Magyar Krónika 83

 A Magyar Krónika Budapesten megjelenő kulturális folyóirat. Nagyon korszerűen,kiváló vizuális eszköztárral mutat be aktualitásokat,ismert és kevésbé ismert alkotókat. Most a 83.szám tartalmából szemlézünk.

Az egykori budafoki sörgyár helyén ma kultudális központ áll,ahol elsősorban képzőművészek dolgoznak és állítanak ki. Mindez hozzájárulhat a városrész rehabilitációjához-Manninger János filmrendező Kétszer kettő című alkotásával a magyar filmművészetet akarta megújítani,egyben felhívni a figyelmet a vidék és város közti óriási különbségre. A filmet sem a hatalom,sem a közönség nem fogadta kedvezően,a második világháború után a legtöbb embernek nem avantgarde filmeken járt az esze. Mindössze négyszer vetítsgzék Manninger 1946-ban öngyilkos lett-Kitűnő kritikát kapott Szilágyi István:Messze túl a láthatár című könyve-Hager Ritta textilművész kilemcvenéves. Alkotásai az ég és föld találkozásából létrejött új szellemi világot jelenítik meg. Interjú is készült a művésszel,ahol elmondja:véletlenül,egy falusi otthonban találkozott azzal a csomó-mintázattal mely későbbi munkáinak alapja lett.Beszél családja kitelepítéséről is-Kelemen Eörs cége régi könyvek hasonmás kiadásával foglalkozik.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar labdarúgó-válogatott,2025:Iszonyatosan jellegtelen,unalmas játék

Futball:Magyarország-Törökország 0-3

Új Írás,1982.szeptember