Néprajz:Egy folyóiratszám,tele Kunkovács László írásaival, fényképeivel

 Néprajz vagy kulturális antropológia?Sokáig vitatkoztak, és még sokáig vitatkozni is fognak a helyes elnevezésen, újabban, legalábbis egyetemi körökben, megint a néprajz a divat, szerintem azért, mert egyszerűbb. Maradjunk mi is ennél a szónál! 
Igencsak jót (stílszerűen:betyárjót) húzott a folkMAGazin, amikor 2007.évi III.különszámát ( különösen tetszik, hogy római számmal számozták, van ebben valami antikul előkelő) Kunkovács László írásainak, fényképeinek szentelte. A 18 országban megfordult fotós, újságíró úgy megörökítette azt a régi paraszti világot, mint senki más. A fényképekről öreg juhászok, csikósok, vásári históriások kézművesek portréja néz ránk. Van ezekben az arcokban valami ősöreg-titokzatos, magabiztos, " én olyat tudok, amit ti már nem", mondják ezek a szemek. S ha valamelyikünk fel merné vetné, hogy talán azért nem tudunk, mert nem ez a jövő útja, bármelyik idős pásztor visszakérdezne: 
- De akkor mi az a sok ember ott a vásárban? Miért néz bennünket? 
A szövegekből pedig régi történetek rajzolódnak ki. Pásztorok hatalmas nyájakkal, ridegtartással, dallamos kolompokkal( igen, a sokak által már csak rajzfilmekből ismert kolomp zenei célokat, kommunikációs manővereket is szolgált, nem pusztán hangjelző eszköz volt). Ostorcsattogtatásban jeleskedő csikósok, gulyások, akik a szocializmus kollektivizált kényelmével ( ?) szemben a szabadságot választották. A falu határában éltek, nem tudtak létezni a végtelen mezők nélkül. Az emberek pedig tisztelték, becsülték őket, mert ez így járta. 

Nekünk, maiaknak.mindez már csak történelem, tankönyvekbe és múzeumokba való relikvia. Nekünk a szabad mezők helyett marad a végtelen- vagy annak tűnő- sajtó, média és internet, ostorcsattogtatás helyett pedig különböző reklámok zenéjét hallgatjuk, és próbáljuk elfelejteni. Olykor sikerül. 
folkmagazin.hu