Helytörténet,kordokumentum,baleset,tojás-Románia,1989

 1988-ban egy csökkentlátókból álló kis csoport Romániába látogatott. A kirándulásról Kis-Varga József számolt be a Vakok Világa c folyóirat 1989/1.számában(Körutazás Szatmárban és Észak-Erdélyben,16-19.o.).

Minden településről,ahol megfordultak,részletes helytörténeti ismertetőt közöl a Szerző. Ez számomra,aki pedig történelem szakot végzett,bőven tartalmaz újdonságokat. Nem tudtam például,hogy Nagybányát a középkorban Asszonypatakának nevezték,de az is újdonság számomra,hogy Misztótfalusi Kis Miklós itt tanult. Szintén az újdonság erejével hatott az a tény,hogy a közép-és koraújkor folyamán a Szatmárnémeti várához tartozó raktárakban tárolták azt az irtózatos mennyiségű sót,amit aztán leúsztattak a Maros folyón. 

Ami egyedülálló kordokumentummá teszi ezt a cikket,az egy baleset leírása. A magyarországi csapat busza ugyanis belement egy kivilágítatlan lovasszekérbe,amelynek kocsisa tökrészegen aludt. Kis-Varga József leírja,min kellett keresztülmenniük,miután a baleset megtörtént. Végül aztán a román rendőrök elengedték a buszsofőrt,látván,hogy a kocsis még mindig részeg. 

A harmadik,amit meg kell említeni a cikk kapcsán,az a korabeli romániai közállapotok leírása. Szinte beleborzong a 21.századi Olvasó,amikor maga elé képzeli a teljes sötétségbe burkolódzó Avasújvárost,ahol esténként csak 2 óra hosszán át van tévéadás,mert utána kikapcsolják az áramot,világítani pedig maximum 15 wattos égővel szabad. Vagy amikor olvassuk,milyen hosszú sor áll tojásért,6-10 darabot kap egy személy. A cikk végén pedig a Szerző említést tesz az anyanyelvhasználat korlátozásáról. Nagyon jól sikerült írás,akit érdekel Románia hétköznapi élete a Ceaucescu-korszakban,az feltétlenül olvassa el. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A trianoni béke, más nézőpontból

Környezetvédelem és adórendszer- ritkán hallunk erről a médiában

Futball:Kikínlódtuk.Magyarország-Koszovó 2-0