Gondolatok a gyermekkori agresszivitásról

 Napjainkban- ezt pedagógusok és szülők is tanúsíthatják- egyre több gondot okoz a családok és az iskolai csoportok, osztályok életében a gyermekkori agresszivitás.Egy nagyon jó cikket találtam a témáról a Magyar Orvos című szakfolyóirat 2008/9. számában. A Szerző Lóránth Ida. A cikk a lap 2-3. oldalán olvasható. 
Néhány főbb gondolatot emelnék ki az írásból, a teljesség igénye nélkül.
- Azok az anyák,akik a terhesség alatt idegesebbek voltak, netán deviáns magatartást tanúsítottak pl. drogoztak, nagyobb valószínűséggel hoznak világra agresszív viselkedésű gyermeket
- Egy kanadai kísérlet, melyet Tremblay professzor vezetett, hatszáz fős mintán végzett kanadai kísérlet kimutatta: Az agresszív óvodásból könnyen lesz agresszív iskolás ( tehát nem igaz az a széles körben elterjedt álláspont, hogy a kisgyermek az agresszivitást " majd kinövi").Az agresszív iskolásból nagy valószínűséggel lesz agresszív felnőtt, aki nem tudja megfelelően kezelni gyermeke erőszakos cselekedeit. A professzor szerint a védőnői hálózat fejlesztése lenne a megoldás.
- A filmekben látható agresszió sok esetben jótékony hatással volt a nézőre: kiélhette késztetéseit, ezáltal mindennapi életben mutatott agresszivitása csökkent- egy darabig.
- Más a helyzet a számítógépes-illetve videojátékokkal. Mivel a grafika egyre fejlődik, egyre élethűbbek lesznek ezek a játékok, ezért nincsenek jó hatással a gyerekekre. Viszont azt is írja a cikk, hogy a kísérletek eredményei alapján az eleve szelídebb természetű gyermekekre a játékok nincsenek hatással, viszont az impulzívabb, lendületesebb attitűdű gyermekekre igen. 

A tanulság- szerintem-annyi ,hogy óvni kell a gyerekeket az agresszív játékoktól. Jobbat, egyelőre, még senki nem talált ki. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A trianoni béke, más nézőpontból

Környezetvédelem és adórendszer- ritkán hallunk erről a médiában

Futball:Kikínlódtuk.Magyarország-Koszovó 2-0