Vers a világ értelmetlenségéről,a becsapásról és önbecsapásról

 Nagyon örültem, amikor kezembe került az Ezredvég című folyóirat 2012.május-júniusi száma. Először a tartalomjegyzéket néztem végig, s a közepén kezdtem olvasni a mondott sajtóorgánumot, aztán egyszer csak, hipp-hopp, eszembe ötlött, hogy mi lenne akkor, ha az elejét is elolvasnám. Elvégre...

Nem bántam meg. Elsőrangú verssel nyit ugyanis a folyóirat ( főszerkesztő: Simor András). Papp Lajos: kétezertizenkettő című költeménye egyfajta sűrített látképet ad erről a mai viálgról: a szegénységről, a társadalmi széttagoltságról, az egységes célok hiányáról, a becsapásról és önbecsapásról, a szellemi értékek térvesztéséről. Talán nem haragszik meg érte senki, ha ideírom a vers 5. és 6. versszakát: tűpontos látlelet. 
" Lázadhat itt az értelem./A láza sápadt, fénytelen./S tenni bármit is képtelen./Itt a gyávaság végtelen.// Ez nem igazság-akarás,/ csak szájalás,csak szavalás,/ palástolás, eltakarás;/bűvészkedés, hazug varázs.". 
Ebben a nyolc sorban, úgy vélem, benne van mindaz, amit a mai Magyarországban nem szeretünk. S hiába telt már el tizenkét év a mű megjelenése óta, Papp Lajos verse változatlanul aktuális.