Amikor a boldogságtól és a bizonytalanságtól elfogynak a szavak

 Vannak élethelyzetek,amikor mondanivalónkat nem vagyunk képesek szavakba önteni. Annyira magávalragad,olyan erős flow-élményt ad nekünk valaki vagy valami,hogy agyunk nyelvi központja azt mondja:ússz az árral,kedves Központi Idegrendszer,nekem ez már sok. És a hangokat felváltják az egymásbaomló képek.

A Vigilia folyóirat 1988/7.számában megjelent Deák László:Még mindig kimondhatatlan című verse. Ebben a műben a boldogság bizonytalansággal jár együtt. Hiszen van név,amit több ezer év óta kimondani nem lehet. De most,a beteljesülés küszöbén sem?Nem. Csak gyönyörködhetünk benne,az Ő nevében,csodálhatjuk fényességét,erejét. De a nevet még mindig nem mondhatjuk ki,ahhoz még kell egy lépés. Gondolom,kitalálták a Kedves Látogatók,kinek a nevéről van itt szó.

De pontosan azért tartom mindenki számára értékesnek és személyhez szólónak Deák László versét,mert ezt a megnevezhetetlenyég-élményt a világiak is átélik olykor. A természet titokzatossága és fensége,magánéleti-családi örömök bárkiből kiválthatják azt az érzest,mintha valaki "megszólítna". Mindenkinek kijár az,hogy-Deák László sorát idézve,"sütkérezzen a megrendítő tisztaságban".Legalább naponta egyszer.Meg kell tanulnunk boldog emberré válni,s meg kell tanulnunk elviselni ennek a boldogság-állapotnak minden bizonytalanságát. Át kell látnunk a Nap sugarain. 

Ebben segíthet nekünk a nagyszerű Vigília folyóirat,annak 1988/7. számában Deák László gyönyörűszép verse.