Egy korszerű szemléletű energetikai tanulmány 1993-ból

Korunk talán legfontosabb gazdasági kérdése- nemcsak az orosz-ukrán válság miatt- az energiagazdálkodás, az energetika.Bizonytalaná váltak a beszerzési források, óriási vita folyik a médiában is a fosszilis energihordozókról, az atomenergiáról, a megújuló energiáról. 
Érdemes talán tájékozódni afelől, hogyan vélekedtek ezekről a kérdésekről a nem is olyan távoli múltban. Az ÖKO folyóirat 1993/3.számának 19-30.oldalán olvashatjuk Dr.Pozsonyi László: Az energiahatékonyság és a környezeti állapot összefüggése az önkormányzatokban című tanulmányát. 
Az igen korszerű, objektív szemléletű tanulmány legfontosabb gondolatai a következők:
- Csökkenteni kell a fosszilis energiahordozók arányát
- A " kemény" energiákat ki kell váltani "puhább" energiafajtákkal
- Új technológiai módszereket kell bevezetni az energiatermelésben
- Csökkenteni kell a felesleges fogyasztást ( támogatni kell pl. a lakások hőszigetelését)
- Hatékonyabban kell felhasználni az energiát
Szerző ismerteti, milyen módon tették hatékonyabbá az esztergomi Szent István Fürdő energiafelhasználását. 
Megtudhatjuk, hogyan vélekedik Dr. Pozsonyi László az egyes energiahordozókról, ezeknek a jövőjéről. Szerinte a fosszilis tüzelőanyagok arányát csökkenti kell, jobban ki kell használni a geotermikus energiában rejlő lehetőségeket. A szélenergiát leginkább a Nagy- és Kisalföldön véli hasznosíthatónak, a napenergia hasznosításánál pedig fejleszteni kell az energia tárolására szolgáló berendezéseket. Az atomenergiáról egészen eredeti véleménye van a Szerzőnek:akkor lenne hatékonyabb, ha az atomerőművek közelebb épülnének a városokhoz, de ez lélektanilag lehetetlen. 

Összefoglalásképpen: Szerző az önkormányzatok számára a kapacitások decentralizációját ajánlja, ehhez azonban le kell győzni az új eljárásokkal szembeni bizalmatlanságot. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A trianoni béke, más nézőpontból

Környezetvédelem és adórendszer- ritkán hallunk erről a médiában

Futball:Kikínlódtuk.Magyarország-Koszovó 2-0