Ha létezik olyan,hogy "családi film",akkor ez az!

 Sok filmre ráaggatják a jelzőt, hogy családi. Leül a család nézegetni, és a gyerekek egyik fele öt perc múlva az udvaron, másik fele a gép előtt. 
Azért vannak üdítő kivételek. Peter Sohn 2015-ben bemutatott filmje- tudomásom szerint a magyar média még nem figyelt fel rá- The Good Dinosaur, angolszász nyelvterületen, legfőképpen persze az USA-ban, elég szépen aratott, s ha, tegyük fel, nem zavarja a Kedves Szülőket az evolúció képi megjelenítése, közép-európai családok számára is fogyasztható animációs filmalkotás született, méghozzá angol humorral fűszerezve. 

A film utópisztikus jövőképet mutat. A dinoszauroszok túlélték a nagy meteor-katasztrófát, és az emberrel együtt fejlődtek, eljutottak a növénytermesztés, az állattenyésztés szintjére, mint ahogy az ember is próbál arra eljutni. Magyarán: a dínók fejlettebbek mint az ember. A történet a barátságról szól, a két populáció egy-egy gyermektagja közös kalandokba keveredik, sülve-főve együtt vannak, amit persze a szülők nem néznek jó szemmel. S hogy miért az ember nyer? Mert bátrabb, legalábbis a film szerint.

Az animáció természetesen már digitális, mégis, az alkotóknak sikerült egyéni színeket vinni a képi ábrázolásba. A tájelemek nagyon kidolgozottak, sokszor jobban, mint a figurák. Ezzel keltik a valóság illúzióját, méghozzá sikeresen. The Good Dinosaur, ez az igazi családi film. Megérti az ötéves, a tízéves, a tizenötéves is, utóbbi már nem biztos, hogy élvezi. Őket már más érdekli. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A trianoni béke, más nézőpontból

Környezetvédelem és adórendszer- ritkán hallunk erről a médiában

Futball:Kikínlódtuk.Magyarország-Koszovó 2-0