A város, mely elkísér a bölcsőtől a koporsóig

 Aki városba születik,az kétféleképpen végezheti:
- Vagy nagyon megszereti azt a várost, és minden utcából, minden hídról és járdáról lesz szép emléke, és örökké ragaszkodni fog ahhoz a városhoz
- Vagy pedig elege lesz a városból, a betontengerből, az égre meredő magas házakból, és minkább vidékre költözik, ahol jó a levegő, lehet kertészkedni, a gyerekek- unokák a magas fűben szaladgálnak, a hátsó kertben pedig terem a paprika, paradicsom,időnként pedig meghívjuk a haverokat egy kis bográcsozásra. 

Rába György költő, író és esztéta az előbbi sorsa ítéltetett. Legalábbis meegyőzően tanúsítja ezt Otthonos utcatáblák című, az Alföld irodalmi és kritikai folyóiratban megjelent verse ( 2000/3. szám,45. oldal). Szó esik a versben a sokszor idegenül, de mégis kedvesen hangzó utcatáblákról, a betonfalakról, a nyüzsgő piacról, az építkezésekről. Rába György számára- a vers utolsó soraiból ez derül ki- mindez szzakrális élmény, mely közelebb visz a Teremtőhöz (" naprendszeri/ gazdámhoz"). 

Milyen sokféle helyen is lehet élni! Van, aki szeret kertes házban, családi házban lakni, van, aki inkább társasházban lakik. Van, akinek a város adja a szakrális teret, van, akinek inkább a kert, a vidék, a rusztikus környezet. Jómagam inkább érzem magam jobban városban, mint vidéken. A szellemi nyüzsgés, az bizony a városokban összpontosul. A város, mint tér, mint szellemi közeg, elkísér a bölcsőtől a koporsóig.Ott a könyvtár, a múzeum, a kávézók, no meg a sok ismerős, akik ugyan előfordul ( ?), hogy rohannak éppen valahová, de ebben a rohanásban is van valami felmelő. Valami szellemi. Legalábbis így érzem. 

Majdnem elfelejtettem megdicsérni a verset. A hazaszeretet, a Radnóti- élmény 21.századi változata. Jó olvasni.