Freskóterápia Lencsés Zsolt vezetésével-Palócföld,2017/4.
A Palócföld irodalmi,művészeti és közéleti folyóirat 2017/4.számában érdekes cikk jelent meg Lencsés Zsolt tollából,melyben szó esik többek között a freskóterápiáról is.Börtönben ülő elítéltek számára találták ki,merthogy szakrális térben állítólag könnyebben jó útra térnek.
Az "állítólag" szó használata alapján talán már kikövetkeztette a Kedves Látogató,hogy kissé szkeptikus vagyok. Ha ugyanis a festészet mellé nem társul szívből jövő hit,akkor önmagában a freskófestés nem hoz jó útra térést. Valószínűleg tudja ezt Lencsés Zsolt is,aki római katolikus hitű, Szent II.János Pál pápával is jó viszonyt ápolt.
Bevallom,számomra az írás legnagyobb értéke az,hogy megismerhetjük belőle Lencsés Zsoltot. Rendkívüli ember,már eddig is rendkívūli sikerekkel,többek között a Medici családnak is dolgozott restaurátorként, valamint a vatikáni Santa Lucia rend hivatalos festője is. További sok sikert kívánunk nagyszerű pályafutásához és a freskóterápiához!

Megjegyzések
Megjegyzés küldése