Berlin, Németország,2007. Új utak az építészetben

 A német egyesítés után Németország fővárosa, Berlin, sokáig kereste építészeti imázsát. 2007-ben aztán a szociáldemokrata városvezetés elfogadott egy koncepciót, amely szerint az 1920-as évek Berlinjének légkörét hozzák vissza Európa egyik legnagyobb városába. Minderről a The Economist brit gazdasági és közéleti hetilap 2007.július 21-27-i számában olvashatunk, a 39. oldalom. Klaus Wowereit szociáldemokrata polgármester részletezi, milyen Berlint is szeretnének: olyan kulturális központot, amelyekben rengeteg mozi, kiállítás várja a látogatókat, s s amely egyúttal " szexi". Hogy ez utóbbin mit értett a polgármester, azt nem részletezi a cikk. Költségvetési forrás mindenesetre akadt a nagyszabású tervekre: akkoriban 10 millió euró nagyon sok pénznek számított. 

2023-ban feltehetjük a kérdést: bejöttek a városvezetés számításai? Részben igen. Ha Németország fővárosában sétálunk, és figyelmesen szemügyre vesszük a látottakat, valóban elmondhatjuk: érezhető valami a " weimari köztársaság" hangulatából, azaz az 1920-as évekből. De azért nem ez a meghatározó. Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy Berlin egy szép és korszerű európai város. Az Economist cikke pedig kitűnő. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A trianoni béke, más nézőpontból

Környezetvédelem és adórendszer- ritkán hallunk erről a médiában

Futball:Kikínlódtuk.Magyarország-Koszovó 2-0