Az önismeret hiánya okozza a megcsalást

 Nagyon érdekes írás jelent meg a Nők Lapja 2021/115.számának 56-58.oldalán, Hulej Emese tollából. a Nem csak veled- fókuszban a kettős élet című cikk alaposan körüljárja a témát, Habis Melinda klinikai szakpszichológus vezetésével. A rendkívül átfogó, sokrétű írásból azt a gondolatot emelném ki, miszerint a megcsalás leggyakrabban az önismeret hiányára vezethető vissza, merthogy nem tudjuk, mit akarunk, nem vagyunk tisztában azzal, mit kaphatunk és mit adhatunk egy kapcsolatban. 
Annyiban vitatkoznék ezzel, hogy az emberek változnak. Nem biztos, hogy az a nő, akit húsz évvel ezelőtt feleségül vettünk, ma ugyanazt nyújtja, mint a házasság vagy éppen a megismerkedés első fázisában. Tehát megtörténhet az, hogy elvársz valamit a partneredtől, ő egy ideig ezt megadja, aztán megváltozik: már nem akarja megadni. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy új partner után nézzen az ember, és őszintétlenné váljon. Szerintem. 

Azon is elgondolkodtam, hogy a média igencsak szőrmentén kezeli ezt a megcsalás- problémát. Csak a celebek esetében tudjuk, ha megcsalta házastársát. De hogy a hétköznapi ember, Ön vagy én, hogyan álljunk ehhez a dologhoz, arról már jóval kevesebb szó esik az írott és elektronikus médiában. Pedig az egész földet érintő problémáról van szó- csak éppen nehéz róla őszintén beszélni. Ezért is örültem a Nők Lapja említett cikkének, mert őszinte, nem kárhoztató-hibáztató, hanem szembenézésre buzdít. Stílusa jó, kellemes, emlékezetes olvasmány. 

noklapja.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A trianoni béke, más nézőpontból

Futball:Kikínlódtuk.Magyarország-Koszovó 2-0

Történelem:Jugoszlávia a második világháború után