Gazdaság:Kis európai csomagolástörténet,1995

 A csomagolás a gazdasági élet egyik legfontosabb ágazata, hiszen minden más ágazatot érint. Az ÖKO ( Ökológia,Környezetgazdálkodás, Társadalom) folyóirat 1995/3. számában olvashatjuk Kossa Judit:A csomagolóanyagok használatának jogi szabályozása az Európai Unióban és hatásuk a magyar termékdj törvényre című tanulmányát, amelyből egyfajta kis európai csomagolástörténeti áttekintést kapunk. 

A rendkívül átfogó írás felvázolja az európai csomagolóanyag-kérdést, különösen a környezetvédelem szempontjából. Megtudjuk, milyen erőfeszítéseket tett a német kormányzat a sör és tej egyutas csomagolásának megakadályozására. Képet kapunk arról, hogyan rendelkezett az 1991-ben elfogadott úgynevezett Töpfer-törvény a csomagolóanyagok környezetbarát mivoltáról, a csomagolóanyagok tömegéről, térfogatáról, valamint az azóta már az ökológia egyik kulcsszavává vált újrahasznosításról. De rövid áttekintést kapunk a dán helyzetről ( a dánok jártak legelőrébb a környezetbarát csomagolások elterjedsée terén), részletes elemzést kapunk a hollandok Convenant Verpakkingen nevű, szintén 1991-ben elfogadott egyezményéről, amely 2000-ig tíz százalék hulladékcsökkentést és hatvan százalék újrahasznosítást íirányzott elő. Mi már tudjuk, hogy az egyezményben foglaltakat sikerült valóra váltani. 
Igaz, elképesztő, több, mint 200 tárgyalásből álló egyezkedés előzte meg az elfogadást. ( Nem sajnálta a kormányzat a humán erőfeszítéseket...).Más volt a helyzet Angliában, ahol a kormányzat egyszerűen lepasszolta a kérdést az önkormányzatoknak, ráadásul mindenféle kényszerítő erő nélkül. Ugyanez volt a szituáció Franciaországban, ahol a kormányzat szintén nem mert nekimenni az ipari lobbinak, inkább a községeket kötelezte hulladékgazdálkodási szabályzat megalkotására, 1991-ig, ennek pedig számtalan község nem tett eleget ( recenzens szerint attól tartottak, hogy különböző szeméttelepekkel, újrahasznosító üzemekkel akarják elárasztani a települések környékét). Olaszországban már szigorúbb volt a körmányzat, az egyes hulladékanyagokra újrahasznosítási kvótákat vezettek be, pl. üveg:50 %, fém:50%, műanyag 40 %. (Recenzens megjegyzése:a műanyag bomlik le legnehezebben, erre kellett volna a legnagyobb kvótát megálapítani, de 21.századi fejjel persze könnyű okosnak lenni). 

Mi volt a helyzet Magyarországon? Semmi jót nem lehet elmondani, hazánkban akkoriban még nem létezett a csomagolóanyagok átfogó környezetvédelmi kezeléséről szóló törvény. Egyszerűen a hulladékgazdálkodási törvény, az élelmiszertörvény vonatkozó paragrausait alkalmazták, illetve az amúgy is csontig szegényedett önkormányzatok nyakáa varrták a kommunálishulladék kezelésének elképesztő felelősségét. Magyarország akkoriban még nem volt az EU tagja ( 2004-ben lesz az), még nem voltak érvényesek az Unióban érvénybe lépett környezetvédellmi törvények. De a csatlakozás után Magyarország is fokozatosan átálllt, modernizálta jogalkotási és jogalkalmazási kapacitásait, és ezen a területen is megvalósítottuk a jogharmonizációt. Hogy aztán a paragrafusokban foglaltakat hogyan sikerült átplántálni a társadalom lelkébe-szívébe, az már más kérdés. 

Kinek ajánljuk Kossa Judit tanulmányát? Mindenkinek, aki foglalkozik hulladékgazdálkodással. De a szakmabelieken túl érdemes lenne mindenkinek elolvasnia, hiszen mindannyiunkat érintő kérdésről van szó. Remek, szakamilag korrekt, ideológiától mentes tanulmány. 
Az ÖKO folyóirat 2010-ben sajnos megszűnt, sajtótörténeti adatbázisokban megtalálható a cikkek, egyéb írások jegyzéke.