Filmkritika - Bereményi kalapja

 Mostanában elterjedt, hogy a filmkritikákat nem kritikának, hanem recenziónak nevezik. Tehát a kritikus azt mondja, hogy őnékije esze ágában sincs bírálni a filmet, nem prekoncepcióval áll a dologhoz, csak néhány apróság, ami szemet szúr neki, ugyebár...majd állítólagos objektivitásának bizonygatását követően az illető író/újságíró/kritikus,/filmesztéta jó alaposan lehúzza filmet. 
Erre gondoltam, mikor olvastam Báron György: Legendásítás című filmkritikáját ( szerintem ez a megfelelő műfaji megjelölés). Az írás az Élet és Irodalom hetilap 2022.október 7-i  számának 23. oldalán jelent meg. Merthogy ez az írás nem ilyen. Ez egy őszinte, hozzáértő és tőrölmetszett filmkritika a Bereményi kalapja című filmről.

A kritikus alaposan lehúzza Tóth Barnabást és Papp Gábor Zsigmond rendezőt. Bereményit és Járai Márkot szerencsére nem.  
Nekem az a véleményem a filmről, hogy valami tapasztalt, Bereményi-korabeli " ikon" kezébe kellett volna adni. Merthogy portréfilm esetében az együtt átélt közös élmények számítanak, nem pedig az, hogy hány dokufilm-részletet tudunk összebányászni a korabeli filmhíradókból. Honnan tudná egy mai fiatal, mit is jelentettek a Kádár-korszakban a Fáskerti elvtársak, meg a kelkáposztaszagó lépcsőházak...Szóval, ha csak annyi volt az alkotók szándéka, hogy bemutaássák Bereményit a mai fiataloknak, akkor talán valamit elértek. Ha többet akartak, akkor kudarcot vallottak. Bereményi kemény dió. Nehéz feltörni. De nem kellene feltörni.