Irodalom:Nemet mondani a száraz értelmezésre valami csarnokvízben

 Olvasom Mezei Gábor három versét a Jelenkor folyóiratban,és beleringatom magam valami nyugtalan,de tudatos  valóságba,pontosabban:valóságokba,melyekből csak valami belső glóbuszon nyerhetek léleknyugalmat. Egyszerre szabadulnék is ezekből a világokból,és vonz a kiváltság,hogy...Én ezekről a versekről nem tudok írni semmit,csak annyit érzek,hogy nagyon jók. A kortárs irodalom nagyszerű darabjai. Ez pedig tökéletesen elég. 

Nagyon tetszik,sőt,igencsak elragadtat,hogy nem tudom szárazul,intellektuálisan értelmezni a három különleges címmel megmasnizott költeményt (lásd alább,a bejegyzés végén), mégis megnyugszom. Asszociálok.Pedig világok találkozásáról van szó,kőművesekről meg csarnokvízről,kicsit szürreális a csigákkal borított glóbusz,és tényleg nem tudom,mire készülnek ezek a kőművesek. A realitás győzelmére talán?Ebben a világban? Ahol még a csarnokvízzel is gond lehet? Inkább próbálják ők is megérezni a "felszín hideghullámait",mint Mezei Gábor. Egészen jó versek születhetnek ezen meg(rá)érzésekből.

(Mezei Gábor: d.1 a csomó megköt d.1.1. süket só d.1.2.rideg félgömb. Jelenkor,2021.október 1000-1001.o.)

Amúgy a csarnokvíz a fülünkben van,úgy tudom. Provokatív kérdés.