Para-Kovács Imre,a taps,és a fel nem tett kérdés

 A magyar ember szeret tapsolni. Ilyenkor kikapcsolja az agyát. Vagy épp ellenkezőleg:ilyenkor,taps közben kapcsolja csak igazán be. Para-Kovács Imrének jelent meg egy keserű-humoros írása a Hócipő 2017/24.számában,Szűnni nem akaró címmel. A publicisztika a politikai tapsról szól,a jelenségről,hogy állunk és két kezünk összeverésével éltetjük vezetőinket,akik jelenleg többnyire a nagyobbik kormánypártból kerülnek ki.

De miért is tapsolunk?-ezt a kérdést már nem teszi fel Para-Kovács Imre,nyilván nem akart egy oldalas írásban alászállni a politikai pszichológia mélységeibe. Miért is tapsolunk,ez itt a fennmaradó kérdés.

Azért tapsolunk,mert a szomszéd is tapsol. Nem akarunk lemaradni mögötte. Nehogy már őt észrevegyék,engem meg nem...Nehogy már ő megkapja a jó zsíros pozíciót,mi meg kimaradjunk. Irigységből tapsolunk. Az a tragédia,hogy ez a kedves vezetőt mit sem érdekli. Neki te meg én nen létezünk,csak a tömeg,csak a fiúk. És milyen szép az,ha igyekeznek. Ha megdolgoznak azért a dicséretért. Ha alaposan,dübörögve tapsolnak. Még jót is tesz nekik,élénkíti a vérkeringést,és növeli a harci szellemet.

Ja,és amúgy Para-Kovács Imre kesernyés publija kitűnő. Taps jár érte,őszinte és érdektől mentes.