Nyelvi egyenlőtlenség:talán az eszperantó a megoldás?

 Olvasom a Vakok Világa c.folyóirat 1989/7.számában a kitűnő brit nyelvész,John Wells:Nyelv és egyenlőség a nemzetek közötti kommunikációban című írását,amely a 74.általános eszperantó kongresszusról szól. Itt szóba került a nyelvi egyenlőtlenség kérdése is(Wells példái:ha egy szenegáli beszélget egy franciácal,a társalgás nyelve a francia. Ha egy orosz tárgyal egy észttel,a társalgás nyelve az orosz). A nyelvi egyenlőtlenség kétségkívül fennáll,mindig is fennállt,s mindig az adott kor nagyhatalmának nyelve javára. A 18.században az ún.művelt rétegek franciául társalogtak egymással,még akkor is,ha értették egymás anyanyelvét. Sikkes volt a francia. Napjainkban a koiné szerepét az angol vette át, s nyugodtan megvallhatjuk,hogy egy brit vagy egy amerikai emiatt élvez némelyes előnyöket. 

A Wells által emlegetett egyenlőtlenség tényleg létezik. De mi a megoldás?Az eszperantó? Igen,lehetett volna,de mégsem lett. Pontosan azon okból,hogy senkknek sem anyanyelve. Nem érezték az emberek a kultúra szerves részének. Éppen ezért az a nyelvi fejlődés,amely a nagy nyelvek esetében folyamatos,az eszperantónál esetleges. Azonkívül minden nép a maga akcentusában beszéli az eszperantót,amint azt e sorok írója is tanúsíthatja. Szóval,Zamenhof nyelvéből nem lett igazi koiné. Sajnálhatjuk. 

Mindenesetre Wells cikke figyelemreméltó,érdemes elolvasni. Nemcsak nyelvészeknek vagy eszperantistáknak,de érdeklődő laikusoknak is. Elvégre az emberiség nyelve közös ügy.