Vigilia 2005/1.
A Vigilia katolikus folyóirat,verseket,novellákat,esszéket,tanulmányokat közöl. A 2005/1.szám tartalmából szemlézünk.
Lukács László írasa a II.vatikáni zsinat és a mai gyakorlat viszonyáról szól-Kronstadti Szent János gondolatai az imáról-Generációs feszültségek esetén az idősebbeknek kellene bölcsebbeknek,türelmesebbnek lenniük,még akkor is,ha a fiatalnak szerintük nincs igaza-Cs.Szabó Lászlóról,a neves magyar esszéistáról sok mindent rosszul tudnak a lexikonok. Pl. Nem Erdélyben,hanem Budapesten született,egyéves korában került Kolozsvárra. Hajdani tanítványai,barátai beszélnek a neves szellemi emberről-Megjelent Péter Katalin:A reformáció:kényszer vagy választás című könyve-Durs Grünbein:Szeptemberi elégiák című csodálatos verse a közeledő elmúlásról,a dolgok lelassulásáról,az életből való lassú kilépésről szól. Csodálatos-Győrffy Ákos:Négy mondat a hegyről és a tóról című verse kiemelkedik a 2005.év lírai terméséből-Tüskés Tibor egykori tanárára,a kommunista diktatúra által üldözött Dr.Juhász Miklósra emlékezik-Karl Rahner szerint minden teológia valamilyen közvetlen istenélményből indul ki-Sík Sándor Az olvasás tudománya című könyvében valamiféle gyakorlati esztétikát fogalmaz meg.
A Vigilia folyóirat tartós,maradandó értékű írásokat közöl. Érdemes a régebbi számokat is tanulmányozni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése