugságot, hogy az ember jó.Amúgy irodalmilag igencsak magas színvonalú a költemény, nagyon imponáló méltóság-teljességgel siklanak a sorok. 
A magyar irodalomban különlegesnek számító verset megtalálják a  legendás Tiszatáj folyóiratban, melynek régi számai nagyobb könyvtárak folyóirat-olvasóiban, vagy elektronikus adatbázisokban elérhetők.