Kul-túra a Bakonyban

 Magyarországnak sok szép hegysége van. Szeretem a Bükköt, a Zempléni-hegységet, a Pilist- mindenek-mindnek megvan a maga sajátos hangulata. Mégis: legromantikusabb hegységünknek a Bakonyt tartom. Valami furcsa, misztikus hangulat, lelkünket izgalomban tartó borongós sötétség uralkodik itt, no meg emléke az ide menekülő betyároknak, a harcos történelemnek, no és az itt született, hatalmas életművet megalkotó íróknak. Aki a Bakonyban jár, igazából kul-túrát tesz: hagyja, hogy megérintse őt a magyar múlt máig fújó szele. 

A már említett író-egyéniségek kapcsán figyeltem fel Lak István: Barangolás a Bakonyban című cikkére. Ez voltaképpen beszámoló egy túráról, melyet 1988-ban a Vakok és Gyengénlátók Wesselényi Sportkörének Turista Szakosztálya szervezett. A cikk pedig a Vakok Világa című lap 1988/8-9.számában jelent meg. 

Útibeszámolót írni tudni kell. Szépen, lassan, mint ahogy a zsákmányára leső macska oson, kell rávezetni a Tisztelt Olvasót magára a lényegre, a turisztikai célpontra, a célállomásra, ahogy mondani szokták. Lak István tudja ezt, nagyon jól, értő, szívből és műveltségből fakadó magyar nyelven ír, érdekes cikket. Az Olvasó szinte a csapattal járja a hegyeket, ott van, amikor Táncsics Mihály szülőházát keresik fel, vagy amikor elárasztja őket a jéghideg bakonyi szél. Ezt hívják plasztikus írásmódnak:láttatás, a felérzetetés művészetét.

Külön érdeme ennek a cikknek, hogy két nagy magyar írólegenda szülőházába is elkalauzol. Simon István és Nagy László nevét lassan ( írom ezt 2021-ben) újra be kell írni az ifjúi szívekbe, merthogy kezdenek kikopni az irodalomtörténetből.Különösen Nagy László házának bemutatása az, mely szövegrészt bármely magyar irodalomkönyvben szívesen olvasnám. Mert itt nemcsak a házról van szó:egy karizmatikus emberről, egy sorsról, amely tragikusan alakult. De olyan kincsekkel gazdagította a nemzetet, melyek ércnél maradandóbbak. 
Lak István cikkét mindenkinek ajálom, aki útibeszámolót ír. Így kell. Okosan, a nagyközönség számára is fogyaszthatón. Remek írás volt, mely magasan felülmúlja a mai médiában illetve írott sajtóban található, hasonló témájú alkotások minőségét. Jó volt olvasni.Elteszem emlékbe.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A trianoni béke, más nézőpontból

Környezetvédelem és adórendszer- ritkán hallunk erről a médiában

Futball:Kikínlódtuk.Magyarország-Koszovó 2-0