Áremelkedés:a hivatalos, meg ahogy érezzük

A Napi Gazdaság internetes oldalán, a napi.hu-n, olvastam Domokos László cikkét ( Elszálltak az árak, ezzel számolnak a magyarok; megtekintve 2021.május 11.9 óra 9 perc). Elgondolkodtatott. Azért gondolkodtatott el, mert visszaemlékszem boldogult és elég régi gyermekkoromra, amikor is szüleim álandóan az " áremelésekre" panaszkodtak. Valóban úgy tűnt, hogy emelkedtek a kiskereskedelmi fogyasztói árak: drágult a csoki, a Matchbox, a játékkártya, szóval, minden, ami egy gyereknek kellhet, innen tudtuk, hogy a szüleink igazat beszélnek. Emelkedtek az árak. 

Aztán pár év múlva jött az egyetem, és megtanultam, hogy az árak nem mindig úgy emelkednek, ahogy azt a fogyasztók érzik. Sokszor túlpesszimistáskodjuk- aú, új szót alkottam...- a dolgokat, magasabbnak érezzük a terheket, mint amilyenek valójában. Nagyobb áremelést érzékelünk, mint amilyen a hivatalos adatokból kiderül. 

Domokos László cikke szerint a magyarok 59 százaléka érzi úgy, hogy az utóbbi egy évben infláció felett ,azaz két számjegyű százalékértékkel növekedtek az árak. Ez is érdekes. Mert ha a lakosság több, mint fele így érzi, és nem igaz, akkor túl sokan érzik rosszul. Ha pedig az 59 százalék téved, akkor elmondhatjuk, hogy túl sok Magyarországon a pesszimista ember. 

Amúgy a cikk kitűnő. A Napi Gazdaság ( internetes oldala a napi.hu) pedig a magyar gazdasági média egyik vezető orgánuma, ajánljuk rendszeres olvasásra mindenkinek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A trianoni béke, más nézőpontból

Futball:Kikínlódtuk.Magyarország-Koszovó 2-0

Történelem:Jugoszlávia a második világháború után